MIKLÓSA ERIKA – KISKUNHALASTÓL A METROPOLITANIG



Kiskun­halasi lány­ból a világ egyik legis­mer­tebb Éj kirá­lynő­je. Brüsszel, Mannheim, Philadel­phia, Milánó, Lon­don, Párizs, München, San Fran­cis­co, New York – Mik­lósa Eri­ka története nem egysz­erűen egy mag­yar oper­aénekesnő sik­ertörténete. Ez egy olyan pályáé, ame­lyen egyetlen szerep világsz­erte név­jeg­gyé vált.

Egyetlen pil­lanat is elég lehet ahhoz, hogy egy ember egész élete új irányt veg­yen. Mik­lósa Eri­ka számára ezt a for­dulópon­tot egy meghall­gatás jelen­tette. Egy fiatal, sportoló múlt­tal ren­delkező kiskun­halasi lány állt a zsűri előtt, és elénekelte Mozart leg­endás áriáját, az Éj kirá­lynőjének bosszúáriáját. A történet innen­től szinte film­sz­erűen gyor­sult fel. 1990-ben, mindössze húszévesen Papa­ge­naként debütált az Erkel Szín­házban, és a Mag­yar Álla­mi Oper­aház történetének leg­fi­ata­l­abb tag­jaként kezdte meg pro­fesszionális pályáját. Még be sem fejezte tel­je­sen a zenei tanul­mányait, amikor már fősz­erepek vár­tak rá.

Aztán 1992-ben kinyílt előtte a világ első ajta­ja. Hamari Júlia meghív­ta Brüsszelbe a Mester és jövő című kon­certre – ez lett Mik­lósa Eri­ka első külföl­di fel­lépése. Ugyanebben az évben Mannheim­ben már az Éj kirá­lynő­jeként lépett szín­padra. Talán akkor még sen­ki nem tud­ta, hogy ez a szerep később több száz alka­lom­mal elkíséri majd. De a hangjára felfi­gyel­tek. 1993-ban meg­ny­erte a Nemzetközi Mozart Ének­versenyt, és innen­től már nem egysz­erűen egy tehet­séges fiatal mag­yar énekesnőről beszél­tek. Egy új nemzetközi koloratúrszo­prán neve kezdett ter­jed­ni.

ÉS INNENTŐL NEM Ő KERESTE A VILÁG NAGY SZÍNPADAIT. A VILÁG KEZDTE KERESNI ŐT.

1996-ban Philadel­phia következett. Az Acad­e­my of Vocal Arts ösztöndí­jasaként tan­ult tovább, majd Milánó­ba került, a leg­endás Teatro alla Scala ösztöndí­jasaként. Egy mag­yar oper­aénekesnő számára ez önmagában is hatal­mas állomás: Ameri­ka egyik fontos éneke­sakadémiá­ja, majd az oper­av­ilág egyik legszen­tebb intézménye. Mik­lósa Eri­ka azon­ban nem múzeu­mi tár­gyként tek­in­tett a nagy nevekre. Tan­ult, próbált, szín­padra állt, és ment tovább.

És közben egy szerep las­san össze­for­rt a nevév­el.

AZ ÉJ KIRÁLYNŐJE.

1995-ben énekelte először ezt a szerepet az Erkel Szín­házban. Később ugyanazt a Mozart-hős­nőt már Lon­don­ban, Párizs­ban, München­ben, New York­ban és a világ szá­mos jelen­tős operaszín­padán is megszólal­tat­ta. A szerepet több mint három­száz alka­lom­mal énekelte el, és a Mag­yar Álla­mi Oper­aház szerint ezzel a világ egyik legk­ere­set­tebb Éj kirá­lynő­je lett.

Gon­do­ljunk bele: ugyanaz az ária, ugyanaz a szerep, mégis min­den este más közön­ség, más akuszti­ka, más zenekar, más karmester, más szín­pad. Egyik este Lon­don, később Párizs, München vagy New York. Az oper­av­ilág­ban egy ilyen pálya nem­c­sak a hangról szól. A nemzetközi szín­padokon újra és újra bizonyí­tani kell. Nem elég egysz­er jónak lenni. Min­den előadás új vizs­ga.

És Mik­lósa Eri­ka külön­leges története éppen itt válik igazán érdekessé. Mert miközben a közön­ség számára egy elegáns, ragyo­gó oper­aénekesnő jelent meg a szín­padon, a hát­tér­ben elképesztő men­ny­iségű mun­ka zajlott. A koloratúrszo­prán szerepek tech­nikailag rend­kívüli pon­tossá­got igényel­nek: gyors futa­mok, extrém mag­a­ssá­gok, hajszálpon­tosan vezetett hang és közben színészi jelen­lét. Az Éj kirá­lynő­je pedig nem véletlenül lett az operairo­dalom egyik ret­tegett szerepe.

Aztán eljött New York.

2004-BEN MIKLÓSA ERIKA BEMUTATKOZOTT A METROPOLITAN OPERÁBAN.

A New York‑i Met­ro­pol­i­tan Opera neve önmagában is olyan, ame­lyet a világ oper­aéneke­seinek több­sége pon­tosan ismer. A MET szín­padán fel­lép­ni egy kar­ri­er egyik leg­fontosabb állomása. Mik­lósa Eri­ka pedig nem egysz­erű vendégként tűnt fel: 2004-től folyam­atos szerződése lett a Met­ro­pol­i­tan Operá­val. A New York‑i bemu­tatkozást követően más amerikai nagyvárosok­ból is érkeztek felkérések, köztük San Fran­cis­cóból, Los Ange­les­ből, Wash­ing­ton­ból és Chicagóból.

De a történet itt sem állt meg.

Lon­don­ban a Roy­al Opera House, Párizs­ban az Opéra, München­ben a Bay­erische Staat­sop­er, San Fran­cis­cóban az opera tár­su­la­ta, New York­ban pedig a Met­ro­pol­i­tan vár­ta. Az Éj kirá­lynő­je mel­lett olyan szerepekben is meg­mu­tat­ta magát, mint Lucia Donizetti Lam­mer­moori Luciájában, Olympia Offen­bach Hoff­mann meséiben, Gil­da Ver­di Rigo­let­tójában, Kon­stanze Mozart Szök­tetés a szerájból című operájában vagy Adi­na Donizetti Szerel­mi báji­talában. A reper­toár­ja pedig azt bizonyít­ja, hogy nem egyetlen látványos szerep „tar­tot­ta élet­ben” a kar­ri­er­jét.

Volt olyan időszak, amikor pályá­ja jelen­tős részét külföldön töltötte. Egy koráb­bi inter­júban úgy fogal­ma­zott, hogy pályá­ja egy sza­kaszában előadá­sainak körül­belül 80 száza­lékát külföldön énekelte. Ez a mon­dat talán min­den éle­tra­jzi adat­nál job­ban meg­mu­tat­ja, milyen nemzetközi életet élt: miközben Mag­yarorszá­gon sokan ismerték a nevét, a sza­k­mai min­den­nap­jai hosszú időn át a világ külön­böző oper­aházai között zajlot­tak.

És közben meg­maradt mag­yar művésznek.

Nem hagy­ta maga mögött Budapestet, és az Oper­aházhoz is folyam­atosan vis­sza­tért. A külföl­di sik­erek mel­lett Mag­yarorszá­gon is rend­sz­ere­sen szín­padra lépett, miközben pályá­ja során olyan elis­meréseket kapott, mint a Liszt Fer­enc-díj, a Kos­suth-díj, a Pri­ma Prim­is­si­ma-díj, majd 2022-ben a Mag­yar Szent István Rend.

Talán ez az egyik legszebb része a történetének: egy mag­yar hang, ame­ly bejár­ta a vilá­got, de nem veszítette el azt a helyet, ahon­nan elin­dult.

És Mik­lósa Eri­ka pályá­ja azért is külön­leges, mert nem maradt kizárólag az opera szig­orúan vett világában. Musi­calek­ben, operettek­ben és gálakon­certeken is szere­pelt, később pedig televíz­iós tehet­ségku­tatóban, a The Voice-ban is men­torként találkozhat­tak vele a nézők. Vagyis az a művész, akit koráb­ban Mozart egyik leg­ne­hezebb szerepév­el azonosí­tot­tak, képes volt újabb és újabb közön­ségekhez is közel kerül­ni.

Talán ezért sem lehet egysz­erűen „az Éj kirá­lynő­jeként” elkönyvel­ni.

Mert mögötte ott van a sportoló lány története is. Tizenévesen atle­tizált, hét­próbá­zott, és mag­a­sug­rás­ban mag­yar junior­ba­jnok volt. Egy bale­set miatt azon­ban abba kel­lett hag­y­nia a versenyzést, és a zene felé for­dult. Ami először talán egy kénysz­erű irányváltás­nak tűnt, végül egy világszín­padokra vezető életút kezdete lett.

AMI EGYIK NAP VESZTESÉGNEK TŰNT, KÉSŐBB AZ ÉLETE LEGFONTOSABB FORDULÓPONTJÁVÁ VÁLT.

Ma már több évtizedes nemzetközi pálya van mögötte, de talán éppen az teszi igazán érdekessé, hogy a történetében nincs egyetlen pil­lanat, ame­ly min­dent meg­mag­yaráz­na. Van benne sport, véletlen, tan­ulás, tehet­ség, rengeteg mun­ka, nagy találkozá­sok, világhírű szín­padok és egy olyan szerep, ame­ly szinte össze­for­rt a nevév­el.

Brüsszel­ből Mannheimbe. Mannheim­ből a világ­ba. Philadel­phiából Milánó­ba. A Scalából Lon­don­ba és Párizs­ba. Onnan Münchenbe, San Fran­cis­có­ba, majd New York­ba, a Met­ro­pol­i­tan Opera szín­padára.

És vala­hol közben egy kiskun­halasi lány­ból megszületett az a Mik­lósa Eri­ka, akinek a hangját ma már a világ szá­mos pon­tján felis­merik.

LEHET, HOGY AZ OPERA VILÁGÁBAN NINCS NAGYOBB TÁVOLSÁG ANNÁL, MINT AMIT EGY HANG KÉPES BEJÁRNI. MIKLÓSA ERIKA HANGJA PEDIG MEGTETTE EZT AZ UTAT.

A történet azon­ban még mindig nem lezárt fejezet. Mert egy igazi művész pályá­ja nem ott ér véget, amikor már min­dent elért. Talán éppen akkor kezdődik egy új korszak: amikor már nem kell bizonyí­ta­nia, hogy képes rá, hanem szabadon választhat­ja meg, mit szeretne még elmon­dani.

Mik­lósa Eri­ka pedig több mint harminc évvel az első külföl­di fel­lépése után is ugyanazt bizonyít­ja: egy mag­yar művész előtt nincs olyan szín­pad, ame­ly túl messze lenne.

Brüsszel. Mannheim. Philadel­phia. Milánó. Lon­don. Párizs. München. San Fran­cis­co. Chica­go. Wash­ing­ton. Los Ange­les. New York.

A nevek mögött pedig egyetlen hang.

Egy mag­yar hang, ame­ly előbb meghódí­tot­ta az Éj kirá­lynőjét – aztán a vilá­got.

Szen­drei Georgina

KOVÁTS ADÉL – A SZÍNPADON TÚL