A londoni színházi élet most ismét megmutatja, miért képes egyetlen előadás valódi eseménnyé válni. Nem pusztán azért, mert két világszerte ismert színész áll egy színpadon, hanem azért is, mert Gillian Anderson és Billy Crudup egy olyan darabhoz nyúlt, amely több mint hat évtizeddel megszületése után is zavarba ejtően pontosan beszél az emberről. Edward Albee Nem félünk a farkastól? című klasszikusa ezúttal a londoni @sohoplace színpadán kapott új életet, Anderson és Crudup pedig George és Martha szerepében találkozik egymással egy olyan történetben, amelyben egyetlen mondat mögött egész életek rejtőznek.
Gillian Anderson nevét a világ számára sokáig különösen egy szerep tette felejthetetlenné. Dana Scullyként a The X‑Files – Az X‑akták egyik meghatározó arcává vált, később pedig olyan sorozatokban és filmekben bizonyította újra és újra sokoldalúságát, mint a The Crown, a Sex Education vagy a The Fall. Mégsem lenne teljes a róla kialakított kép, ha csak a kamerák előtt elért sikerein keresztül néznénk őt. Anderson számára a színház mindig másfajta jelenlétet jelentett: nincs vágás, nincs új felvétel, nincs lehetőség visszamenni egy jelenethez. Ott és akkor kell megszületnie mindennek.
Ezért is különleges a mostani londoni szerep. Edward Albee 1962-ben bemutatott drámája nem könnyű játszma. George és Martha házassága kívülről akár egy átlagos este történetének is tűnhet, ám néhány ital, néhány vendég és néhány kimondott mondat alatt fokozatosan felszakad minden, amit két ember évek óta megpróbál elrejteni egymás és saját maga elől. A darab ereje éppen ebben rejlik: nem egyszerűen egy házasság válságáról beszél, hanem azokról az álmokról, csalódásokról, vágyakról és félelmekről, amelyeket az ember idővel maga köré épít.
Billy Crudup George szerepében egészen más energiát hoz ebbe a világba. A színpad és a film számára egyaránt otthonos terep, Tony-díjas színész, akinek pályája során éppen az vált egyik legnagyobb erősségévé, hogy ritkán lehet előre megmondani, pontosan mit fog kezdeni egy szereppel. George pedig különösen összetett figura. Intelligens, érzékeny, sérült és egyszerre kiszolgáltatott és kegyetlen. Nem hős, nem áldozat, és nem is egyszerűen egy rossz férj. Egy ember, aki valahol útközben elveszítette azt az életet, amelyet magának elképzelt.
Anderson és Crudup párosa ezért nem pusztán két híres színész találkozása. Két különböző színészi világ találkozik egyetlen szobában, és a néző lassan rájöhet, hogy valójában nem is azt figyeli, ki nyeri meg a következő szócsatát. Sokkal inkább azt, mikor omlik össze végleg az a kép, amelyet George és Martha saját magukról próbálnak fenntartani.
A londoni produkciót Marianne Elliott rendezi, akinek nevéhez több jelentős színházi munka kötődik, köztük a War Horse és a Company. A mostani előadás már megnyitotta kapuit az @sohoplace színpadán, és teltházas előadásként érkezett az októberi londoni színházi szezon egyik kiemelt produkciójaként. A brit színházi élet jelenlegi kínálatában a darabot a legizgalmasabb sztárszereplős előadások között emelik ki.
És talán éppen ez az egyik legérdekesebb dolog Gillian Anderson pályájában. Egy színész akkor válik igazán naggyá, amikor már nem kell bizonyítania, hogy híres. Amikor a név önmagában megtölti a nézőteret, mégis képes újra beülni a próbaterembe, megtanulni egy új szerepet, keresni egy másik embert önmagában, majd este kilépni a színpadra úgy, mintha először találkozna vele.
A színház ugyanis nem engedi meg a biztonságos távolságot. A néző ott ül néhány méterre. Hallja a levegővételt, látja a csendet, érzi a feszültséget. Egy filmszerep évekig megmaradhat egyetlen tökéletesre vágott jelenetben, a színpadon viszont minden este újra meg kell teremteni ugyanazt a világot.
Gillian Anderson és Billy Crudup most éppen ezt teszik Londonban. Egy hatvan évnél is idősebb darabban próbálnak új kérdéseket feltenni ugyanarról a két emberről, akikről generációk óta beszél a színház. És talán éppen ettől marad élő egy klasszikus: nem attól, hogy ugyanúgy játsszák el, hanem attól, hogy minden új színészpáros képes megtalálni benne a saját igazságát.
Mert George és Martha története végső soron nem csak George-ról és Martháról szól. Arról az emberi kapcsolatról beszél, amelyben két ember egyszerre vágyik szeretetre, elismerésre, biztonságra és arra, hogy valaki végre meglássa őt annak, aki valójában.
És Londonban most két rendkívüli színész áll egymással szemben, hogy ezt a kérdést újra feltegye.
