Kevés olyan színésznő van a világon, akinek a neve önmagában fogalommá vált. Meryl Streep ilyen. Ha kimondjuk a nevét, nem egyszerűen filmek és szerepek jutnak eszünkbe, hanem egyfajta mérce: intelligencia, elegancia, elképesztő átváltozóképesség és az a ritka képesség, hogy úgy tud teljesen más emberré válni a kamera előtt, hogy közben egyetlen pillanatra sem veszítjük el a hitet abban, amit látunk. Meryl Streep 1949-ben született New Jerseyben, és eredetileg nem feltétlenül a filmsztárság felé indult. Drámaiskolába járt, majd a Yale School of Drama hallgatója lett, ahol komoly színházi alapokat szerzett. A színpad azonban nem végállomás volt számára, hanem ugródeszka egy olyan pályához, amelynek során Hollywood egyik legnagyobb színésznőjévé vált. És bár ma már szinte természetesnek tűnik, hogy Streep neve ott szerepel a filmtörténet legnagyobbjai között, a kezdet egyáltalán nem volt ilyen egyszerű.
Fiatal nőként még ő is megtapasztalta azt a kegyetlen világot, amelyben egy színésznőt sokszor előbb ítéltek meg a külseje alapján, mint a tehetsége szerint. A hetvenes években több meghallgatáson vett részt, és később arról is beszélt, hogy egy producer egy alkalommal kifejezetten negatív megjegyzést tett a megjelenésére. Streep azonban nem próbált valaki mássá válni azért, hogy megfeleljen. Éppen az lett az egyik legnagyobb ereje, hogy nem hagyta, hogy Hollywood egyetlen típusba zárja. 1978-ban jött a „The Deer Hunter”, majd 1979-ben a „Kramer kontra Kramer”, amely meghozta számára az első Oscar-díjat. A következő évtizedekben pedig olyan szerepek következtek, amelyek szinte külön-külön is egy teljes karriert jelentenének: „A Sophie választása”, „Silkwood”, „Out of Africa”, „A szív hídjai”, „A francia hadnagy szeretője”, „Az ördög Pradát visel”, „Mamma Mia!”, „Julie & Julia” és még hosszasan lehetne sorolni. Streep különlegessége azonban nem egyszerűen az, hogy rengeteg emlékezetes szerepet játszott. Az igazi teljesítménye az, hogy ezek között szinte nincs két egyforma nő.
Sophie lengyel menekült, Miranda Priestly egy jéghideg divatvilág-uralkodó, Margaret Thatcher brit miniszterelnök, Julia Child legendás amerikai szakács, Donna pedig egy szabadságvágyó anya egy görög szigeten. Streep mindegyik karakterhez más hangot, más testtartást, más ritmust és más személyiséget épített fel. Talán ezért is olyan nehéz őt utánozni: nem egyszerűen megtanulja a szöveget, hanem felépíti az embert a szerep mögött. Egyik legismertebb alakítása, Sophie szerepe különösen komoly próbatétel volt. A szerephez lengyel és német akcentust is használt, és a film egyik legmegrázóbb jelenete a filmtörténet egyik ikonikus pillanatává vált. Streep később arról beszélt, hogy a szerep érzelmileg rendkívül megterhelő volt számára. Nem csupán eljátszani akarta Sophiet – azt akarta, hogy a néző egy pillanatra elhiggye: valóban ez a nő áll előtte.
És közben megszületett egy másik Meryl Streep is: a vörös szőnyeg elegáns, de soha nem harsány alakja, aki képes volt arra, hogy a sztárságot ne állandó szerepléssel, hanem jelenléttel tartsa fenn. Több mint négy évtizede van a világ figyelmének középpontjában, mégsem vált belőle klasszikus értelemben vett celebritás. Ritkán keresi a reflektorfényt önmagáért. Talán éppen emiatt minden megjelenése esemény. Amikor 2006-ban bemutatták „Az ördög Pradát visel” című filmet, Miranda Priestly szerepével egy újabb generáció fedezte fel magának. A karakter szigorú, kegyetlen és félelmetesen elegáns volt, Streep pedig úgy alakította, hogy a figura egyszerre legyen ijesztő és lenyűgöző. A szerephez állítólag Clint Eastwood hangja is inspirációt adott, a karakter jellegzetes ősz haját pedig tudatosan úgy formálták, hogy azonnal felismerhető legyen. Miranda végül nemcsak egy filmes karakter lett, hanem popkulturális ikon.
Streep pályája azért is különleges, mert a sikert soha nem kizárólag díjakban mérte. Ennek ellenére kevés színész büszkélkedhet olyan elismerési sorral, mint ő. Rekordszámú, 21 Oscar-jelölést kapott, amelyek közül három alkalommal nyert, és több Golden Globe-díjat is elnyert. De talán még ennél is beszédesebb, hogy a pályája során újra és újra képes volt olyan szerepeket vállalni, amelyek nem illettek bele egy hagyományos hollywoodi női sztár képébe. Nem ragadt bele a fiatal szépség szerepébe, nem próbált örökké húszévesnek látszani, és nem engedte, hogy az életkor határozza meg, mikor lehet érdekes egy nő a filmvásznon. Ez ma, amikor a szórakoztatóipar egyre gyakrabban beszél az életkor és a női szerepek kapcsolatáról, talán fontosabb, mint valaha.
És itt válik Meryl Streep története igazán izgalmassá. Mert miközben a világ legendaként beszél róla, ő soha nem úgy viselkedett, mintha legenda lenne. Többször beszélt arról, hogy a színészet számára nem valamiféle tökéletes átváltozás, hanem folyamatos bizonytalanság. A szerep előtt ott van a kérdés: vajon sikerülni fog? Vajon elég jó lesz? Talán éppen ez a bizonytalanság tartotta frissen évtizedeken keresztül. Nem akarta mindenáron bebizonyítani, hogy ő a legjobb. Inkább újra és újra olyan helyzetekbe hozta magát, amelyekben neki is tanulnia kellett.
A fiatalok számára pedig különös módon ma sem egy múzeumi darab. A „Mamma Mia!” generációkon átívelő kultfilm lett, „Az ördög Pradát visel” pedig a közösségi média korszakában új életre kelt. Miranda Priestly mondatai, ruhái és gesztusai mémek, videók és újraértelmezések formájában kerülnek vissza a fiatalok mindennapjaiba. Streep így nem egyszerűen egy régi hollywoodi sztár, hanem olyan kulturális ikon, akit egy új generáció más szemmel fedez fel. És talán ez a legnagyobb elismerés: amikor valaki már nemcsak a saját korának fontos, hanem évtizedekkel később is képes megszólítani olyan embereket, akik akkor még meg sem születtek, amikor az első nagy szerepeit játszotta.
Meryl Streep története végső soron nem arról szól, hogyan lett egy fiatal színésznőből hollywoodi legenda. Hanem arról, hogyan lehet több mint öt évtizeden keresztül érdekesnek maradni egy olyan szakmában, amely folyamatosan új arcokat keres. Nem a fiatalságával győzött, hanem azzal, hogy soha nem engedte, hogy egyetlen korszak, egyetlen szerep vagy egyetlen kép határozza meg. Ő Miranda Priestly és Sophie, Donna és Margaret Thatcher – de egyik sem ő teljesen. Meryl Streep talán éppen ezért maradt ennyire megfoghatatlan: miközben azt hisszük, évtizedek óta ismerjük, minden új szerepével egy kicsit újra bemutatkozik. És egy igazi legenda pontosan ettől legenda.
Szendrei Georgina
