Egy film után néha nem ér véget rögtön a történet. Leperdül a stáblista, felkapcsolják a fényeket, a néző pedig még néhány pillanatig ott marad a látottak hatása alatt. A Mommy Blue ilyen élményt ígér. Egy anya és fia történetén keresztül beszél szeretetről, kötődésről, féltésről és arról a nehéz pillanatról, amikor már nem lehet mindent ugyanúgy folytatni, mint korábban. Mayer Bernadett első nagyjátékfilmje október 8‑án érkezik a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában, de a film már a hazai bemutató előtt komoly utat járt be: világpremierjét a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon tartotta, ahonnan három díjjal tért haza, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a közönségdíjat is elnyerte.
A történet középpontjában Krisztina áll, Für Anikó alakításában. Egy nő, akinek körül egyre sötétebbé válik a világ, mert cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti a látását. A helyzet nemcsak az ő mindennapjait változtatja meg, hanem a fiáét, Mátéét is, akit Vilmányi Benett formál meg. Máté éppen élete egyik legfontosabb fordulópontján áll: megszületik első gyermeke, felesége, Eszter – Waskovics Andrea alakításában – pedig külföldön kap munkalehetőséget. Miközben saját családját próbálná felépíteni, egyre nagyobb felelősség nehezedik rá otthon, hiszen édesanyjának szüksége van rá. Krisztina kapaszkodik a fiába, Máté pedig próbál egyszerre fiú, férj, apa és gondoskodó ember lenni. Egy idő után azonban már nem lehet minden irányba ugyanazzal az erővel jelen lenni.
És éppen ettől válik igazán különlegessé a Mommy Blue. Nem akar egyszerű választ adni arra, hogy kinek van igaza. Nem állítja be az anyát önzőnek, amiért fél az egyedülléttől, és a fiút sem érzéketlennek azért, mert saját életet szeretne. Mindketten szeretnek, mindketten félnek, mindketten veszítenek valamit, és közben mindketten próbálják megtalálni azt a határt, amelyen belül még lehet segíteni a másiknak anélkül, hogy a gondoskodás lassan függőséggé válna. A film egyik legerősebb kérdése éppen ez: hogyan lehet úgy ott lenni valaki mellett, hogy közben ne kelljen feladnunk önmagunkat? És hogyan lehet elengedni azt, akit talán egész életünkben védeni akartunk?
A történet személyessége különösen erős. Mayer Bernadett saját életélményéből indult ki: édesanyja tizenhat éves korában, cukorbetegsége következtében veszítette el a látását. A rendező számára így nem egy távoli, elképzelt élethelyzetről volt szó, hanem olyan tapasztalatról, amelyben egyszerre volt jelen a szeretet, a féltés, a kötelességtudat, a bűntudat és a szabadság iránti vágy. Ebből született meg egy olyan film, amely személyes történetből indul, mégis nagyon könnyen válhat a néző saját történetévé. Mert szinte minden családban eljön az a pont, amikor a szeretet mellett megjelenik a kérdés: meddig tartozunk a másiknak, és honnantól kezdve kell megtanulnunk egymást elengedni?
A film erejéhez sokat hozzáad Für Anikó és Vilmányi Benett játéka. Kettejük kapcsolata nem idealizált anya-fiú viszony, hanem tele van humorral, feszültséggel, szeretettel és kimondatlan mondatokkal. Für Anikó Krisztinája egyszerre sérülékeny és erős, a saját életéhez ragaszkodó nő, aki nem akar egyszerűen „beteg emberré” válni. Vilmányi Benett Mátéja pedig nem hős, aki minden helyzetet tökéletesen megold, hanem egy fiatal férfi, aki próbál helytállni egy olyan helyzetben, amelyre senki nem készíthette fel. Mellettük Waskovics Andrea és Znamenák István is fontos szerepet kapnak, a film további szereplői között pedig Hámori Ildikó is feltűnik.
A Mommy Blue különlegessége az is, hogy miközben súlyos témákról beszél, nem válik végig komorrá. A készítők keserédes hangulatot teremtenek, amelyben a fájdalom mellett ott marad a humor, a derű és az élet szeretete. Ettől lesz igazán emberi. Nem egy olyan filmet kapunk, amely arra akarja rávenni a nézőt, hogy másfél órán keresztül sajnálja a szereplőket, hanem egy történetet, amely megmutatja, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is maradhat hely a nevetésnek, a szeretetnek és egy új kezdet reményének.
És talán éppen ezért érdemes moziban megnézni. A Mommy Blue nemcsak arról szól, milyen érzés elveszíteni valamit, amit korábban természetesnek vettünk. Arról is beszél, hogyan változik meg egy család egyetlen ember élethelyzetének megváltozásával, milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt segítség és önállóság között, és milyen sokféle formája lehet a szeretetnek. A film közben lehet nevetni, lehet meghatódni, és lehet azon gondolkodni, hogy vajon mi mit tennénk Máté helyében. Vagy Krisztina helyében. Nincs könnyű válasz, és talán éppen ettől működik ennyire erősen.
Mayer Bernadett első nagyjátékfilmje ráadásul már a nemzetközi színtéren bizonyított: a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál Forward Future versenyében a film elnyerte a legjobb filmnek járó díjat, Für Anikó a legjobb színésznő, Vilmányi Benett pedig a legjobb színész elismerését kapta. Ezt követően a Mommy Blue több nemzetközi fesztiválon is szerepelt, majd szeptemberben a CineFest közönségét is meghódította.
A Mommy Blue október 8‑tól látható a magyar mozikban. Egy film egy anyáról és a fiáról, két emberről, akik szeretik egymást, mégis meg kell tanulniuk, hogy a szeretet nem mindig azt jelenti, hogy mindenáron egymásba kapaszkodunk. Néha éppen az a legnagyobb szeretet, ha megtanuljuk elengedni a másikat – és közben megtaláljuk az utat vissza önmagunkhoz.
Szendrei Georgina
