Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban tartott…



Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban tartott…

Debre­cen­ben, a Csokon­ai Nemzeti Szín­házban tar­tott Szín­házi Évad­ny­itó Gálán hird­et­ték ki az idei Kaszás Atti­la-díj nyertesét. A legtöbb szavaza­tot 2015-ben Mészáros Tibor, a Csokon­ai Nemzeti Szín­ház szín­művésze kap­ta, miután a nagyközön­ség két hónapon át vok­sol­ha­tott a – koráb­ban a sza­k­ma által kiválasz­tott – három jelöl­tre. A díjat az alapítók, Vasvári Csa­ba szín­művész, ren­dező, a Mozaik Művész Egyesület alel­nöke és Poko­rni Zoltán Hegyvidék Önko­r­mányzat pol­gármestere adták át. A díjat 2008-ban alapí­tot­ták, amel­lyel évről évre a mag­yar ajkú szín­művészek méltó sza­k­mai és emberi elis­merésén túl, Kaszás Atti­la szelle­mi hagy­atéká­nak ápolását tűzik ki célul. Poko­rni Zoltán, a díj egyik alapító­ja kiemelte, a díj alapításakor fontos szem­pont volt, hogy ne zsűri vagy kuratóri­um döntsön a Kaszás Atti­la-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legal­ka­lmasabb­nak tar­tott kol­légát. A szavazási eljárás első for­dulójában – a szoká­sok­nak megfelelően – min­den mag­yarorszá­gi és határon túli, állandó tár­su­lat­tal ren­delkező, mag­yar nyel­ven ját­szó kőszín­ház, illetve alter­natív szín­ház színészei adhat­ták le vok­sukat a saját tár­su­latuk valame­ly tagjára. A második szavazási kör­ben a nom­inál­tak maguk közül válasz­tot­ták ki a har­madik for­duló­ba tovább jutott három szín­művészt. Akiket kiválasz­tot­tak: Kiss Mari – a szom­bat­he­lyi Weöres Nemzeti Szín­ház tár­su­latá­nak tag­ja, Kristán Atti­la – a Nemzeti Szín­ház művésze és Mészáros Tibor – a debreceni Csokon­ai Nemzeti Szín­ház tag­ja.

Az idén ötödszörre rendezik meg a Jazzy Fesztivált

Az idén ötödszörre rendezik meg a Jazzy Fesztivált

A pályája csúcsán van Margó, az ünnepelt színésznő

A pályája csúcsán van Margó, az ünnepelt színésznő