Lehet, hogy az arcát nem ismerjük fel azonnal. A hangját szinte biztosan.
Elég néhány mondat, és máris történik valami furcsa. Bobby Ewing belép a nappaliba. Hókuszpók bosszankodik Aprajafalva miatt. John Travolta megszólal, majd Christoph Waltz hangja érkezik. Különböző filmek, különböző évtizedek, különböző figurák. A magyar hang mögött ugyanaz az ember áll: Csankó Zoltán.
1962-ben született, 1987-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színházi pályája már az induláskor fontos helyet kapott: Arany János Színház, később Radnóti, Nemzeti, majd Győr. A színpadot soha nem engedte el, még akkor sem, amikor a mozivászonról és a televízióból egyre gyakrabban érkezett vissza hozzá a saját hangja.
A szinkron külön történet.
Csankó már a főiskola óta dolgozik ezen a területen. Saját megfogalmazása szerint nagy játéknak tartja. Nem mellékes munkaként beszélt róla, inkább olyan szakmai terepként, ahol minden alkalommal új karakterhez kell megtalálni a megfelelő ritmust, hangszínt, levegőt.
Aztán jött Bobby Ewing.
Patrick Duffy arcához Magyarországon Csankó Zoltán hangja tapadt hozzá. A Dallas után sok néző számára a bársonyos hangú Bobby lett, és ez egyszerre jelentett óriási ismertséget és furcsa szakmai bélyeget. Csankó később arról beszélt, hogy a szerep rengeteg munkát hozott, más feladatoktól viszont éppen emiatt esett el: egy idő után sokan kizárólag Bobbyként hallották őt.
A hang mégsem maradt a texasi ranchon.
Hókuszpók például egészen más világ. A Hupikék törpikék mozifilmekben ugyanaz a hang már egy morgós, komikus gonosztevőhöz tartozott. Christoph Waltz, John Travolta, Nicolas Cage, Colin Firth, Steve Martin – hosszú a sor, és érdekes módon Csankó nem mindig ugyanazt a karaktertípusú hangot adta nekik.
A Király beszéde különleges fejezet lett.
Colin Firth magyar hangjaként Csankónak nem pusztán egy angol színész játékát kellett követnie. A dadogás ritmusát is meg kellett teremtenie magyarul. Előzetesen tanulmányozta a szerepet, próbálta a jeleneteket, majd a színpadon már saját megoldással dolgozott. Később azt mondta: nem Firth dadogását akarta lemásolni, hanem a karakter saját beszédét létrehozni.
Ebből jól látszik, miért működik ennyire jól a hangja.
Nem egyetlen hangszínről beszélünk.
Inkább arról a képességről, hogy egy pillanat alatt személyiséget lehet teremteni vele. Egyik percben elegáns angol úriember, másikban hollywoodi keményfiú, harmadikban egy kék törpék életét megkeserítő varázsló.
Közben Csankó Zoltán emberként meglepően közvetlen képet mutat. A pályáról beszélve sokszor a kollégákat, a társulatot, a közös munkát emeli ki. A pandémia idején például maga is támogatta a munka nélkül maradt színészek segélyalapját. Röviden fogalmazott: ha egy-két kollégáján segíteni tudott, már nem volt hiábavaló.
2019-ben a szakma is külön elismerte: Csankó Zoltán kapta a Szinkronikum-díjat a legjobb szinkronszínész kategóriában.
Mégis különös belegondolni: Magyarországon emberek milliói hallották már a hangját úgy, hogy közben talán fogalmuk sem volt arról, ki ül a mikrofon másik oldalán.
Ez a szinkron egyik legszebb titka.
Az arc eltűnik.
A hang megmarad.
Bobby hangja bekúszik egy régi vasárnap estébe. Hókuszpók felidéz egy gyerekkori mozit. Egy Christoph Waltz-film első mondata már ismerősen cseng. A néző nem feltétlenül tudja megmondani, honnan.
Csankó Zoltán hangja közben ott ül valahol az emlékeink között.
És ha egyszer meghalljuk, talán nem is kell megkérdeznünk: „Honnan ismerem?”
Tudjuk.
Csak nem mindig tudjuk, honnan.
Szendrei Georgina
