Mi történik akkor, amikor egy koncertteremnek nincs szüksége koncertteremre, egy színháznak nincs szüksége színpadra, és egy fesztiválnak nincs szüksége hatalmas kapukra? Budapesten szeptemberben kiderül. Magyarországon először rendezik meg a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egyetlen napra egészen új értelmet ad annak, mit nevezünk kulturális helyszínnek: nappalik, hálószobák, gangok és más különleges otthoni terek nyílnak meg a közönség előtt.
Szeptember 12-én Budapest egy egészen szokatlan kulturális kísérlet színterévé válik. Délután négy és este tíz óra között nem egyetlen nagy fesztiválhelyszínre kell majd megérkezni: a kultúra maga indul útnak. A Hova Tova? Lakásfesztivál keretében budapesti magánlakások alakulnak át ideiglenes koncerttermekké, színházakká és találkozóhelyekké, miközben a látogatók egyik helyszínről a másikra sétálva, biciklivel vagy tömegközlekedéssel fedezhetik fel a programokat. Koncertek, felolvasások, lakásszínházi előadások, performanszok és beszélgetések várják azokat, akik ezen a napon valami egészen mást keresnek, mint egy hagyományos fesztiválélmény.
A kezdeményezés ötlete Hollandiából érkezik, ahol az úgynevezett nappalifesztivál-formátum már régóta működik. Amszterdamban 2006-ban indult el az első ilyen esemény mindössze néhány lakással és mintegy 150 látogatóval, azóta pedig komoly közösségi kulturális programmá nőtte ki magát. A modell lényege egyszerű, mégis rendkívül izgalmas: az emberek olyan ajtókon lépnek be egy koncert vagy előadás kedvéért, amelyeken máskor talán soha nem kopogtatnának. A kultúra így nem egy távoli, formális intézményben várja a közönséget, hanem beköltözik a város mindennapi életébe.
És talán éppen ez adja a Hova Tova? legnagyobb erejét. Egy nappali egészen más atmoszférát teremt, mint egy több száz férőhelyes koncertterem. Egy kis lakásban nincs valódi távolság előadó és néző között. A közönség közelebb kerül a zenészhez, a színészhez, az alkotóhoz, és az előadás sokkal személyesebb élménnyé válhat. Nem kell több ezer ember, óriási színpad, gigantikus hang- és fénytechnika ahhoz, hogy valami emlékezetes történjen. Néha elég egy szoba, néhány szék és egy történet.
A fesztivál egyúttal olyan művészeknek és kísérleti projekteknek is teret adhat, amelyeknek a hagyományos kulturális infrastruktúrában nehezebb lenne bemutatkozási lehetőséget találni. A magas helyszínbérleti költségek sok fiatal és pályakezdő alkotó számára komoly akadályt jelentenek, miközben egy lakás egészen más lehetőségeket kínál. A Hova Tova? éppen ezért nemcsak egy különleges fesztiválformátum, hanem egy újfajta kulturális gondolkodás is: mi van akkor, ha nem mindig a művésznek kell alkalmazkodnia a helyszínhez, hanem maga a helyszín alkalmazkodik a művészethez?
A programban többek között Bazski, ZSÉ, Belle, a Kvantumhab, az Ujjlenyomatok és a Shakar Trio is szerepel, a Szájensz Szeánsz pedig beszélgetésekkel készül. A szervezők nemcsak fellépőket, hanem olyan budapesti lakástulajdonosokat is keresnek, akik egy délutánra megnyitnák otthonukat a közönség előtt, és helyet adnának egy kulturális programnak.
Ez a gondolat különösen érdekes egy olyan világban, ahol a kulturális élmények egyre gyakrabban óriási rendezvényekhez, fesztiválokhoz és látványos helyszínekhez kapcsolódnak. A Hova Tova? ezzel szemben visszahoz valamit abból az intimitásból, amelyben a művészet valaha természetes része volt az emberi közösségeknek. Egy történet elhangzik egy szobában. Egy zenész néhány méterre játszik a közönségtől. Egy színész ugyanabban a térben lélegzik a nézőkkel. Nincs hatalmas színpad, amely elválasztja őket. Csak az előadás és az emberek vannak.
És van még valami, ami miatt ez a budapesti kezdeményezés különösen izgalmas. A lakás itt nem egyszerű helyszín. Maga is a történet része. Minden otthon más: más tárgyak, más fények, más falak, más emlékek. Egy előadás így minden helyen kicsit mássá válhat. A közönség pedig nemcsak egy művészeti produkciót kap, hanem egy rövid bepillantást egy olyan térbe is, amely egyébként valószínűleg zárva maradna előtte.
A Hova Tova? talán ezért nem is egyszerűen fesztivál. Inkább egy kísérlet arra, hogy újra felfedezzük Budapestet. Hogy ne csak a jól ismert színházakat, koncerttermeket és kulturális intézményeket lássuk, hanem azokat a helyeket is, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk. Egy kapualjat, egy régi bérházat, egy emeleti lakást, egy nappalit – és egyszer csak kiderülhet, hogy mögötte egy koncert, egy előadás vagy egy különleges találkozás vár.
A szeptember 12‑i esemény így egyszerre szól a művészetről, a városról és az emberekről. Arról, hogy a kultúra nem feltétlenül ott kezdődik, ahol márványlépcsők, reflektorok és vörös függönyök fogadják a látogatót. Néha ott kezdődik, amikor valaki kinyitja a saját ajtaját.
Budapest szeptemberben egy napra nemcsak város lesz, hanem színpad. A nappalik koncerttermekké, a lakások kulturális terekké, az ismeretlen ajtók pedig új történetek kapuivá válnak. És talán éppen ez az egyik legizgalmasabb dolog, amit egy fesztivál ma adhat: nem azt mutatja meg, hogyan lehet még nagyobb, hanem azt, hogyan lehet újra személyes.
Szendrei Georgina
