A kortárs képzőművészet nagyhalai – Ai Wei Wei, Anish Kapoor és Olafur Eliasson – társaságában veheti át Ladik Katalin színésznő és performanszművész a kétévente kiosztott Lennon Ono Grant for Peace díjat. Ladik Katalin a 2016-os Lennon Ono Grant for Peace békedíj egyik nyertese Ai Wei Wei kínai aktivista művész, Anish Kapoor brit-indiai és Olafur Eliasson dán-izlandi képzőművész mellett – jelentették be Yoko Onoék Imaginepeacecímű oldalán. Yoko a négy díjazottról azt mondta, rendkívül büszke, hogy kitüntetheti azt a négy felsorolt „hihetetlen személyiséget”. Egyiküket sem címkézné fel azzal, hogy leírja, mivel foglalkoznak, mert amit a világnak adtak, sokkal több, mint kézzel fogható műalkotásaik. Mindegyik díjazott más kultúrából érkezett, és mindannyian megmutatták nekünk „a kreativitás, a hit és a világba vetett remény igaz ösvényét” – fogalmazott. Korábban olyan szervezetek is megkapták a díjat, mint az Orvosok Határok Nélkül vagy az Alkotmányos Jogok Központja, de kitüntették vele a Pussy Riot nevű orosz punkbandát is. A díjakat az izlandi Reykjavíkban adják át október 9‑én, John Lennon születésnapján. Ladik Katalin költő, performer, színésznő 73 éves, Újvidéken született. Az utóbbi 20 évben felváltva él és alkot Újvidéken, Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén. Az úgynevezett írott költeményekkel párhuzamosan hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok alkotója és vokális előadója, képzőművész, továbbá a happening, Mail Art, akció műfajában is tevékeny – írják róla.
A kortárs képzőművészet nagyhalai – Ai…
