POKORNY LIA – A NEVETÉS MÖGÖTT OTT AZ EGÉSZ ÉLET

Poko­rny Lia szín­padon gyakran kön­nyed­séget hoz. Magánem­berként sokkal nehezebb utakat járt be: veszteség, gyász, elengedés és önmagá­val kötött béke for­mál­ta az elmúlt éveit.

Poko­rny Lia neve sokak­nak első­sor­ban a humor­ral, a szín­ház­zal és a jel­legzetes jelen­lét­tel kapc­solódik össze. A hát­tér­ben azon­ban komoly bel­ső út húzódik, erről pedig az utób­bi időben egyre nyíltab­ban beszél.

Ötven felett jutott el oda, hogy már nem akar folyam­atosan megfelel­ni annak a kép­nek, ame­lyet koráb­ban saját magáról felépített. Friss inter­júiban a veszteségekről, a magányról és az önelfo­gadás­ról is beszélt.

A szemé­lyes tapasz­ta­lat szín­padra is került. A majd­nem tökéletes boldogság recep­t­je című önál­ló estjét saját életének és önis­mereti útjá­nak tapasz­ta­latai inspirálták. A humor itt sem tűnik el, inkább más szerepet kap: segít kimon­dani olyan dol­go­kat, ame­lyekről komolyan beszél­ni sokkal nehezebb lenne.

Lia életében a veszteség különösen fontos for­dulópon­tokat hozott. Huszár Zsolt halála mélyen érin­tette, később pedig más kapc­so­la­tok és élethe­lyzetek is arra kénysz­erítet­ték, hogy újragon­do­l­ja, mit jelent számára a kötődés.

Az egyik legérdeke­sebb felis­merése éppen az elengedéshez kapc­solódik. Koráb­ban sok­szor próbált másokat meg­menteni, óvni, helyet­tük is megoldani dol­go­kat. Később megértette, hogy a szeretet nem feltétlenül azt jelen­ti, hogy min­den ter­het magunkra veszünk.

Ez a gon­do­lat különösen erősen jelenik meg abban a népme­sei kép­ben is, ame­lyről nem­rég beszélt: a legkisebb kirá­ly­fi útnak indul, az anya pedig nem megy utá­na sárkányt ölni. Ad neki hamu­ba sült pogác­sát, majd hagy­ja men­ni.

Színésznőként közben új korszak kezdődött. A Mom­my Blue után ismét komoly filmes szerep­ben láthat­ta a közön­ség, a film pedig nemzetközi díjakkal érkezett Mag­yarorszá­gra.

Poko­rny Lia történetében éppen ez az érdekes ket­tősség: a szín­padon ott a humor, a hétköz­napok­ban pedig megszületett egy sokkal csende­sebb felis­merés. Nem kell min­den veszteséget eltün­tet­ni az élet­ből ahhoz, hogy újra örül­ni tudjunk.

Néha elég meg­tan­ul­ni együtt élni azzal, amit nem lehet megvál­toz­tat­ni.

És közben újra meg­talál­ni azt, ami még előt­tünk áll.

Szen­drei Georgina