Pécsről indult, Londonban talált rá a saját hangjára, ma pedig Párizstól New Yorkig figyelnek arra, mit fest. Különös figurák, élénk színek, játékosság és valami nehezen megfejthető melankólia – Szabolcs Bozó neve egyre többször bukkan fel a nemzetközi kortárs művészetben, miközben Magyarországon még mindig jóval kevesebben ismerik, mint amennyien külföldön követik a munkáit.
Amikor egy festményre nézünk, és néhány másodperc alatt eldől, hogy meg fogjuk‑e jegyezni. Szabolcs Bozó képei pontosan ilyenek. Nem lehet egyszerűen elsétálni mellettük, mert furcsa, színes, állatszerű figurái szinte visszanéznek ránk. Mintha egy gyerekkori mese, egy álom és egy egészen mai kortárs festmény találkozna ugyanazon a vásznon. A képek első pillantásra játékosak, közelebb lépve azonban egyre több réteg jelenik meg bennük: humor, gyengédség, magány, mozdulat és egy sajátos világ, amelyet nehéz összetéveszteni bárki máséval.
Bozó 1992-ben született Pécsen, ma Londonban él és dolgozik. Pályája nem úgy indult, mint egy klasszikus művészkarrier. Nem egyik napról a másikra került be a világ legfontosabb galériáinak programjába, és nem egy kész nemzetközi kapcsolatrendszerrel érkezett Londonba. A saját képi világát építette, közben pedig lassan megtalálta azt a közönséget is, amely felismerte benne valami egészen személyes megszületését.
A képein megjelenő alakok mintha egy saját univerzum szereplői lennének. Színesek, groteszkek, szerethetők, néha kifejezetten furcsák, mégis van bennük valami nagyon emberi. A művész világára hatott a magyar folklór, a gyerekkor rajzfilmjei, a kézzel készített bábok és a populáris kultúra is. Ezekből nem egyszerűen emlékeket használ fel, hanem új világot épít. A londoni élet, a kortárs művészeti közeg és a gyerekkorból hozott vizuális emlékek egyetlen képi nyelvvé állnak össze.
És miközben a képei egyre messzebbre jutottak, Bozó neve is egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapott. Munkái megjelentek többek között Pekingben, Sanghajban, Nanjingban, Velencében, New Yorkban, Londonban és Szingapúrban, 2025-ben pedig Budapesten is önálló múzeumi kiállításon szerepelt a NEO Contemporaryben. 2026-ban újabb fontos állomás következett: Párizsban, a Semiose galériában nyílt önálló kiállítása Antidote címmel. A galéria bemutatása szerint Bozó figurái egyre összetettebb kompozíciókba kerülnek, ahol a mozdulatok, tárgyak és díszletelemek szinte színpadszerű világot teremtenek.
A történet azonban itt még érdekesebbé válik. Párizsban ugyanis már nemcsak a falakon lehet találkozni Bozó világával. A La Fantaisie hotel egy teljes, 42 négyzetméteres Art Suite-jét az ő művészetével alakították át. A szoba egyszerre lett lakótér és műalkotás: képzeletbeli figurák, szabad formák és élénk színek veszik körül a vendéget, mintha néhány napra valaki belépne a festő fejébe. A különleges együttműködés 2026 júniusától 2027 februárjáig érhető el.
Ez már túlmutat azon, hogy valaki festményeket készít. Bozó képei kilépnek a keretből, és elkezdik átformálni azt a teret is, amelyben megjelennek. Egy galériában még a fal előtt állunk, egy ilyen hotelben viszont már benne vagyunk a műben. Talán éppen ez mutatja meg a legjobban, mennyire sajátos irányt épített fel magának.
És közben különösen érdekes, hogy Magyarországon még mindig sokak számára új név. Pedig a nemzetközi jelenléte már rég nem egyetlen kiállításról szól. London, New York, Velence, Párizs, Sanghaj – különböző városok, különböző közönségek, ugyanaz a felismerhető képi világ.
Szabolcs Bozó történetében talán éppen ez a legszebb. Nem próbált magyar festőként nemzetközi lenni. Egyszerűen megteremtett egy olyan világot, amelyet mások is meg akartak ismerni. A figurák pedig, amelyeket először talán csak ő látott a fejében, ma már galériák falain, múzeumi terekben és egy párizsi hotelszobában élnek tovább.
Pécsről indult. London lett az otthona. A képei pedig közben lassan bejárják a világot.
Szendrei Georgina
