„A diplomám szerint jazz-énekes vagyok, de nagyon sokféle zenét megkóstoltam már a pályám során” – az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Harcsa Veronikával

Harc­sa Veroni­ka művészetének külön­legessége az érzel­mi állapo­tok, hangu­la­tok
drá­mai, fes­zült­séggel teli meg­for­málása, amely­ben a líraiság mel­lett hangsú­lyos
szerepet kap az improvizá­ció. Gen­erá­ciójá­nak egyik leg­sokoldalúbb és
legkiemelkedőbb, nemzetközi­leg is elis­mert énekesév­el a töb­bi között a közelmúlt­ban
meg­je­lent Debussy NOW! album­ról, a Művészetek Völ­gyében betöltött jazz
nagyköveti szerepéről és a járvány zenei éle­tre gyako­rolt hatá­sairól is beszél­get­tünk.

Az új albu­mon Debussy legszebb dalaiból készítet­tetek kortárs áti­ra­tokat, így egy
külön­leges megközelítés­ben mutatjá­tok be a klasszikus fran­cia szerzőt és műveit.
Hogyan jött a témaválasztás ötlete, illetve hogyan alakult ki a trió­tok?

Raz­val­ja­je­va Anasztázia hár­faművész kere­sett meg engem, mint nem klasszikus
ének­est. Két év műhe­ly­mun­ka következett ezután, sokat kísér­leteztünk tem­pókkal,
hangvételekkel. Anasztáz­iá­nak nem kevés munká­ja volt abban, hogy az ere­de­ti­leg
zon­gorára írt dalokat átül­tette hár­fára, én pedig amel­lett, hogy igyekeztem végig hű
marad­ni a kot­tához ker­estem, hogy az én hang­om hogyan működik együtt ezekkel a
kom­pozí­ciókkal. Azt is hamar felfedeztük, hogy nagy­on jól áll ezeknek a dalok­nak, ha
improvizá­ció­val kötjük össze őket, ter­mészete­sen mindig azokat a zenei ele­meket,
motívumokat fel­használ­va, amik eleve benne van­nak a műben. Ez egy nagy­on
élvezetes kutató­mun­ka volt, de az ele­jétől fog­va éreztük, hogy jó lenne egy
har­madik, elek­tron­ikus effek­tekkel dol­go­zó tag, hogy 21. száza­di hangzást adjon a
dalok­nak. Fenyvesi Már­tont kértük fel erre, akit régó­ta ismerek, a jazz tan­sza­kra is
jár­tunk együtt a Zen­eművészetin. Hár­man együtt kialakí­tot­tunk egy olyan
megszólalást, ame­lynek során Mar­ci megkap­ja élőben azt a hang­ot, amit a hár­fa és
én kiadok, ezeket effek­tezi, hangtereket képez belőlük, amely­ből a végén egy hol
álom­sz­erű, hol film­sz­erű hangzás jön ki.

Külön ének­leck­éket is vet­tél a Debussy pro­jekt miatt. Miért érezt­ed ennek szük­ségét,
hiszen hangsú­ly­ozot­tan nem klasszikus énekhang­on szólal­sz meg?

Ben­nem volt a vágy, hogy amen­nyire a hangképzésem­be bele­fér, ismerked­jek másik
megközelítés­sel is. Talál­tam a fela­dathoz egy olyan embert Kéringer Lás­zló
szemé­lyében, akiv­el nagy­on jól megértet­tük egymást és aki nem a klasszikus
tech­nikát akar­ta rám eről­tet­ni, hanem csak az eszközkés­zletemet nyi­to­gat­ta. Azó­ta is
járok hoz­zá.

Jazz-énekesnőnek tar­tod mag­ad?

A kategóriák okoz­ta prob­lémák miatt azt szok­tam mon­dani, hogy énekes vagyok. A
diplomám szerint jazz-énekes, de sok­féle zene tud inspirál­ni. És hál’ isten­nek nagy­on
sok­féle zenét megkós­toltam már a pályám során.

A járvány­he­lyzet miatt a haz­ai jaz­zélet is nehéz helyzetbe került, az elmaradó élő
kon­certek helyett előtérbe került az inter­netes jelen­lét. Miért dön­töt­tetek úgy, hogy
most jelen­jen meg a lemez, annak ellenére, hogy kon­certezni – egyelőre – nem lehet
vele?

Egyrészt azért, mert a legtöbb zenész az alkotás­ba menekült a karan­tén időszak
alatt, így annyi bemu­tatat­lan új album készült el, hogy biz­tosan dömp­ing lesz ezek­ből
éveken át. Más­részt pedig nagy­on sokat dol­go­z­tunk már ezen az anyagon, fel tudtuk
ven­ni nyáron, amikor a karan­tén egy pic­it fel­lazult, és úgy éreztük, ez a lemez
elkészült. Egysz­erűen nem akar­tuk tovább tar­to­gat­ni. Az is igaz, hogy bár nagy­on
szeretjük élőben előad­ni ezt a műsort, ez egy olyan zene, ami otthon a kanapén is
működik, ezért egyál­talán nem bánom, hogy turné nélkül, de bemu­tatás­ra került.

A Gyémánt Bálint­tal közös pro­jek­t­ed duó és quar­tet for­májában is folyam­atosan
működik. Ezt hogy kell elképzel­ni, melyik for­má­ció a sta­bil zenekar?

A duó a mag­ja a pro­duk­ció­nak, ez az, ami volt és ami lesz is biz­tosan. A quar­tet
ennek egy kibővített verz­ió­ja. Két lemezt készítet­tünk duóban Bálint­tal és utá­na úgy
éreztük, hogy a játék lehetőségün­ket tágí­taná az, ha lenne mel­let­tünk rit­mus szek­ció
is, dob­bal, nagy­bőgőv­el. Ezért kezdtünk el két bel­ga zenésszel együtt dol­go­zni,
tavaly augusz­tus­ban már a második közös lemezt vet­tük fel velük. A két for­má­ció
párhuzamosan működik, miv­el nagy­on sok­féle helyszí­nen kon­certezünk és sok­szor a
helyszín dön­ti el a tagok számát: például egy nagy­obb fes­z­tiválon rit­mus szek­ció­val
lépünk fel, de egy tem­plom­ban, vagy egy igazán pici klub­ban ket­ten szólalunk meg.

2014 óta saját udvart is vezetsz a Művészetek Völ­gyében. A fes­z­tivál harmincéves
jubileu­mi pro­gram­jait a ter­vek szerint 2021-ben tartják meg. Készül­sz rá?

Igen, ez a szívem csücske. Ha min­den jól megy, akkor idén nyáron már 8.
alka­lom­mal fogok udvart vezetni, legaláb­bis a völ­gy nagy­on opti­mista. Arra kértek,
hogy egy tel­jes pro­gramot állít­sak össze, igaz, hogy a koráb­bi­akkal ellen­tét­ben
kizárólag mag­yar fel­lépőkkel, de tel­jes műsor­ral készülünk, és nagy­on bízunk benne,
hogy meg­való­sul­hat a fes­z­tivál.

A kon­cert­pro­gram mel­lett a nap­közbeni kísérő pro­gramokat is te szervezed a
fes­z­tiválon. Hogyan let­tél a jazz udvar nagykövete és mit jelent ez?

A Művészetek Völ­gyében tipikus az, hogy egy-egy pro­gramhelyszín, egy előadóhoz
vagy zenekarhoz kötődik. A jazz a kezde­tek­től fog­va jelen volt a völ­gy­ben, de soha
nem volt dedikált udvara. Amikor megk­er­estek nyolc évvel ezelőtt a szervezők, az
volt a céljuk, hogy a jazz kitün­tetett szerepét tovább vigyék és job­ban
kom­mu­nikál­hatóvá tegyék a jazz udvart azzal, hogy van egy nagykövete. Én let­tem
ez a nagykövet, vagy udvargaz­da, ami egyrészt egy reprezen­tatív fela­dat, hiszen ott
vagyok 10 napon keresztül, fogadom az embereket, oda lehet hoz­zám jön­ni
bár­mi­lyen kérdés­sel, kérés­sel. Más­részről én állíthatom össze a műsort, ami egy nagy­on izgal­mas fela­dat és valóban, ebbe nem­c­sak kon­certek férnek bele, hanem a délelőt­ti jógázás is, az énekes work­shopok, ringató és kézműves foglalkozás, új pro­gra­munk pedig a bake­lithall­gató, ame­lynek során egy vinyl lemez­gyűjtő mutat
nekünk ritkasá­gokat.

Van emel­lett valam­i­lyen hob­bid, ami kikapc­sol?

Per­sze! Szeretek olvas­ni, sportol­ni, közel lakom az erdőhöz, úgy­h­ogy sokat sétálok
ott a bará­taim­mal, illetve a Covid egyik ajándé­ka, hogy már régó­ta szerettem vol­na
meg­tan­ul­ni keny­eret süt­ni, amire tavaly már­cius­ban alka­lmam nyílt. Már akkor
kin­evel­tem egy kovászt, aki azó­ta is élet­ben van, már las­san egy éves lesz. Most is
éppen keny­eret dagasz­tok.

Ter­méke­ny dal­sz­erző vagy. Ehhez a nyu­ga­lom mel­lett szemé­lyes élmények, új
impulzu­sok is szük­sége­sek. A hosszúra nyúlt járvány­he­lyzetben, amikor utazni nem
nagy­on van lehetőség, mi az, ami feltölt? Hon­nan jön az inspirá­ció?

Az inspirá­ció­val nincs gon­dom a mostani szi­tuá­cióban sem, mert azt én kön­nyen
megkapom filmek­ből, beszél­getések­ből, könyvek­ből. Ami nekem nehézséget okoz az
alkotás­ban az az, hogy nem látom, hogy mit mikor fogok tudni eljut­tat­ni a
közön­séghez. Nem lehet mindig csak vet­ni és sohasem arat­ni: nem dol­go­zha­tok
mindig új számokon és írhatom meg a sokadikat úgy, hogy már a hússzal ezelőt­tit
sem tudtam átad­ni a közön­ségnek. Ez így nem inspiráló. Nekem inkább ezen kell
átlendül­ni.

Mit gon­do­l­sz, ha vége a veszé­ly­he­lyzetnek, az emberek ugyanú­gy men­nek majd
kon­certekre, vagy eset­leg már megszok­ták azt, hogy az otthoni fotel­ből is elérhető
min­den?

Szer­in­tem az élő zenét soha nem cseré­lik le az emberek a fotelre. Az nagy kérdés,
hogy mikor lesz újra nor­mális kon­certélet. Várhatóan első kör­ben csak a helyi élet
pezs­dül fel. Egyébként nemzetközi szin­ten ezen a téren a kiad­ványokhoz hason­lóan
már most elképesztő tor­lódás van: a 2021 ősz, sőt a 2022 tavasz is tele van már a
többed­sz­erre elha­lasz­tott kon­certekkel.

Szok­tál aggód­ni azon, hogy a rengeteg befek­tetett munkád ellenére szeretni fogja‑e
a közön­ség az adott dalt, cél­ba érnek‑e az üzeneteid, lesz‑e ele­gendő bevételed?
Iga­zod­sz a közön­ség elvárá­sai­hoz, vagy azt adod, ami jön belőled és nem érdekel,
ki, mit szól hoz­zá?

Érdekel ter­mészete­sen egy-egy bemu­tató előtt, hogy mit fog szól­ni a pro­duk­cióhoz a
közön­ség, de nem kere­sem a kegyeit. Azt az ösztönt követem, ami engem érdekel
zenei­leg, ami inspirál. Nekem az nem megy, hogy leülök és írok egy rádiós slágert,
én nem ez az alkat vagyok. És hát elképesztően szerenc­sés­nek érzem mag­am, mert
ezek a bizonyos ösztönök vagy kívánc­siság sok irány­ba elhúz­tak már és hál’istennek
mindig van egy sta­bil bázis a közön­ség­ből, aki követ. Per­sze egy új anyag­nál, mint ami­lyen a Debussy lemez, mindig kérdés, hogy hogyan fog­ja meg­talál­ni a
közön­ségét. Ilyenkor próbálkozunk, például ezt a pro­duk­ciót is meg­próbál­tuk elvin­ni a
klasszikus közön­ség felé, de lep­at­tant róluk, ők több­nyire a tradi­cionális
megszólalás­ra kívánc­si­ak. Majd kiderült, hogy a jazz közön­ségnek sokkal inkább
betalál, valószínű­leg azért, mert a jazz zene is sok meglepetést tar­to­gat.

Volt egy olyan pont az élet­ed­ben amikor eldőlt, hogy énekesnő leszel?

Nem volt konkrét pont és sokáig nem is volt arra utaló jel, hogy belőlem zenész lesz.
Szerettem a zenét, zon­gorázni tan­ul­tam, aztán kamaszként vál­tot­tam sza­x­o­fon­ra.
Amikor ennek kapc­sán elkezdtem jazz‑t hall­gat­ni, akkor az abban rejlő szabad­ság
telibe talál­ta a lázadó kamasz énemet, meg­talál­tam benne vala­mi olyan önkife­jezési
for­mát, ami a magánéletem­ben nem volt meg. Én mindig inkább egy intro­vertált, jó
kislány voltam és annyi­ra jóle­sett lázad­va kibon­takozni valamiben, hogy aztán egyre
töb­bet foglalkoz­tam vele. Egy idő után mertem csak kimon­dani, hogy ez akár a
pályám is lehet. Min­dez a magánéletem­ben is való­di terápia volt: segített abban,
hogy a szemé­ly­iségem is nyíljon és a habi­tu­som is szabad­abb legyen.

Van konkrét álmod, vágyad a jövőre nézve?

Zenészként a Covid meg­taní­tott arra, hogy min­den­nek örül­jek, ami van. Úgy­h­ogy én
csak anny­it szeretnék, hogy soha ne marad­jak fela­dat nélkül. Ha ez meg­való­sul, az
nekem úgy érzem, hogy több mint elég.

Harc­sa Veroni­ka 2008-ban diplomá­zott a Liszt Fer­enc Zen­eművészeti Főisko­la jazz-ének
sza­kán, 2014-ben pedig mes­ter­diplomát szerzett a Brüsszeli Kirá­lyi Konz­er­vatóri­um­ban.
Koráb­bi zenekará­val, a 2005-ben alapí­tott, saját nevét viselő quar­tet­tel négy, szá­mos
elis­merés­sel kitün­tetett lemezt készített. Jazz pálya­futása mel­lett pályá­ja kezde­tén a mag­yar
alter­natív pop szcénában is sik­ereket ért el az Erik Sumo Band éneke­seként. Nevéhez
fűződik a Bin-Jip nevű kísér­leti elek­tron­ikus trió két albu­ma, illetve egy Kassák Lajos ver­seit
fel­dol­go­zó avant­gard pro­jek­tle­mez is. A Gyémánt Bálint­tal közös duót 2015-ben beválo­gat­ták
a Néme­tország­ban ren­dezett Jaz­za­head! Euro­pean Jazz Meet­ing show­case-ére. Harc­sa
Veroni­ka eddig hus­zonöt ország fes­z­tivál­jain és klub­jaiban lépett fel. Olyan neves
művészekkel dol­go­zott együtt, mint Erik Truf­faz, Enri­co Pier­a­nun­zi, Kris Defoort vagy Nico­la
Con­te, valamint több ízben fel­lépett a Liszt Fer­enc Kama­razenekar­ral és a Con­cer­to
Budapest­tel. 2020-ban őt válasz­tot­ták az év jazz-énekesnőjének a Mag­yar­Jazz és a
jazzma.hu szavazói is. A Jazzma szavazásán Gyémánt Bálint­tal közös quar­tetjük lett az év
zenekara.