Szávai Viktóriával, a Radnóti Színház színésznőjével beszélgettünk költészetről, Helenés jelmezéről és arról, hogy boldog, kiegyensúlyozott nőt játszani feltehetően dögunalom. Arról is őszintén beszélt, mennyire szorongó kamasz volt, vagy hogy hogyan szokott le arról, hogy úton-útfélen beleszeressen partnereibe. Közel egy év után újra látható a Radnótiban a Dinyés Dániellel közös Weöres Sándor-ested, a Sárkány lehelet , amit márciustól a Sanyi és Aranka Színházban fogsz majd játszani. Kicsit menjünk vissza az időben, hogy lettél pont te az egyik, aki önálló estet ad a társulatból? Büfében zajló beszélgetések során felmerült, hogy nekem kéne megcsinálnom az egyik estet az Irodallam című sorozatunk keretein belül. Magamtól biztos nem vágtam volna ilyesmibe a fejszémet, de igazgatónk, Bálint András addig nyüstölt, hogy végül beadtam a derekamat. Első körben Pilinszkyvel akartam foglalkozni, de aztán elbizonytalanodtam, és az utolsó pillanatban jött az ötlet, hogy nekivágok Weöres Sándor verseinek. Azért is különlegesek ezek az estek, mert nincs rendezőjük, emiatt leginkább egy Színművészetis vizsgához hasonlítható az út, ahogy az előadás létrejön. Nem vágytál a kontrollra? Olyannyira nem, hogy még a végén se engedtem senkit a közelébe! Ennek praktikussági okai is voltak, úgy éreztem, hogy ez az én ügyem, nekem kell megbirkóznom ezzel a feladattal. Épp az volt benne a kaland, hogy egy olyan dolgot hozzak létre, ami csak az én fennhatóságom alatt áll, és úgy formálódik, ahogy én akarom, ahogy belőlem jön. Mivel versekről van szó, ez teljesen másfajta szöveg, mint amivel nap mint nap dolgozom, ezért az egész olyan lett, mint egy önvallomás. Saját magam teljes kipakolása egy óra tíz percben. Az megy egyedül is? Azt hittem, ilyenkor csak a rendező tudja kihozni belőletek a jó értelemben vett állatot! Az úgy volt, hogy az utolsó utáni pillanatban kezdtem el csak próbálni – ahogy szoktam, mert mindent az utolsó pillanatra hagyok. Akkor viszont beköltöztem a próbaterembe és minden nap, kifulladásig toltam. Persze a vers jóval érzékenyebb szöveg, mint a próza; ahogy Jordán Tamás mondja: ha már százszor elismételted hibátlanul a verset, akkor elmondhatod, hogy rendben vagy, tudod. Na, most ezt, ilyen rövid idő alatt teljesíteni elég komoly stresszt okozott, cserébe viszont tényleg olyan volt, mint egy elvonulás, egy nagyon kemény tréning. Dolgozni úgy szeretek, ha totál beszippant az adott ügy, ha van lehetőség száz százalékosan elmerülni benne úgy, hogy az egész idegrendszerem arra álljon rá. Számomra ezek az ideális munkakörülmények. Igen, mégis olykor szükségetek lehet a megújulásra, feltöltődésre. Te, aki kis kihagyással a Radnóti színésznője vagy a Színművészeti elvégzése óta, mit találtál ki erre? Azt, hogy nem dolgozok túl sokat. Ez persze előny és hátrány is egyben. Évi négy bemutató van egyetlen játszóhelyen, a társulati tagok átlagban két darabban játszanak. Emiatt nem vagyunk szétdarálva, és vannak olyan helyzetek, amikor már szinte kaparjuk a falat, hogy legyen végre valami. Mindig van bennünk egy egészséges munkavágy, ami nagyon jót tud tenni. A másik meg az, hogy elég széles spektrumon mozog a Radnóti repertoárja. Most csináltunk például egy Horváth Csaba rendezte Oresztészt, ami egy fizikai elemekkel átszőtt rendhagyó előadás, Ha egy teljesen más formanyelvvel, egy másik gondolkodással találkozunk, az mindig egyfajta vérátömlesztés. A teljes interjút itt olvashatjátok! http://divany.hu/stilfuresz/2015/02/12/szavai_viktoria/
Szávai Viktóriával, a Radnóti Színház színésznőjével…
