JANZA KATA – EGY ÉLET A FÉNYEK KÖZÖTT



Egy hang, ame­ly­hez szerepek, dalok és emlékek tapad­nak. Egy nő, akit a közön­ség évtizedek óta újra és újra vis­sza­vár a szín­padra. Jan­za Kata pályá­ja nem egyetlen nagy szerepről szól, hanem arról a külön­leges kapc­so­la­tról, ame­ly előadó és közön­sége között csak hosszú évek alatt szüle­thet meg.

Jan­za Kata nevét kimond­va szinte azon­nal megszólal ben­nünk egy dal­lam. Lehet Elis­a­beth, Lucy, Sisi vagy egy másik nagy musi­cal­hős­nő hang­ja, de mögöt­tük mindig ott van ugyanaz az előadó: érzéke­ny, szenvedé­lyes, játékos és rend­kívül közvetlen. A szín­padon nem egysz­erűen eljátssza a karak­tereket, hanem érzelmekkel tölti meg őket, ezért egy-egy szerep időv­el összekapc­solódik vele. A néző nem pusztán egy musi­calt idéz fel, hanem egy estét, egy dalt, egy tek­in­tetet, egy érzést is.

Pályá­ja során a mag­yar musi­cal­szín­pad szá­mos emlékezetes nőalakját for­mál­ta meg. Elis­a­beth szerepe különösen erősen kapc­solódik a nevéhez, de Mrs. Dan­vers, Lady Capulet, Lucy Har­ris, Belle Watling és Wald­stät­ten bárónő karak­tere is más-más oldalát mutat­ta meg. Ez a sok­féleség közben nem távolí­tot­ta el a közön­ségtől, inkább közelebb hoz­ta: min­den új szerep­ben maradt vala­mi ismerős, miközben mindig érkezett egy új arc is.

Jan­za Kata pályájában éppen ez a folyam­atos vál­tozás az izgal­mas. A szín­ház mel­lett kon­certezik, televíz­iós műsorokban szere­pel, beszél­getések­ben mesél a pályáról, a csalá­dról, a szín­pad mögöt­ti életről. Nem próbál­ja leta­gad­ni az idő múlását, és nem akar örökké ugyanan­nak a fiatal musi­cal­hős­nőnek lát­szani. Inkább meg­mu­tat­ja, mit adott hoz­zá az évek során a tapasz­ta­lat, az anyaság, a sik­erek, a nehézségek és az újrakezdések.

2026-ban kon­certshow-val is külön­leges estére hív­ta a közön­séget. Több ikonikus szerepét egyetlen pro­duk­cióban idézte fel, élő zenekar­ral, 45 tagú kórus­sal, tán­cosokkal, külön­leges jelmezekkel és látványvilág­gal. Egy ilyen este egysz­erre ünnepe a múlt­nak és jelen ide­jű találkozás a közön­séggel. A régi dalok újra megszólal­nak, de már egy másik élet­ta­pasz­ta­lat­ból érkeznek vis­sza.

És ez talán Jan­za Kata egyik legszebb tula­j­don­sá­ga: nem ugyanazt akar­ja újra elját­szani, hanem ugyan­ab­ból a történet­ből mindig képes vala­mi újat meg­mu­tat­ni. Egy dal húsz évvel később mást jelent. Egy szerelem­ről szóló jelenet más érzést hor­doz egy éde­sanyá­nak, mint pályá­ja ele­jén. Egy búc­sú már nem ugyanazt jelen­ti annak, aki közben maga is sok min­dent elengedett.

A szín­pad közben marad.

A fény fel­gyul­lad, megszólal a zenekar, Jan­za Kata pedig belép egy történetbe, ame­lyet a közön­ség talán már ismer. Mégis kívánc­si rá, hogyan meséli el most.

Mert egy hosszú pálya legszebb része nem az, hogy hánys­zor áll­tunk már ugyana­zon a szín­padon. Hanem az, hogy még mindig van ben­nünk vala­mi, amit ott szeretnénk elmon­dani.

Szen­drei Georgina

DORDZSCSEREN CSINGISZ –VICCEN KÍVÜL — ÚT A SZÉGYENTŐL A SZABADSÁGIG

CIRKUSZ – A LEHETETLEN MŰVÉSZETE