BARTALOS JENŐ – VALAHONNAN

Exk­luzív beszél­getés Bar­ta­los Jenőv­el, aki most először mesél a dalok születésének eddig kevés­bé ismert történeteiről, a kulis­szák mögöt­ti munkáról és az alkotás emberi oldaláról.

Geszti Péter, Maj­ka, Péterfy Bori, Kol­lányi Zsuzsi, Fred­die, Lot­fi Begi, Rácz Gergő és még sok ismert előadó hangján már hal­lot­tuk a munkáit. De mi történik akkor, amikor még nincs refrén, nincs stúdió, nincs közön­ség – csak egy gon­do­lat, amely­ből egysz­er talán dal lesz? Bar­ta­los Jenő története valójában itt kezdődik.

Van­nak dalok, ame­lyek egy idő után már nem az alkotójukhoz tar­toz­nak. Beköltöznek az emberek életébe, összekapc­solód­nak egy nyár­ral, egy szerelem­mel, egy utazás­sal vagy éppen egy olyan idősza­kkal, ame­lyre évekkel később is pon­tosan emlék­szünk. Bar­ta­los Jenő szá­mos dala ilyen lett. Több­szörös arany- és plati­nale­mezes dal­sz­erző, szöveg­író és pro­duc­er, akinek munkái­val Geszti Pétertől Majkán és Péterfy Borin át Kol­lányi Zsuzsi­ig és Fred­die-ig sok ismert előadó dol­go­zott együtt.

A pályá­ja mégsem egy klasszikus, előre megírt történet. Fiat­alon zenekaro­zott, Ady-verseket zenésített meg, majd hosszú évekre más­felé vitte az élet. Infor­mati­ka, üzleti világ, kon­fer­en­ci­asz­ervezés, vezetői felada­tok – aztán harmin­con túl újra elők­erült a gitár, és vele együtt egy régi szenvedé­ly is. Mega­lakult az Egy Másik Zenekar, később pedig egyre több olyan dal született, ame­lyek már orszá­gosan is ismert­té tet­ték a nevét.

Jenőv­el beszél­getve hamar kiderül, hogy nála sincs valam­iféle titkos dal­sz­erzői recept. Van, amikor a zene és a szöveg szinte együtt érkezik, máskor hosszú idő kell ahhoz, hogy összeálljon egy gon­do­lat. És van, amikor egy dal gyor­san megszületik, majd sokkal tovább él, mint azt bár­ki gon­do­l­ta vol­na.

A „Vala­hon­nan” például jövőre lesz tízéves, mégis ma is folyam­atosan játsszák, a YouTube-on pedig már mint­e­gy 63 mil­lió megtek­in­tés­nél jár. A története azon­ban közel sem volt ennyire egysz­erű. Jenő és Kol­lányi Zsuzsi 2017-ben egy pró­baterem­ben dol­go­z­tak raj­ta, gitár­ral, énekkel, még egészen csu­pas­zon. Ezt küldték el Lot­fi Beginek, aki gyor­san rámoz­dult a dal­ra. Hamar megszületett az ötlet: kel­lene bele egy raprész is. Így került képbe Maj­ka.

A felvétel­hez azon­ban előbb várni kel­lett. Jenő pedig – fino­man fogal­maz­va – nem a türelmév­el tette emlékezetessé ezt az idősza­kot. Két héten át reggel és este ker­este Majkát, amiből végül már saját poén is lett: „itt a Jenő zak­lat­ja”. Aztán egy este, kilenc óra körül Maj­ka vis­sza­hív­ta. Elkészült a szöveg, más­nap pedig már Ameriká­ba indult – de előtte még felénekelte a dalt. A felvé­tel nagy­on gyor­san összeállt.

A klip­nél újabb csavar következett. A kon­cep­ció kidol­go­zásában Indián, vagyis Galler András, a haz­ai zenei és filmes világ ismert ren­dező­je és kreatív sza­kem­bere is részt vett, Maj­ka azon­ban a for­gatá­son nem tudott ott lenni. Így született meg a kis piros televíz­ió ötlete, ame­lyen keresztül később be lehetett illeszteni az ő jelen­létét. Ami elsőre kénysz­er­megoldás­nak tűn­hetett, végül a klip egyik jel­legzetes eleme lett. Néha egy hiányzó ember­ből is kreatív megoldás születik.

Az „Eszem­be jutot­tál” egészen más oldalát mutat­ja ennek a világ­nak. A pro­duk­ció egyetlen snit­tből készült, ezért min­den moz­du­lat­nak, belépés­nek és pil­lanat­nak pon­tosan a helyén kel­lett lennie. Egész nap gyako­roltak, össze­sen öt felvé­tel készült, végül pedig éppen azt válasz­tot­ták, ame­lyiken egy apró, elsőre talán észre sem vehető hiba maradt: egy pil­lanat­ban Kol­lányi Zsuzsi szá­ja nem moz­dul a felvéte­len. Talán éppen ettől lett igazán emberi az egész. Közben Zsuzsi akkor már az ikrei mel­lett egyen­sú­ly­oz­ta az életét: háromóránként haz­a­ment szop­tat­ni, majd vis­sza­tért a for­gatás­ra. Az öt tökéletesre készített felvé­tel közül végül nem a hibát­lan lett a befutó, hanem az, ame­lyik­ben maradt egy apró tökéletlen­ség.

És talán éppen ez Jenő dalainak egyik tit­ka. Nem min­d­e­gyik születik hosszú hónapok alatt. A „Veled akarok lenni” például szinte szélsebe­sen érkezett: két hét­tel a születése után már stúdióban dol­go­z­tak raj­ta, három hónap múl­va pedig meg is jelent. A dal­ban közben ott maradt a COVID-időszak különös hangu­la­ta is.

Koz­ma Orsi „Vál­tozik a világ” című dalában pedig egy másik szemé­lyes élmény bújik meg. A „Túl mag­a­sak a pál­mafák, túl sós a tenger” sorok mögött ott van­nak Jenő Palm Springs‑i emlékei és az Egyesült Állam­okhoz fűződő régi kötődése. Kilenc­sz­er járt Amerikában, fiat­alon pedig még azt is elképzelte, hogy egysz­er ott él majd. Nem véletlen, hogy az amerikai életérzés időről időre utat talál a dalai­ba.

Jenőv­el készített exk­luzív beszél­getésünkben éppen ezek­ből a kulis­szák mögöt­ti pil­lana­tok­ból muta­tott meg néhány­at. Nem nagy történeteket akart min­denáron elmesél­ni, inkább apró rés­zleteket, ame­lyek­ből egysz­er csak összeáll a kép: a dalok mögött rengeteg mun­ka van, de ugyanú­gy ott van a humor, a véletlen, a barát­ság, a türelem próbá­ja és néha egy elron­tott sor is.

Bar­ta­los Jenő története talán azért is érdekes, mert nem egyenes von­alú sik­ertörténet. Volt benne zene, majd más utak, aztán újra zene. Volt benne várakozás, tele­fonálás, véletlen és néhány olyan pil­lanat is, ame­lyet utólag már nehéz lenne megter­vezni. De talán éppen ettől lesznek hite­le­sek azok a dalok, ame­lyek végül eljut­nak az emberekhez.

Egy dal születése mindig egyetlen gon­do­lat­tal kezdődik. Néhány hang­gal, egy üres lap­pal és azzal a hit­tel, hogy ebből egysz­er vala­mi több lehet. A sik­er már csak később érkezik – ha a dal meg­talál­ja az utat azokhoz, akiknek szól.

Bar­ta­los Jenő pedig pon­tosan tud­ja, hogyan lehet egy gon­do­lat­ból dal­lam­ot, egy dal­lam­ból történetet, egy történet­ből pedig emléket teremteni.

Talán van­nak emberek, akik­ben a zene nem egysz­erűen sza­k­ma, hanem vala­mi mélyebb, nehezen meg­mag­yarázható bel­ső erő. Egy­fa­j­ta érzékenység, kívánc­siság és szeretet, amely­ből újra és újra megszületik vala­mi, ami mások életéhez is hoz­záad egy keveset.

Szemé­ly szerint különösen örülök, hogy közeleb­bről is megis­mer­het­tem Bar­ta­los Jenőt, és nem­c­sak az alkotót, hanem az alkotás folya­matát is. Jó volt lát­ni, hogy a dalok mögött nem csupán hang­ok és szöveg­ek van­nak, hanem történetek, kapc­solódá­sok, humor és sok-sok mun­ka. Talán ettől hall­gatjuk őket egy kic­sit másképp.

Szen­drei Georgina

Fotó: Göde Imre