SZULÁK ANDREA – NEM LEHET EGYETLEN SZÍNPADRA ZÁRNI

Énekesnő, színésznő, musi­cal­szín­pa­di fősz­ere­plő és televíz­iós szemé­ly­iség – egy pálya, ame­lynek talán éppen a sok­féleség a leg­nagy­obb tit­ka

Szulák Andrea neve hal­latán szinte min­denk­inek eszébe jut vala­mi más. Van, akinek egy dal. Más­nak egy musi­cal­szín­pad. Valakinek egy televíz­iós műsor, egy humor­os pil­lanat vagy éppen az a jel­legzetes, erős hang, ame­lyet néhány másod­perc alatt fel lehet ismerni. És talán éppen ez az egyik legérdeke­sebb benne: Szulák Andreát nem lehet egyetlen szerep­pel elmesél­ni.

2026-ban újabb fontos fejezet került a pályájára: Hegyi Bar­bará­val együtt a közön­ség szavazatai alapján a Hal­hatat­lanok Tár­su­latá­nak új örökös tag­ja lett. A két színésznő szeptem­ber 19-én kap­ja meg a helyét a Hal­hatat­lanok sétányán. De ha csak ezért beszél­nénk most róla, éppen a lényeg marad­na ki.

Szulák Andrea pályá­ja ugya­nis jóval koráb­ban kezdődött, és sokkal több kan­yart vett annál, mint hogy egysz­erűen „énekesnőként” vagy „színésznőként” beszéljünk róla. A zene mel­lett a szín­ház, a musi­cal, a televíz­ió és a jazz is fontos állomás lett, miközben egyik terület sem tud­ta vég­leg magá­ba zárni.

Van benne vala­mi abból a rit­ka előadói típus­ból, ame­ly nem műfa­jt választ, hanem lehetőséget.

A jazz különösen érdekes fejezete ennek a történet­nek. Egy friss beszél­getés­ben arról beszélt, hogy a kön­nyűzene csúc­sá­nak tart­ja, mert egysz­erre követel tudást, bátorsá­got, felkészült­séget és improvizá­ciót. Ez sokat elárul arról, hogyan gon­do­lkodik a szín­padról. A szabad­ság nála nem azt jelen­ti, hogy bár­mi megtörtén­het, hanem azt, hogy a biz­tos sza­k­mai tudás bir­tokában mer vala­ki pil­lanat­ból reagál­ni.

Ez a gon­do­lat szinte az egész pályájára ráhúzható. Egy musi­cal­ben min­den moz­du­lat­nak, belépés­nek és hang­nak helye van. A jazzben vis­zont ott a várat­lan pil­lanat. A televíz­ióban pedig megint egészen más­fa­j­ta jelen­lét szük­séges: ott sok­szor éppen az működik, amit nem lehet előre elpróbál­ni.

Szulák Andrea mind­három világ­ban meg­talál­ta a saját hangját.

És közben talán keveseb­bet beszélünk arról, men­nyire nehéz hosszú távon több külön­böző műfa­jban is hite­lesnek marad­ni. Egy énekesnőnek nem feltétlenül kell színésznőként is bizonyí­ta­nia. Egy színésznőnek nem kell kon­cert­szín­padra áll­nia. Egy televíz­iós műsorvezetőnek pedig végképp nem kötelező ugyanaz­zal a ter­mészetességgel megszólal­nia egy élő zenei pro­duk­cióban.

Nála mégis összeért min­dez.

A televíz­ió sokak számára a nép­sz­erűség miatt fontos állomás, egy előadóművész számára azon­ban egészen más­fa­j­ta pró­ba. A szín­házban a közön­ség és a színész között ott van a tér, az élő reak­ció, a pil­lanat. A kamerán keresztül vis­zont egy apró gesz­tus is fel­nagyítható. Szulák Andrea egyik világ­ból sem akart tel­je­sen kilép­ni.

Talán ezért is érdekes most vis­szanézni a pályájára. Nem egyenes von­al raj­zolódik ki, hanem egy izgal­mas út, amely­ben a zene és a szín­ház újra meg újra találkozik.

És még nincs vége.

Október 30-án a MOMkult szín­padán a Jazz Pas­sion kon­certen ismét olyan világ­ba érkezik, ame­ly közel áll hoz­zá: jazz, swing és musi­cal találkozik öt karak­teres női előadó közös pro­duk­ciójában.

A Hal­hatat­lanok Tár­su­latá­nak tagsá­ga így inkább egy pont a mon­dat végén, mintsem maga a történet.

Mert Szulák Andrea pályájában éppen az a figyelem­re méltó, hogy miközben rengeteg szerepet elját­szott, soha nem kel­lett egyetlen szerep mögé elbúj­nia.

És talán ezért lehet róla ma is mindig vala­mi újat mon­dani.

Szen­drei Georgina