Szereti a közönség Kern András új filmjét

Szereti a közön­ség Kern András új filmjét. A kiváló színész a Gon­do­lj rám című keserédes történet­ben ren­dezőként is újra bizonyí­tott, mégsem elégedett. De nem is elégedetlen. Ját­szik, ren­dez, ír, és humor­ral éli túl a depressz­iót. Azt mond­ja, ez már így lesz, amíg csak él. Közben készül A velen­cei kalmár bemu­tatójára, amely­ben lesz szurkálódás bőven. Öröm­mel lát­tam, hogy több mint egy hónap­pal a bemu­tató után is sokan ültek a nézőtéren. Egy mag­yar film­nél ez óriási sik­er. Sik­er, sik­er, de nem elég nagy. Sajnos nem divat a mag­yar film­re járás. Sir­al­mas dolog man­ap­ság a haz­ai filmek for­gal­mazása. A készítésük nem, arra ren­de­sen adnak pénzt, de a for­gal­mazás­ra már azt mond­ják, hogy az üzlet. Pedig nálunk min­den annyi­ra nemzeti – lehetne a film­for­gal­mazás is nemzetibb Szere­pel a Heti Het­es­ben. Komolyan poli­tizál? Még komoly­ta­lan­ul se. Inkább emberi prob­lémákkal foglalko­zom. A poli­tiká­val az a baj, hogy bár­mi­lyen oldal­ról közelítesz felé, azon­nal „egyik oldal–másik oldal” lesz az ügy­ből. Min­den­ki haragszik, amit egyál­talán nem tar­tok jónak. A rend­sz­ervál­tozásig nekem fogal­mam sem volt arról, ki az oktatási vagy belü­gymin­iszter. Azó­ta egy kic­sit érdekel – a Heti Het­es óta munkaszem­pont­ból is, de ettől még nem poli­tizálok. Nem is hiszem, hogy az én véleményem sokat számí­tana. Inkább magánéleti vagyok, mint közéleti. Ha azt hal­lom: képzeld, egy pasas megevett egy galam­bot, és szelídebb lett tőle, arra odafi­gyelek. Vis­zont amikor arról beszél­nek, hogy az akárhányadik kerületi tanács­ban kor­rup­ció zaj­lik, az nem annyi­ra érdekel. Sajnos. Most próbálják a Pesti Szín­házban A velen­cei kalmárt. Nem egysz­erű darab, hiszen a cím­sz­ere­plő, Shy­lock nem igazán jóin­du­latú zsidó uzsorás. Már most szólok, hogy ez nem lesz anti­szemi­ta előadás. Remélem, hogy az én Shy­lock­om valame­lyest rokon­szenves lesz. Nagy­on nehéz a darab, és ez a szerep is. A szöveg­em úgy kezdődik, hogy Shy­lock belép a színre, és közli, hogy gyűlöli Antoniót, mert keresztény. Ezt a monda­tot Shake­speare bátran leír­ta 1596-ban. Nem tud­ta, hogy lesz holokauszt, meg azt se, hogy jön a poli­tikai kor­rek­t­ség, ame­ly szerint más val­lását bírál­ni nem illik. Mond­tam is, hogy húz­zuk ki ezt a monda­tot, ilyet ma nem lehet elmon­dani a szín­padon. Azt mondták: mond­juk csak el és mutas­suk meg, mekko­ra marhaság. Anto­nio gyűlöli a zsidókat, Shy­lock gyűlöli a keresztényeket, és mind­ket­ten tönkre is men­nek a végén, morálisan legaláb­bis. A jómódú kereskedő kikészül, engem meg­böknek – hosszan haló­dom, de ezt a részt még nem próbál­tuk. Min­den­ki elég rosszul jár a gyűlölködés­sel. Ez a megál­lapítás talán nem is annyi­ra ide­gen a mától. Elég nagy barom­ság a val­lásalapú gyűlölködés, de van. Vala­h­ogy nem megy ki a divat­ból. Hát nem. A szín­padról is hiá­ba papoljuk, nyil­ván marad. Mi legalább kérdéseket teszünk fel. Lehet, hogy utá­na elgo­n­do­lkodik a néző: vajon utál­ni kell‑e valak­it, mert más a val­lása? Lehet, hogy a következő gon­do­la­ta az, hogy igen, utálom a zsidókat. Lehet, hogy balfék vagyok? Vagy egy másik azt gon­do­l­ja: zsidó vagyok, és zsiger­ből utálom a keresztényeket. Az anyját, de nagy barom vagyok! Hátha ezeket a kérdéseket ők is fel­teszik… Hátha a szín­ház úgy gyó­gyít, hogy fel­hoz valamit. A szín­ház sosem teheti meg, hogy elmag­yaráz­za: kedves gyerekek, ennek a darab­nak az a mon­dani­való­ja, hogy legyetek jók, és akkor min­den jó lesz. A közön­ség felemel­né a kezét, szünet van, tanár úr, csönget­tek, és kimenekül­nek a nézőtér­ről. A szín­ház elmesél egy szórakoz­tató történetet, és ha azzal eltalál valamit, ha fel­vet kérdéseket, ha a néző elgo­n­do­lkodik utá­na, akkor már talán elérte a célját. Nem biz­tos, de talán. Jellemző az életére a „vala­h­ogy ügye­sen megoldom”? Szük­ség van ügyes megoldá­sokra – általában a humor segít. Ha azt elveszítem, nagy a baj, de ritkán veszítem el. Ez egy olyan készség, ami benne van az ember zsigereiben, és nagy­on sok min­dent megold. Keresztbe lehet fordí­tani egy gon­do­la­tot úgy, hogy ne legyen bán­tó, de nyaló se vagy kar­ri­erista. Nem úgy értem én az ügyességet, mint ami abban segítene, hogy az ember job­ban érvényesüljön, sik­eres legyen. Az ügyesség kis, apró helyzetekre vonatkozik. (For­rás és tel­jes interjú:mno.hu)