A klasszicitás a kiválóságban rejlik

A klasszic­itás a kiválóság­ban rej­lik

az Előadóművészi Jogvédő Iro­da inter­jú­ja Vásáry Tamás karmester­rel,

zon­go­raművésszel, a Nemzet Művészév­el

90. születés­napját ünnepli a Szent István-díjas Vásáry Tamás, a Mag­yar Rádió
Szim­fonikus Zenekará­nak elnök-karmestere és tisztelet­be­li örökös
főzeneigaz­gató­ja. A csodagy­erekként indult Dohnányi tanítvány, Kodá­ly
tanársegéd­je nemzetközi sztár lett, aki zon­go­raművészként is bejár­ta a vilá­got
és élete során a legrangos­abb 100 zenakart dirigál­ta. Az évfor­duló kapc­sán
inter­jút adott az Előadóművészi Jogvédő Irodá­nak.
Élet­mű kon­certre készül egy külön­leges alka­lom­ból. Rit­ka alka­lom, miv­el lepi
meg a közön­ségét?
Valójában az egész sze­zon­ban min­den hang­versenyem születés­napi kon­cert lesz.
Én ugyan augusz­tus 11-én szület­tem, de az ezt megelőző és követő kon­certeket is
évfor­dulós eseményként hird­et­tük meg.
Amikor megkérdezték tőlem, mi szere­pel­jen az első kon­cert műsorán, nekem
azon­nal Beethoven 9. szim­fóniá­ja jutott eszem­be, annak is az utol­só tétele, az
Örömó­da. Schiller szövege és a mű mon­dani­való­ja szá­mom­ra egyértelművé teszi,
hogy ennél jobb kíván­sá­got nehéz lenne talál­ni erre az alka­lom­ra.
Üzenete egyértelmű: ünneplés, örömün­nep. Megható lehetett az ere­de­ti bemu­tató,
ame­lyen Beethoven már nem hal­lott sem­mit, csak lát­ta, hogy a közön­ség
magánkívül éljenezte.

Úgy tudom, ez a fel­lépés egy sorozat része.
Min­den idei fel­lépésem a születés­napi év kon­cert­je, össze­sen 10–12 hang­verse­ny.
Az első alka­lom szeptem­ber 3, amikor az én születés­napom mel­lett a Mag­yar Rádió
Szim­fonikus Zenekara mega­lapításá­nak 80. évfor­dulóját is ünne­peljük. Aztán a
következő hang­verse­ny egy Dvo­rak-est lesz, ame­lyen a csel­ló verse­ny fog
elhangzani és az Újvilág szim­fó­nia csendül fel. Ezt követi később egy Mendelssohn-
est, ame­ly a Szen­tivánéji álom nyitán­nyal kezdődik és a Refor­má­ció szim­fóniá­val
fejez­zük be. Ebben a sorozat­ban lesznek olyan estek is, amikor velem együtt más
karmesterek is fel­lép­nek, én egy szá­mom­ra különösen kedves darabot, Liszt Les
Pre­ludes-jét vezényelem. Ez volt ugya­nis az első zen­emű, amit 8 éves korom­ban
dirigál­tam, bár még nem igazi zenekar­nak, hanem csak egy hangle­meznek, ame­lyet
nővérem tett fel a lemezját­szóra. A felvéte­len a philadel­phi­ai zenekar ját­szott
Ormándy Jenő vezényletév­el.

A mag­yar pódi­umok mel­lett a világ más tájain is dirigál?
Az ünnepi kon­cert­sorozat­ba beleér­tendők a külföl­di előadá­sok is. Most szervezünk
egy turnét Távol-Kele­tre, ame­ly szeptem­ber­ben kezdődik. Japán, kore­ai és kínai
zenekarokat vezénylek, Tok­ió, Szöul, Peking és más ottani nagyváros legkiválóbb
együtte­seiv­el.

Ez a pro­gram fiat­alok számára is megeről­tetőnek hangzik. Hogyan bír­ja
erőv­el?
Én a zenélést sosem tek­in­tet­tem munká­nak, hanem inkább egy kivált­sá­gos
állapot­nak. Nagy­on jó érzés a legszebb zenéket ját­szani, vagy karmesterként
dirigál­ni. Ezt a „munkát” én az élet ajándéká­nak fogom fel.

A kon­cert­sorozat pro­gramjában túl­ny­omórészt klasszikus darabok
szere­pel­nek. Mit tapasz­tal: men­nyire igényli ezt a közön­ség, van‑e még jövő­je
a klasszikus zenének? Születik‑e ma még klasszikus zene?
A klasszikus, roman­tikus nagy kom­pozí­ciókat kere­si és igényli a pub­likum. Inkább az
a kérdés, hogyan jut el a közön­séghez, azaz mit hal­lanak ezek­ből a mai és a
következő gen­erá­ció zeneértő emberei? A felvételek ugya­nis egész másképp
készül­nek ma, mint az én fiatalko­rom­ban. Akkor sza­la­gra rögzítet­ték a lemez
anyagát és ha azon volt egy-két hiba, kijaví­tot­ták, ha tudták. A lemez lényegében az
élő zenét rögzítette, a kon­cert­felvételeken még a köhögést is lehet hal­lani.
Ma eleve úgy készül­nek a lemezek, hogy a felvé­tel előtt beál­lí­tott számítógép
önál­lóan kor­rigál­ja a hang­okat. A lemezen rögzített anyag ugyan tökéletes lesz, de
nem biz­tos, hogy a kon­cert­terem­ben is ilyen volt. Az sem biz­tos, hogy a gép
átenge­di ‑e a pil­lanat­nyi érzéseket, hangu­la­tot, amit a diri­gens az előadás során a
zenekartól kért.
A dig­i­tal­izá­ció bizonyos értelem­ben nagy segít­ség a zen­emű közlésében,
ugyanakkor művi bea­vatkozás. Nagy különb­ség van aközött, hogy a zenét egy
ember művészi pro­duk­ciójá­nak ered­ményeként hall­gatjuk, vagy hogy egy gép
csis­zol­ta hibát­lanra a felvételt. Ha sarkos­ab­ban fogal­ma­zok: az élő zenét meg­fos­zt­ja
művészi hitelétől.

Az inter­pretá­ció, az élő zene adja azt a varázst, amiv­el a tökélete­sen
„előál­lí­tott” hangrögzítés nem veheti fel a versenyt?
Ez így van. Isten tud­ja, mi lesz ennek a vége. A mester­séges intel­li­gen­cia belép a
zenébe is. Nem veszi át a művész, vagy a diri­gens szerepét, de az első hangtól az
utol­sóig bea­vatkozik.
A művész üzenetét csak a kon­cert­terem­ben lehet tet­ten érni.
A napok­ban hall­gat­tam egy fiatal kol­lé­ga kon­certjének felvételét és meg voltam vele
elégedve, amen­ny­iben hibát­lanul ját­szott el egy nehéz darabot. Később elmondták
nekem, hogy a valóság­ban ez bizony nem így volt, a kon­cert során voltak hibák,
melyeket a gép kor­rigált.

Van‑e még esé­ly arra, hogy születik új klasszikus zene?
Per­sze ma is írhat­nak a zenesz­erzők olyan zenét, ami hason­lít a régi
klassziku­sokhoz, de azt a jelenkor kri­tiká­ja nem fogad­ja el, mert szer­in­tük, amit ma
kom­ponál­nak, az a ma ter­méke legyen.
Óriási viták van­nak a 20–21. száza­di zenév­el kapc­so­lat­ban. Általában, amikor
klasszikus zenéről beszélünk, akkor a nagy klassziku­sokra gon­do­l­unk, nem azokra a
zen­eművekre, ame­lyek később íród­tak és már nem abban a stílus­ban jöt­tek létre,
aminek a hangzását és har­móniáját a pub­likum megis­merte és megsz­erette. Kivételt
képez például Wag­n­er zené­je, ame­lyről a kri­tiku­sok részéről elhang­zott, hogy ez a
jövő zené­je („Zukun­ft Musik”) ami alatt azt értet­ték, hogy ezt a zenét majd csak a
jövőben fogják tudni értékel­ni. Ebben tévedtek.
A művészetek ked­velőinek ez a hagy­ománykövetése szer­in­tem nem­c­sak a zenére
vonatkozik, hanem a képzőművésze­tre, vagy az iro­dalom­ra is.
Egyébként a 21. század­ban is lehet kiváló alkotá­sokat létre­hozni. Ha bele­hall­gatunk
a 19. száza­di kom­pozí­ciók­ba, akkor 90 száza­lék­ban olyan har­móniákkal találkozunk,
ame­lyeket az egész közön­ség ked­velt.
Kiválót min­den stílus­ban lehet alkot­ni. A klasszic­itás a kiválóság­ban rej­lik és nem a
kor­ban, amely­ben született.

A 90. évhez közeledve hogyan tekint a művésze­tre?
Nyolc éves korom óta már nem­c­sak hall­gat­tam, a komoly zenének szen­tel­tem
életemet, Ettől kezdve tek­in­tem mag­am előadóművésznek. Sem­mit nem vál­to­zott a
vis­zony­om a művészetekhez és a művészekhez. Szá­mom­ra a művészet értékének fok­mérő­je az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bárme­ly alkotás, ame­ly nem hat
meg, nem gyako­rol beny­omást az érzelmeim­re, az szer­in­tem nem igazi művészet.
A művészre jellemző ere­de­tiség is dön­tő kritéri­um. Firen­zében például meg­néztem a
város közterén kiál­lí­tott Apol­lo szo­brot. Rám Michelan­ge­lo művészete mindig nagy
hatás­sal volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem sem­mit. Kiderült:
az csak egy máso­lat, mert amikor a múzeum­ban meglát­tam az ere­de­tit, azon­nal a
szo­bor hatása alá kerül­tem.

Nem is dirigál­ja, amit nem tekint művészi alkotás­nak?
Ha tehetem, nem. Per­sze elő­for­dult, nem is egysz­er, hogy meg volt kötve a kezem.
Több angol zenekar igaz­gató­ja és első karmestere voltam, például a North­ern
Sim­foniá­nak, a Bournemouth Sim­foni­et­tá­nak, a Lon­don Phil­har­mon­ic, a Lon­don
Symho­ny, a Roy­al Phil­har­mon­ic együtte­seknek. Ezek kiváló zenekarok, ame­lyeknek
ter­mészetsz­erűen angol zenét is kel­lett a reper­toáron tar­ta­niuk. Nagysz­erű angol
kom­pon­isták van­nak, akiket nagy­ra értékelek, de ter­mészete­sen nem min­d­e­gyik.
Ezeknek a zenekaroknak néha olyan darabokat is kel­lett ját­szani, amiket a fen­ntartó,
finan­szírozó szervezetek vezetői fontosnak tar­tot­tak anya­gi, vagy zenepoli­tikai
szem­pont­ból. Összességében azért igyekeztem mag­am tar­tani a szig­orú művészeti
szem­pon­tokhoz.

Vásáry Tamás a Mag­yar Szent István-rend kitün­tetet­tje, a Mag­yar Művészeti
Akadémia ren­des tag­ja, az UNESCO Mozart érem, Bach és Paderewsz­ki-érem
tula­j­donosa, a lon­doni Col­lege of Music, valamint a Roy­al Acad­e­my of Music
dísz­dok­to­ra. Kitün­tet­ték a Fan­cia Művészetek Érdem­rend­jének Tiszti fokoza­tá­val, a
Mag­yar Köztár­saság Érdem­rend tisztik­ereszt­je és a közép­kereszt­je a csil­lagokkal,
Kos­suth-díj­jal és Köztár­saság Aranyérem. Bir­tokosa a Mil­lenáris Kölc­sey díj­nak,
Köztár­saság Elnökének Érdeméremének, a Mag­yar Örök­ség díj, a Bartók Béla –
Pász­to­ry díj, a Pro-Arte díjak­nak. Vásáry Tamás a Mag­yar Kultúra Követe, Debre­cen
város, Hajdúböször­mény és Újbu­da díszpol­gára, a Debreceni Egyetem dísz­dok­to­ra,
a Nemzet Művésze.
2013-ban a mag­yar kor­mány Vásáry Tamás-Ösztöndí­jat alapí­tott zenei és önkéntes
kategóriában.