Egy város, amelynek kulturális térképén ma már elképzelhetetlen a balett nélkül. Egy társulat, amely néhány év alatt saját arculatot épített fel, és a klasszikus balett örökségét kortárs gondolkodással kapcsolta össze. A Székesfehérvári Balett Színház története nem egy régi intézmény továbbélése, hanem egy viszonylag fiatal műhely felépítésének története – olyan társulaté, amely ma már saját bemutatókkal, repertoárral és országos, sőt nemzetközi vendégjátékokkal van jelen.

A társulat 2018-ban alakult meg, művészeti vezetője és igazgatója Egerházi Attila Harangozó Gyula-díjas és Jeszenszky Endre-díjas táncművész, koreográfus. A cél kezdettől világos volt: a kortárs balett meghonosítása Székesfehérváron, a műfaj közelebb vitele a közönséghez, és olyan előadások létrehozása, amelyekben a tánc nem háttérelem, hanem önálló színházi nyelv.
A társulat repertoárja ennek megfelelően nem egyetlen stílus köré épül. Klasszikus történetekhez is hozzányúlnak, de saját koreográfiai szemlélettel. Jó példa erre a Diótörő, amelyet Egerházi Attila nem hagyományos, nagypolgári karácsonyi világként gondolt újra: egy hétköznapibb családi közegből indul, amelyet az ünnep színes, varázslatos világa ellenpontoz. A produkció egyszerre szeretné megszólítani a gyerekeket és a felnőtteket.

A társulat egyik fontos sajátossága az is, hogy nem csak Budapestre koncentrál. Székesfehérvárról indulva több hazai és külföldi vendégjátékban is részt vett, miközben a városban önálló bérletes rendszerrel építette közönségét. A társulat saját megfogalmazása szerint a cél nem pusztán az előadások létrehozása, hanem a táncművészet megszerettetése is. Ennek része a balettórák, a kortárs és modern tánc, a testtudat- és szabad táncfoglalkozások világa is.

A 2026-os évad újabb izgalmas fejezetet hoz. Az őszi programban A kis herceg bemutatójával készülnek, és Müller Péter közreműködésével is új alkotói irány jelenik meg. Ez jól mutatja, hogy a társulat nem szeretne egyetlen, megszokott balettképletbe belesimulni. A klasszikus történetek mögött is mai kérdéseket keres.
Közben a társulat már olyan produkciókkal is bizonyított, amelyekben a zene és a tánc különleges találkozása került előtérbe. A Parádé például a Boban Marković Orkestrával közös alkotásként született: Egerházi Attila koreográfiája a zenekar Mrak című albumának világából épített táncszínházi történetet. Élő zene, kortárs balett, humorral átszőtt jelenetek és erős karakterek kerültek ugyanarra a színpadra.
Ez talán a Székesfehérvári Balett Színház egyik legérdekesebb tulajdonsága. Nem azt várja a nézőtől, hogy előre tudja, mit jelent számára a balett. Inkább megpróbálja megmutatni, hogy a műfajnak ma is rengeteg arca lehet.
Lehet benne klasszikus zene, kortárs mozgás, humor, mese, dráma, élő zenekar vagy akár egy olyan történet, amelyet mindenki ismer, mégis egészen másképp látunk a színpadon.
A Székesfehérvári Balett Színház néhány év alatt bebizonyította, hogy a balettnek nem feltétlenül kell távolinak és ünnepélyesnek lennie. Elég hozzá egy történet, egy test, egy zene – és valaki, aki meri másképp elmesélni.
Szendrei Georgina
