Kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok a…



Kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok a…

Kiemelt figyel­met kap­nak a fiat­alok a József Atti­la Szín­házban. Négy évvel ezelőtt indí­tot­ták el az Ádámok és Évák Ünnepe című pro­gramot, ame­lyet évről évre nagy sik­er­rel ren­deznek meg az általános és középiskolá­sok körében. – A pro­gram onnan kap­ta a nevét, hogy először Madách Imre Az ember tragédiá­ja című művét mutat­tuk be. 15 isko­la egy-egy színt tan­ult meg akkor, majd az ünnepen előadták az egész tragédiát. Van, aki zenét ír a pro­duk­cióhoz, van, aki tán­col – min­den évben nagy­on ötletes és kreatív megoldá­sok szület­nek. Bár zsűri véleményezi a látot­takat, ez nem verse­ny, itt ugya­nis ninc­senek vesztesek. Ráadá­sul egy általános iskolás har­madikos cso­por­tot nem is lehet összemérni egy nyol­cadik osztá­lyos­sal. A zsűri a fan­tázia és a pro­duk­ció­ba fek­tetett mun­ka alapján díjaz­za az egyes előadá­sokat, idén is szá­mos elis­merést osz­tot­tunk már ki –mond­ta Quin­tus Kon­rád. – 32 intézmény kapc­soló­dott már be a pro­gra­munk­ba, köztük általános és középiskolák. A tanárokkal egyeztetve min­den évben kiválasz­tunk az isko­lai tananyag­ból egy témakört, amit aztán a József Atti­la Szín­ház nagyszín­padán mutat­nak be a diákok. Előad­tunk már bib­li­ai történeteket, népmeséket, mag­yar regéket, Shake­speare-meséket, ebben az évben pedig a bal­ladákat vet­tük elő. Min­den isko­la csak egy-egy bal­ladát tan­ult be, egy jelenetet pedig kilenc per­cben max­i­mal­izál­tunk – mond­ta Quin­tus Kon­rád, a József Atti­la Szín­ház ifjúsá­gi pro­gram­jainak koordiná­to­ra, aki hoz­zátette: az általános iskolá­sok­nak min­den évben január 22-én, a mag­yar kultúra napján ren­dezik meg az Ádámok és Évák Ünnepét, a középiskolá­sok­nak pedig már­cius 27-én, a szín­házi világ­napon. Az iskolák és a szín­ház közöt­ti összekötő szerepet men­torok töltik be, ők a szín­ház színészei, akik logisztikai szem­pont­ból segítik a felkészülést. – A tanárok nagy­on ambi­ciózusak, szeretik ezt a pro­gramot. Mindig azt kér­jük tőlük és a diákok­tól is, hogy ne olyan előadást akar­janak csinál­ni, mint amit tőlünk lát­nak a szín­padon, hiszen nem kell szak­sz­erűnek lenniük. Az a fontos, hogy úgy mutassák meg ezeket a jeleneteket, úgy gon­do­lkod­janak el az egyes témákról, ahogy ők gon­do­lkod­nak, legyenek fris­sek, vagy akár szemte­lenek. A diákok már novem­ber óta készül­tek a már­ciusi előadás­ra, és idén is ötletes és kreatív pro­duk­ciókat látha­tott a közön­ség. A teltházas nézőtéren az osztá­lytár­sak, szülők, hoz­zá­tar­tozók is helyet foglal­tak. A József Atti­la Szín­ház az Ádámok és Évák Ünnepe mel­lett bea­vató pro­gramjá­val is megszólít­ja a fiat­alokat, akik Rómeó és Júlia, Oidi­pusz, Bánk bán és János vitéz történetév­el ismerked­het­nek meg. Az intézmény továb­bá óvodá­sok­nak és alsó tagozatosok­nak szóló bér­leteket is ajánl: A didergő kirá­ly, Nyakigláb, Csu­paháj és Málészáj is szórakoz­tat­ja a gyerekeket 2018-ban. Bor­sos Zsuzsan­na

Kit ne érdekelne a titok, amely…

Kit ne érdekelne a titok, amely…

Szűcs Pál 1996 óta épít házakat gyufából

Szűcs Pál 1996 óta épít házakat gyufából