Néhány napja Miskolcon adott szabadtéri koncertet…

Néhány nap­ja Miskol­con adott szabadtéri kon­certet Tolvai Reni, fel­lépése után kértem egy kis beszél­getésre. Vona Ildikó : Milyen emléked fűződik Miskol­choz? Tolvai Reni : Sok emlék köt Miskol­choz, hiszen már 8 éve énekelek – már­mint úgy, hogy bein­dult a kar­ri­erem 8 éve –, rengetegsz­er léptem fel ebben a város­ban, és mindig nagy­on ked­vesen fogadott a közön­ség. Valame­lyik évben még a húsvé­tomat is Miskol­con tar­tot­tam, ugya­nis egyik legjobb bará­tom nagy­mamá­ja itt lakik, és elhatároz­tuk, hogy itt töltjük az ünnepet. Bejár­tuk az egész várost, meg­néztük a nevezetességeket, nagy­on jó volt. – Ki szok­ta összeál­lí­tani a kon­cert­jeid műsorát? Befolyá­sol, hogy zárt tér­ben kell énekelned vagy szabadtéri bulit tar­tani? – Én állí­tom össze a kon­cert­pro­gramot, és mindig az alapján, amit első beny­omás­ra látok, amikor megérkezem. Nálam van min­den zene, ami kell­het, de úgy válasz­tok dalt, hogy közben nagy­on figyelek a közön­sé­gre. Amikor ránézek az emberekre, már tudom: itt most hatal­mas tán­colós buli lesz, vagy inkább hall­gat­ni – meg nézni – szeretnék a műsort és ülni fog­nak. – Mi a tapasz­ta­la­tod, hol kön­nyebb meg­talál­ni a kapc­so­la­tot a közön­séggel? – Általában ott kön­nyebb, ahol úgy helyezik el a közön­séget, hogy nagy­on közel a szín­pad­hoz. Ahol jó nagy távol­ság van, ott sokkal nehezebb. Nekünk nincs beleszólá­sunk men­nyire közel, men­nyire messze legyen a hall­gatóság, de meg­mon­dom ősz­in­tén, job­ban szeretem, ha rögtön ott van­nak az emberek, ahol a szín­pad véget ér. Minél közelebb legyenek, ők is azt szeretik. Nagyvára­di lány vagy. Vajon a mag­yar nép­dalok ját­szot­tak abban valam­i­lyen szerepet, hogy énekesnő let­tél? – Ezt nem tudom, mert még nagy­on kic­si voltam, amikor elkezdtem énekel­ni. Két-három éves korom­ban a szüleim már lát­ták, hogy belőlem biz­tosan énekesnő lesz. Vit­tek min­den­féle versenyre – először gyer­mek­versenyekre, aztán ének­versenyekre –, de nem a nép­dalok, sokkal inkább a kön­nyűzene érdekelt. Hatal­mas Fred­die Mer­cury-rajongó voltam már háromévesen. Aztán, amikor 13 éves let­tem, beiratkoz­tam a művészeti suli­ba, ahol négy éven keresztül egy nagysz­erű ének­tanárnőv­el képeztük a hang­o­mat. – Mag­yarorszá­gra hogyan kerültél? Csak a Megasztár? – Mag­yarorszá­gra kizárólag a Megasztár kapc­sán, előtte csak láto­gató­ba jöt­tünk ide. –  Bátran belevágtál? Sem­mi fél­sz nem volt benned? – Nem emlék­szem rá, hogy fél­tem vol­na valamitől. Az Inter­netem ki kel­lett töl­teni egy adat­lapot, aztán már hív­tak is a castin­gokra. Jelen­tkeztem és ennyi. –  Gon­do­ltad vol­na induláskor, hogy meg­ny­ered? –  Nem, de nagy­on-nagy­on akar­tam. – Mekko­ra vál­tozást hozott az élet­ed­ben a győzelem? – Óriásit. Min­dent megvál­toz­ta­tott, per­sze nem is tudtam vol­na másképp elképzel­ni ezt. Én úgy indul­tam neki a versenynek, hogy vagy meg­ny­erem, vagy utá­na nem tudom mi lesz velem. Csak a zene és az ének­lés, ez volt az egyetlen opcióm. – Utá­na ide kel­lett költözni… – Igen, per­sze. – Milyen gyakran jársz Erdély­ben? – Nem olyan gyakran, miv­el már min­den­ki itt lakik. A rokon­aim, a bará­taim is mind elköltöztek, konkré­tan már senkim nincs ott. – Amikor megkap­tad a Mag­yar Kultúráért-díjat, mit éreztél? – Igazán megtisztelő, ha azok a tanárok és azok a nagy emberek, akikre én fel­nézek, átad­nak nekem egy díjat. Éreztem, hogy ők men­nyire büszkék rám, és ez nagy­on felemelő érzés volt, tény­leg. – A Tran­sil­van­ian Music Awards-on Az év legjobb mag­yar pop dance slágere lett a Hagy­lak men­ni című dalod… – Igen, ezek az ele­jén voltak, a Megasztár után. Min­den­ki nagy­on örült a sik­ereim­nek és a kin­tiek­től kap­tam ilyen díjakat. Van videód, ami már négy és fél mil­liós nézettségnél tart, duet­tezni azon­ban elég keveset szok­tál. Miért? – Nem tudom, hogy eddig miért nem duet­teztem. Nagy­on jó kérdés, el szok­tam én is gon­do­lkod­ni ezen, vis­zont ebben az évben több duet­tet is fogok készíteni. – Lehet tudni, ki lesz a part­ner? – Az egyik Andris, a párom (Kál­lay-Saun­ders András – a szerk ‚) a másik pedig Závo­di Mar­ci. Vele is fogok duet­tezni, és még ter­vezek egyet. – Met­zk­er Vikiv­el lesz még vala­mi közös? – Vikiv­el két dalt csinál­tunk együtt, két videok­lipet. Most nem tudok sem­mi konkré­tu­mot mon­dani, de mindig nyi­tott vagyok a Vikiv­el való közös munkára. Nagy­on tehet­séges és nagy­on jó ember is, klassz vele dol­go­zni. – Angolul hogyan kezdtél el énekel­ni? – Én úgy kezdtem. Először angolul énekel­tem, és aztán jöt­tek más nyelvek. Nekem ter­mészetes volt az angol, például a Megasztár­ban csak egy mag­yar dalt énekel­tem. Az összes, tizenkét dön­tő alatt egyetlen egy volt mag­yar, a töb­bi mind angol nyelvű. – A „Hagy­lak men­ni”, ami rend­kívül sik­eres lett, mag­yar nyelvű… – Igen, az volt az első saját dalom. –  Ha fela­ján­laná­nak egy szín­házi szerepet, mit szól­nál hoz­zá? – Már fela­ján­lot­tak sok­szor. Egysz­er el is fogad­tam egy ilyet, vis­zont nem élveztem annyi­ra, mint egy kon­certen az ének­lést. A Casano­va musi­cal­ben én ját­szot­tam az Angyalt. Nem volt túl sok szöveg­em, de az is nehezem­re esett. Nem nekem való a színészkedés, sokkal job­ban szeretek kon­certezni. – Hol találkozhat veled mostanában a közön­ség? – Mindig kiírom a közössé­gi oldalam­ra, hogy mikor és hol vagyok. Időben ki szok­tam ten­ni a Face­bookra és az Insta­gram­ra a kon­certhelyszíneket, dátumokat.