PATAKI ÁGI – A FOTÓKON KEZDŐDÖTT, DE A FILMEKNÉL TELJESEDETT KI



Egykor egy egész ország ismerte az arcát. A Fab­u­lon plakát­jairól nézett vis­sza ránk, majd eltűnt a rek­lámok világából, hogy egy tel­je­sen más területen épít­sen új kar­ri­ert. Üzle­tass­zony lett, később film­pro­duc­er, miközben a szép­ség és a kam­era vilá­ga soha nem tűnt el tel­je­sen az életéből. Pata­ki Ági története nem egy mod­el­lka­r­ri­er története. Sokkal inkább egy nőé, aki egyetlen szerepbe sem engedte bezárni magát.

Egy arc, ame­ly­hez egy egész korszak emléke kapc­solódik. Pata­ki Ági arca ilyen. A het­venes-nyol­cvanas évek Mag­yarországán szinte min­den­ki találkozha­tott vele valam­i­lyen for­mában: plaká­ton, újság­ban, rek­lám­ban vagy éppen a Fab­u­lon leg­endássá vált kam­pányában. A fiatal nő képe annyi­ra össze­for­rt a márká­val, hogy egy idő után már nem is egysz­erűen Pata­ki Ágiként gon­do­ltak rá. Ő lett a Fab­u­lon Ági. Egyetlen fénykép képes volt arra, hogy egy egész ország számára meg­j­e­gyezhetővé tegyen egy arcot, miközben maga a mod­ell egészen más életet élt, mint amit a plaká­tok sug­all­tak.

Pata­ki Ági ere­de­ti­leg nem mod­ell­nek készült. Érettsé­gi után tolmác­sként kezdett dol­go­zni, németül és spany­olul tan­ult, ide­gen­vezetői képesítést szerzett, majd egy spany­ol tolmác­solás során került kapc­so­lat­ba a leg­endás Rotschild Sza­lon­nal. Rotschild Klára felfi­gyelt rá, és manökenként kezdett vele dol­go­zni. Innen indult az a pálya, ame­ly később az ország egyik legis­mer­tebb mod­elljévé tette. Egy fotós, Németh Andrea készített róla portrékat, az egyik kép pedig elju­tott a Kőbányai Gyó­gysz­er­gyárhoz. A vál­lalat új rek­lámkam­pányához ker­estek arcot, és megszületett az a kép, amely­ből később orszá­gos ikon lett.

Ma már nehéz elképzel­ni, milyen ere­je lehetett egyetlen rek­lám­fotó­nak. A dig­itális világ­ban napon­ta képek mil­liói vesznek körül ben­nün­ket, akko­rib­an azon­ban egy plakát het­ekig, hónapokig jelen volt az utcákon, és egy-egy karak­ter valóban beépül­hetett egy egész gen­erá­ció emlékezetébe. Pata­ki Ági esetében pon­tosan ez történt. A Fab­u­lon arca lett, miközben közben folyam­atosan dol­go­zott, uta­zott és építette a saját életét. Közel két évtizedet töltött a mod­el­lvilág­ban, és ez alatt nem­c­sak a fényképezőgép előt­ti jelen­létet tan­ul­ta meg, hanem azt is, hogyan kell alka­lmazkod­ni egy gyor­san vál­tozó sza­k­mához. A mod­el­lka­r­ri­er azon­ban egy idő után már nem volt elég.

Pata­ki Ági nem akart örökké ugyanaz a nő marad­ni egy plaká­ton. A nyol­cvanas évek­ben barát­nőjév­el együtt létre­hoz­ta a Váci10 divatü­zleteket, majd saját kon­fek­cióüzemet és bőrdíszműves műhe­lyt is építet­tek. Egy új korszak kezdődött. A kam­era előtt megszokott nőből üzle­tass­zony lett, és a szép­ségi­par, a divat, a vál­lalkozás egyre inkább összekapc­soló­dott az életében. A rend­sz­erváltás után azon­ban a piac is megvál­to­zott. Meg­je­len­tek a nemzetközi márkák, új verseny­he­lyzet alakult ki, a koráb­bi üzleti mod­ell pedig már nem működött ugyanú­gy. Pata­ki Ági ismét vál­tott.

Ez a szó szinte végigkíséri az életét: váltás. De nála a váltás soha nem menekülést jelen­tett. Inkább kívánc­sisá­got. Azt a felis­merést, hogy egy lezáruló korszak után mindig lehet vala­mi új. És ekkor érkezett meg a film.

Kovács Gábor pro­duc­er révén egyre közelebb került a filmkészítés világához, majd megszületett az Üveg­ti­gris ötlete. Rudolf Péter film­je ma már a mag­yar közön­ség egyik kul­tikus alkotása, az indulás azon­ban korántsem volt egysz­erű. A finan­szírozás megsz­erzése komoly felada­tot jelen­tett, Pata­ki Ági pedig ezút­tal nem a fényképezőgép előtt, hanem a hát­tér­ben kezdett dol­go­zni. Kapc­so­la­tokat kere­sett, tár­gyalt, támo­gatókat próbált meg­ny­erni a pro­duk­ció számára. Az ismert­sége ekkor már egészen más értel­met kapott. Koráb­ban azért figyel­tek rá, mert ő volt a kép. Most azért, mert képes volt embereket és lehetőségeket összekapc­sol­ni.

Az Üveg­ti­gris 2001-ben bemu­tatko­zott, majd két foly­tatás is készült. Pata­ki Ági pedig vég­leg belépett a pro­duc­eri világ­ba. Talán ez a legérdeke­sebb for­du­lat az egész történet­ben: a nő, akit egy ország egy rek­lám­plakátról ismert, időv­el olyan filmek létre­jöt­tében vál­lalt szerepet, ame­lyek már nem őt mutat­ták, hanem mások történeteit mesélték el.

A pro­duc­er munká­ja ráadá­sul kívül­ről sokkal kevés­bé látványos, mint a színészé vagy a ren­dezőé. A néző a kész fil­met lát­ja, a pro­duc­er vis­zont már akkor ott van, amikor még csak egy for­gatókönyv létezik. Pénzü­gyek, szervezés, szere­plők, for­gatás, stáb, határidők, for­gal­mazás – rengeteg apró rés­zlet­nek kell egysz­erre működ­nie ahhoz, hogy végül megszü­lessen az a két óra, ame­lyet a moz­iban látunk. Pata­ki Ági pályá­ja pedig különösen azért figyelem­re méltó, mert a munkái között egészen külön­böző vilá­gok talál­hatók.

Az Üveg­ti­gris mel­lett olyan filmek kötőd­nek pro­duc­eri munkájához, mint a Fehér tenyér, a Delta, a Kalan­dorok, a Szer­dai gyerek, az Egy nap, az Éden, a Legjobb tudomá­som szerint vagy a Veszé­lyes lehet a fagyi. Más történetek, más ren­dezők, más hangu­la­tok, más közön­ség. A közös pont nem egyetlen műfaj, hanem a film irán­ti érdek­lődés.

És közben vala­mi különös dolog történt. Pata­ki Ági, aki fiat­alon meg­tan­ul­ta, hogyan működik a kam­era egyik oldala, pro­duc­erként meg­tan­ul­ta a másikat is. Mod­el­lként őt figyelték. Pro­duc­erként neki kel­lett figyel­nie. A ren­dezőre, a színészekre, a stábra, a költ­ségekre, a történe­tre és arra, hogy egy ötlet­ből végül valóban megszü­lessen vala­mi. A kam­era előtt a pil­lanat számít. A kam­era mögött az egész folya­mat.

Talán ez az oka annak is, hogy a film máig ennyire fontos számára. Nem csupán munkaként tekint rá. A moz­iélmény, a nagy vás­zon, a történetek ere­je továb­bra is része az életének. Miközben a filmi­par az elmúlt két évtized­ben tel­je­sen áta­lakult, ő is folyam­atosan vál­to­zott vele együtt. Stream­ing, dig­itális tar­tal­mak, új gen­erá­ciók, új ren­dezők, új nézői szoká­sok érkeztek, de Pata­ki Ági nem próbált vis­sza­ka­paszkod­ni a régi világ­ba. Inkább meg­tan­ul­ta az újat is.

Talán éppen ez külön­bözteti meg azokat, akik csupán hosszú pályát tudnak maguk mögött azok­tól, akik valóban képe­sek megújul­ni. Pata­ki Ági nem a múltjából él. A múlt­ja része annak, aki lett, de nem akar­ja vis­szafor­gat­ni az időt. A Fab­u­lon-plakát ma már kultúrtörténeti emlék, ő azon­ban nem ott áll meg. 2025-ben saját szép­ségápolási márká­val is meg­je­lent, a Helia-D-vel közös Titok ter­mékc­salád révén pedig ismét vis­sza­tért egy olyan terüle­tre, ame­ly­hez pályá­ja ele­je óta külön­leges kapc­so­lat fűzi.

Csakhogy a szép­sé­gről ma már egészen másképp beszél.

75 évesen már nem arról szól számára, hogyan lehet megál­lí­tani az időt. Sokkal inkább arról, hogyan lehet jól megél­ni. Az ősz hajról, az öregedés elfo­gadásáról, az önma­gunkkal való törődés­ről és arról, hogy az embernek életko­rtól függetlenül szük­sége van ter­vekre. Ez különösen érdekes egy olyan nő esetében, akinek egész fiatal korát a szép­ségi­par és a mod­el­lvilág határoz­ta meg. A kül­ső egykor a munká­ja része volt. Ma már inkább egyike azok­nak a dol­go­k­nak, ame­lyek mel­lett ott van a tapasz­ta­lat, a kívánc­siság és az öna­zonosság.

És miközben sokan 75 évesen már a vis­sza­vonulás gon­do­latá­val foglalkoz­nak, Pata­ki Ági továb­bra is dol­go­zik. 2026-ban Csu­ja Lás­zló Az utol­só betyár című filmjén pro­duc­erként vett részt, a pro­duk­cióban Kul­ka János is szere­pel. A for­gatás újabb bizonyíté­ka annak, hogy Pata­ki Ági számára a mun­ka nem egy bizonyos életko­rig tartó kötelezettség. Inkább egy olyan közeg, amely­ben továb­bra is érdek­li az emberek története, az alkotás folya­ma­ta és az, hogy egy elképzelés­ből hogyan lesz végül film.

Ha vis­szanézünk a pályájára, szinte hihetetlen, hány külön­böző élet fér bele. Tolmács és ide­gen­vezető, manöken, rek­lá­marc, üzle­tass­zony, divatvál­lalkozó, film­pro­duc­er, majd ismét egy olyan nő, aki saját márkát épít és új filmeken dol­go­zik. Mégsem érződik benne sem­mi eről­tetett. Mintha min­den korszak ter­mészete­sen vezetett vol­na a következőhöz.

Talán ezért sem érdemes Pata­ki Ágit egysz­erűen a Fab­u­lon lányaként emleget­ni. A Fab­u­lon csak az első nagy kép volt róla. Az igazi történet utá­na kezdődött.

Egy fénykép tette ismert­té, de nem a fénykép határoz­ta meg.

Egy plakátról indult, majd belépett a film világá­ba.

Először ő állt a kam­era előtt, később már azt figyelte, hogyan születik meg mögötte egy egész történet.

És talán ebben rej­lik Pata­ki Ági pályájá­nak legszebb része: nem azt bizonyí­tot­ta, hogy egy nő képes hosszú ideig fiatal marad­ni, hanem azt, hogy képes min­den életko­rában új ember­ré vál­ni.

A szép­ség egysz­er megál­lí­tot­ta körülötte a tek­in­teteket.

A kívánc­siság vis­zont azó­ta is továb­b­viszi.

Szen­drei Georgina

KOREA-LÁZ – MIÉRT LETTÜNK ODA KOREÁÉRT, ÉS MIT KERES A BTS VEZETŐJE A MŰVÉSZETBEN?

VIRTUÓZ ZENEI FORGATAG ITÁLIÁBÓL – ÉVADNYITÓ A ZENEAKADÉMIÁN