Harcsa Veronika művészetének különlegessége az érzelmi…

Harc­sa Veroni­ka művészetének külön­legessége az érzel­mi állapo­tok, hangu­la­tok drá­mai, fes­zült­séggel teli meg­for­málása, amely­ben a líraiság mel­lett hangsú­lyos szerepet kap az improvizá­ció. Gen­erá­ciójá­nak egyik leg­sokoldalúbb és legkiemelkedőbb, nemzetközi­leg is elis­mert énekesév­el a töb­bi között a közelmúlt­ban meg­je­lent Debussy NOW! album­ról, a Művészetek Völ­gyében betöltött jazz nagyköveti szerepéről és a járvány zenei éle­tre gyako­rolt hatá­sairól is beszél­get­tünk. Az új albu­mon Debussy legszebb dalaiból készítet­tetek kortárs áti­ra­tokat, így egy külön­leges megközelítés­ben mutatjá­tok be a klasszikus fran­cia szerzőt és műveit. Hogyan jött a témaválasztás ötlete, illetve hogyan alakult ki a trió­tok? Raz­val­ja­je­va Anasztázia hár­faművész kere­sett meg engem, mint nem klasszikus ének­est. Két év műhe­ly­mun­ka következett ezután, sokat kísér­leteztünk tem­pókkal, hangvételekkel. Anasztáz­iá­nak nem kevés munká­ja volt abban, hogy az ere­de­ti­leg zon­gorára írt dalokat átül­tette hár­fára, én pedig amel­lett, hogy igyekeztem végig hű marad­ni a kot­tához ker­estem, hogy az én hang­om hogyan működik együtt ezekkel a kom­pozí­ciókkal. Azt is hamar felfedeztük, hogy nagy­on jól áll ezeknek a dalok­nak, ha improvizá­ció­val kötjük össze őket, ter­mészete­sen mindig azokat a zenei ele­meket, motívumokat fel­használ­va, amik eleve benne van­nak a műben. Ez egy nagy­on élvezetes kutató­mun­ka volt, de az ele­jétől fog­va éreztük, hogy jó lenne egy har­madik, elek­tron­ikus effek­tekkel dol­go­zó tag, hogy 21. száza­di hangzást adjon a dalok­nak. Fenyvesi Már­tont kértük fel erre, akit régó­ta ismerek, a jazz tan­sza­kra is jár­tunk együtt a Zen­eművészetin. Hár­man együtt kialakí­tot­tunk egy olyan megszólalást, ame­lynek során Mar­ci megkap­ja élőben azt a hang­ot, amit a hár­fa és én kiadok, ezeket effek­tezi, hangtereket képez belőlük, amely­ből a végén egy hol álom­sz­erű, hol film­sz­erű hangzás jön ki. Külön ének­leck­éket is vet­tél a Debussy pro­jekt miatt. Miért érezt­ed ennek szük­ségét, hiszen hangsú­ly­ozot­tan nem klasszikus énekhang­on szólal­sz meg? Ben­nem volt a vágy, hogy amen­nyire a hangképzésem­be bele­fér, ismerked­jek másik megközelítés­sel is. Talál­tam a fela­dathoz egy olyan embert Kéringer Lás­zló szemé­lyében, akiv­el nagy­on jól megértet­tük egymást és aki nem a klasszikus tech­nikát akar­ta rám eről­tet­ni, hanem csak az eszközkés­zletemet nyi­to­gat­ta. Azó­ta is járok hoz­zá. Jazz-énekesnőnek tar­tod mag­ad? A kategóriák okoz­ta prob­lémák miatt azt szok­tam mon­dani, hogy énekes vagyok. A diplomám szerint jazz-énekes, de sok­féle zene tud inspirál­ni. És hál’ isten­nek nagy­on sok­féle zenét megkós­toltam már a pályám során. A járvány­he­lyzet miatt a haz­ai jaz­zélet is nehéz helyzetbe került, az elmaradó élő kon­certek helyett előtérbe került az inter­netes jelen­lét. Miért dön­töt­tetek úgy, hogy most jelen­jen meg a lemez, annak ellenére, hogy kon­certezni – egyelőre – nem lehet vele? Egyrészt azért, mert a legtöbb zenész az alkotás­ba menekült a karan­tén időszak alatt, így annyi bemu­tatat­lan új album készült el, hogy biz­tosan dömp­ing lesz ezek­ből éveken át. Más­részt pedig nagy­on sokat dol­go­z­tunk már ezen az anyagon, fel tudtuk ven­ni nyáron, amikor a karan­tén egy pic­it fel­lazult, és úgy éreztük, ez a lemez elkészült. Egysz­erűen nem akar­tuk tovább tar­to­gat­ni. Az is igaz, hogy bár nagy­on szeretjük élőben előad­ni ezt a műsort, ez egy olyan zene, ami otthon a kanapén is működik, ezért egyál­talán nem bánom, hogy turné nélkül, de bemu­tatás­ra került. A Gyémánt Bálint­tal közös pro­jek­t­ed duó és quar­tet for­májában is folyam­atosan működik. Ezt hogy kell elképzel­ni, melyik for­má­ció a sta­bil zenekar? A duó a mag­ja a pro­duk­ció­nak, ez az, ami volt és ami lesz is biz­tosan. A quar­tet ennek egy kibővített verz­ió­ja. Két lemezt készítet­tünk duóban Bálint­tal és utá­na úgy éreztük, hogy a játék lehetőségün­ket tágí­taná az, ha lenne mel­let­tünk rit­mus szek­ció is, dob­bal, nagy­bőgőv­el. Ezért kezdtünk el két bel­ga zenésszel együtt dol­go­zni, tavaly augusz­tus­ban már a második közös lemezt vet­tük fel velük. A két for­má­ció párhuzamosan működik, miv­el nagy­on sok­féle helyszí­nen kon­certezünk és sok­szor a helyszín dön­ti el a tagok számát: például egy nagy­obb fes­z­tiválon rit­mus szek­ció­val lépünk fel, de egy tem­plom­ban, vagy egy igazán pici klub­ban ket­ten szólalunk meg. 2014 óta saját udvart is vezetsz a Művészetek Völ­gyében. A fes­z­tivál harmincéves jubileu­mi pro­gram­jait a ter­vek szerint 2021-ben tartják meg. Készül­sz rá? Igen, ez a szívem csücske. Ha min­den jól megy, akkor idén nyáron már 8. alka­lom­mal fogok udvart vezetni, legaláb­bis a völ­gy nagy­on opti­mista. Arra kértek, hogy egy tel­jes pro­gramot állít­sak össze, igaz, hogy a koráb­bi­akkal ellen­tét­ben kizárólag mag­yar fel­lépőkkel, de tel­jes műsor­ral készülünk, és nagy­on bízunk benne, hogy meg­való­sul­hat a fes­z­tivál. A kon­cert­pro­gram mel­lett a nap­közbeni kísérő pro­gramokat is te szervezed a fes­z­tiválon. Hogyan let­tél a jazz udvar nagykövete és mit jelent ez? A Művészetek Völ­gyében tipikus az, hogy egy-egy pro­gramhelyszín, egy előadóhoz vagy zenekarhoz kötődik. A jazz a kezde­tek­től fog­va jelen volt a völ­gy­ben, de soha nem volt dedikált udvara. Amikor megk­er­estek nyolc évvel ezelőtt a szervezők, az volt a céljuk, hogy a jazz kitün­tetett szerepét tovább vigyék és job­ban kom­mu­nikál­hatóvá tegyék a jazz udvart azzal, hogy van egy nagykövete. Én let­tem ez a nagykövet, vagy udvargaz­da, ami egyrészt egy reprezen­tatív fela­dat, hiszen ott vagyok 10 napon keresztül, fogadom az embereket, oda lehet hoz­zám jön­ni bár­mi­lyen kérdés­sel, kérés­sel. Más­részről én állíthatom össze a műsort, ami egy nagy­on izgal­mas fela­dat és valóban, ebbe nem­c­sak kon­certek férnek bele, hanem a délelőt­ti jógázás is, az énekes work­shopok, ringató és kézműves foglalkozás, új pro­gra­munk pedig a bake­lithall­gató, ame­lynek során egy vinyl lemez­gyűjtő mutat nekünk ritkasá­gokat. Van emel­lett valam­i­lyen hob­bid, ami kikapc­sol? Per­sze! Szeretek olvas­ni, sportol­ni, közel lakom az erdőhöz, úgy­h­ogy sokat sétálok ott a bará­taim­mal, illetve a Covid egyik ajándé­ka, hogy már régó­ta szerettem vol­na meg­tan­ul­ni keny­eret süt­ni, amire tavaly már­cius­ban alka­lmam nyílt. Már akkor kin­evel­tem egy kovászt, aki azó­ta is élet­ben van, már las­san egy éves lesz. Most is éppen keny­eret dagasz­tok. Ter­méke­ny dal­sz­erző vagy. Ehhez a nyu­ga­lom mel­lett szemé­lyes élmények, új impulzu­sok is szük­sége­sek. A hosszúra nyúlt járvány­he­lyzetben, amikor utazni nem nagy­on van lehetőség, mi az, ami feltölt? Hon­nan jön az inspirá­ció? Az inspirá­ció­val nincs gon­dom a mostani szi­tuá­cióban sem, mert azt én kön­nyen megkapom filmek­ből, beszél­getések­ből, könyvek­ből. Ami nekem nehézséget okoz az alkotás­ban az az, hogy nem látom, hogy mit mikor fogok tudni eljut­tat­ni a közön­séghez. Nem lehet mindig csak vet­ni és sohasem arat­ni: nem dol­go­zha­tok mindig új számokon és írhatom meg a sokadikat úgy, hogy már a hússzal ezelőt­tit sem tudtam átad­ni a közön­ségnek. Ez így nem inspiráló. Nekem inkább ezen kell átlendül­ni. Mit gon­do­l­sz, ha vége a veszé­ly­he­lyzetnek, az emberek ugyanú­gy men­nek majd kon­certekre, vagy eset­leg már megszok­ták azt, hogy az otthoni fotel­ből is elérhető min­den? Szer­in­tem az élő zenét soha nem cseré­lik le az emberek a fotelre. Az nagy kérdés, hogy mikor lesz újra nor­mális kon­certélet. Várhatóan első kör­ben csak a helyi élet pezs­dül fel. Egyébként nemzetközi szin­ten ezen a téren a kiad­ványokhoz hason­lóan már most elképesztő tor­lódás van: a 2021 ősz, sőt a 2022 tavasz is tele van már a többed­sz­erre elha­lasz­tott kon­certekkel. Szok­tál aggód­ni azon, hogy a rengeteg befek­tetett munkád ellenére szeretni fogja‑e a közön­ség az adott dalt, cél­ba érnek‑e az üzeneteid, lesz‑e ele­gendő bevételed? Iga­zod­sz a közön­ség elvárá­sai­hoz, vagy azt adod, ami jön belőled és nem érdekel, ki, mit szól hoz­zá? Érdekel ter­mészete­sen egy-egy bemu­tató előtt, hogy mit fog szól­ni a pro­duk­cióhoz a közön­ség, de nem kere­sem a kegyeit. Azt az ösztönt követem, ami engem érdekel zenei­leg, ami inspirál. Nekem az nem megy, hogy leülök és írok egy rádiós slágert, én nem ez az alkat vagyok. És hát elképesztően szerenc­sés­nek érzem mag­am, mert ezek a bizonyos ösztönök vagy kívánc­siság sok irány­ba elhúz­tak már és hál’istennek mindig van egy sta­bil bázis a közön­ség­ből, aki követ. Per­sze egy új anyag­nál, mint ami­lyen a Debussy lemez, mindig kérdés, hogy hogyan fog­ja meg­talál­ni a közön­ségét. Ilyenkor próbálkozunk, például ezt a pro­duk­ciót is meg­próbál­tuk elvin­ni a klasszikus közön­ség felé, de lep­at­tant róluk, ők több­nyire a tradi­cionális megszólalás­ra kívánc­si­ak. Majd kiderült, hogy a jazz közön­ségnek sokkal inkább betalál, valószínű­leg azért, mert a jazz zene is sok meglepetést tar­to­gat. Volt egy olyan pont az élet­ed­ben amikor eldőlt, hogy énekesnő leszel? Nem volt konkrét pont és sokáig nem is volt arra utaló jel, hogy belőlem zenész lesz. Szerettem a zenét, zon­gorázni tan­ul­tam, aztán kamaszként vál­tot­tam sza­x­o­fon­ra. Amikor ennek kapc­sán elkezdtem jazz‑t hall­gat­ni, akkor az abban rejlő szabad­ság telibe talál­ta a lázadó kamasz énemet, meg­talál­tam benne vala­mi olyan önkife­jezési for­mát, ami a magánéletem­ben nem volt meg. Én mindig inkább egy intro­vertált, jó kislány voltam és annyi­ra jóle­sett lázad­va kibon­takozni valamiben, hogy aztán egyre töb­bet foglalkoz­tam vele. Egy idő után mertem csak kimon­dani, hogy ez akár a pályám is lehet. Min­dez a magánéletem­ben is való­di terápia volt: segített abban, hogy a szemé­ly­iségem is nyíljon és a habi­tu­som is szabad­abb legyen. Van konkrét álmod, vágyad a jövőre nézve? Zenészként a Covid meg­taní­tott arra, hogy min­den­nek örül­jek, ami van. Úgy­h­ogy én csak anny­it szeretnék, hogy soha ne marad­jak fela­dat nélkül. Ha ez meg­való­sul, az nekem úgy érzem, hogy több mint elég. Harc­sa Veroni­ka 2008-ban diplomá­zott a Liszt Fer­enc Zen­eművészeti Főisko­la jazz-ének sza­kán, 2014-ben pedig mes­ter­diplomát szerzett a Brüsszeli Kirá­lyi Konz­er­vatóri­um­ban. Koráb­bi zenekará­val, a 2005-ben alapí­tott, saját nevét viselő quar­tet­tel négy, szá­mos elis­merés­sel kitün­tetett lemezt készített. Jazz pálya­futása mel­lett pályá­ja kezde­tén a mag­yar alter­natív pop szcénában is sik­ereket ért el az Erik Sumo Band éneke­seként. Nevéhez fűződik a Bin-Jip nevű kísér­leti elek­tron­ikus trió két albu­ma, illetve egy Kassák Lajos ver­seit fel­dol­go­zó avant­gard pro­jek­tle­mez is. A Gyémánt Bálint­tal közös duót 2015-ben beválo­gat­ták a Néme­tország­ban ren­dezett Jaz­za­head! Euro­pean Jazz Meet­ing show­case-ére. Harc­sa Veroni­ka eddig hus­zonöt ország fes­z­tivál­jain és klub­jaiban lépett fel. Olyan neves művészekkel dol­go­zott együtt, mint Erik Truf­faz, Enri­co Pier­a­nun­zi, Kris Defoort vagy Nico­la Con­te, valamint több ízben fel­lépett a Liszt Fer­enc Kama­razenekar­ral és a Con­cer­to Budapest­tel. 2020-ban őt válasz­tot­ták az év jazz-énekesnőjének a Mag­yar­Jazz és a jazzma.hu szavazói is. A Jazzma szavazásán Gyémánt Bálint­tal közös quar­tetjük lett az év zenekara.