Mikó István rendszeresen járja az országot,…



Mikó István rendszeresen járja az országot,…

Mikó István rend­sz­ere­sen jár­ja az orszá­got, amerre szín­ház van ő dol­go­zik, ját­szik és ren­dez, vagy mind­ket­tőt egysz­erre. Legutóbb a Turay Ida Szín­ház falai közé költöztette be a „Szerel­met” a közön­ség nagy örömére, de tele van ter­vekkel az új évben is. A Jászai Mari-díjas mag­yar szín­művész, ren­dező, zenesz­erző, érdemes művész a csalá­di kör­ben ünne­pelt karác­sonya után idén is, az immár hagy­omán­nyá vált szokásá­val, ter­málvizes fürdőzés­sel töltötte január első nap­jait. – Beköltözött a Szerelem a Turay Ida Szín­ház falai közé. Hogyan történt min­dez? – Dar­vasi Iloná­nak aján­lot­tam ezt a darabot. Már a főiskolán is nagy élmény volt szá­mom­ra, amikor az előt­tem járó egyik évfolyam előad­ta ezt a művet; akkor is nagy­on tet­szett! Bar­ta Lajostól ritkán látunk darabokat nagy szín­háza­k­ban, talán a Szerelem a legis­mer­tebb. Nagy­on szép a nyelvezete, és jók a szerepek, engem első­sor­ban ez izga­tott. Ahogy Cse­hov Három nővérében, itt is van három leányzó, akik ugyan nem Moszkvá­ba vág­y­nak, de ki akar­nak törni a csalá­di kötelék­ből, min­d­e­gyikük szerelem után vágyik. Hogy egy vidé­ki kisváros­ban találnak‑e megfelelő párt maguk­nak, találnak‑e lehetőséget a kitörésre, az éle­tre? – erről szól a darab. – Milyen előkészületek előzték meg a bemu­tatót? – Hagy­ományos próbafolyam­a­tok. Nem volt igazán sok időnk rá, valamiv­el több mint egy hónap, de min­denkiv­el sik­erült a szerepet átven­nünk. A közös játékra pedig kön­nyen ráhang­olód­tunk, főleg a fősz­ere­plő három lány, hiszen nekik sok közös jelenetük van. – Milyen kon­cen­trá­ciót igényel ját­szani egy előadás­ban és egysz­erre ren­dezni is azt? – Min­denkép­pen más fela­dat, hiszen én is fent vagyok a szín­padon, a család­fő, Sza­lay nyu­gal­ma­zott mérnök szerepében. A feleségemet Détár Enikő alakít­ja, a három lányt pedig Szil­vási Judit, Mag­yar Bernadett és Bodor Szabi­na. Engem nem tudnak kon­trol­lál­ni, hiszen  közöt­tük vagyok a szín­padon a közös jeleneteknél, de azért nagy­on sok olyan zárt lehetőség van, amikor én lentről ugyanú­gy tudok instruál­ni, mintha nem is lennék benne a darab­ban. Egy kic­sit ski­zofrén a helyzet, hogy  pic­it töb­bet foglalko­zom másokkal, mint saját mag­a­m­mal, mert amikor elin­dul a játék, nekem azon­nal ki kell lép­nem a szerepem­ből és ren­dezőként szólok hoz­zájuk. Nem kön­nyű, de meg lehet szokni ezt a helyzetet, szer­in­tem rutin kérdése is, hogy az ember hogyan tud­ja magát függetleníteni. Ter­mészete­sen eljön az a pil­lanat, amikor már a színészek kezébe kell adnom a szerepet, a főpró­ba előtt egy nap­pal például már nem szabad őket instruk­ciókkal zavarni a szín­padon, hag­y­ni kell, hogy meg tudják élni a szerepüket, hiszen az már az övéké. – Milyen vis­sza­jelzéseket kapott a darab és a ren­dezés kapc­sán? – Nagy­on sok ismerősöm lát­ta és ismeretlenek is. A vis­sza­jelzések alapján szeretik az előadást. – Novem­ber­ben volt a pre­mier, hogy tel­tek az év utol­só het­ei? – Dol­go­zom a sal­gó­tar­jáni Zen­the Fer­enc Szín­ház­zal, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz darabot ren­dezem és ebben is ját­szom. Úgy­h­ogy valószínű­leg ez most már így is lesz: szeretek benne lenni abban a darab­ban, amit ren­dezek. Az ünnepek közeledtév­el kic­sit sűrűsödtek a felada­tok és össze­tor­lód­tak az események. Érdekes, hogy novem­ber­ben és decem­ber­ben rengeteget ját­szanak a szín­házak. Folyam­atosan járom az orszá­got, elég sokat autóz­tam, ami a téli idősza­k­ban  nem élet­biz­tosítás, de ez is hoz­zá­tar­tozik a mobil élet­mód­hoz, amit foly­ta­tok. – Hogy tel­tek az ünnepek, karác­sonykor is ját­szott? – Egész véletlenül egyik ünnep­nap sem ját­szot­tam, így kivéte­le­sen otthon voltam. A fiaim­mal és a párom­mal töltöt­tük a karác­sonyt, megosz­tot­tuk egymás között az ünnepet. Szeretem ezt az idősza­kot, de én az „utol­só pil­lanatosok” közé tar­to­zom. Az ember elter­vezi, hogy mit fog majd a másik­nak ven­ni, mire van szük­sége, de aztán a rengeteg mun­ka miatt elc­súszik a kivitelezés. Én nem szeretem év ele­jén megvásárol­ni a karác­sonyi ajándékot, de van, aki  meglát valamit és elteszi későb­bre, hogy az milyen jó lesz majd az egyik szerettének az ünnepekkor… Én fris­sen szerzem be az ajándékokat. – Mi kerül az ünnepi asz­tal­ra, szokott például halás­zlét készíteni? – Nem igazán főzök, én inkább az ételek nagy fogyasztó­ja vagyok. Nálunk inkább a majonézes bur­gonya, valam­iféle hús­sal, vagy a töltött káposz­ta a nép­sz­erű. De kimon­dot­tan hagy­ományos ételeink ninc­senek, pil­lanat­nyi ötlet­től vezérelve is készül­nek fogá­sok az ünnepi menüben, így például idén vadé­tel volt terítéken. – Az év vége közeledtév­el vis­sza szokott gon­do­l­ni az elmúlt évre? – Nem nagy­on, mert mindig be van oszt­va az egész évem. Egy dolo­gra azon­ban vigyá­zok, amikor eljön szil­veszter: immár tizenéves hagy­omány, hogy január első nap­jait Bük­fürdőn töltöm. Addi­gra már érzem, hogy szük­ség van egy kis lazulás­ra, a cson­t­jaim, a szervezetem fel­erősítésére és erre kiváló a bük­fürdői ter­málfürdő vize. Imá­dom a kin­ti mínuszban ezt a kelleme­sen meleg vizet! – Azt mond­ják, ami­lyen az új év első nap­ja, olyan lesz az év is… – Nálam ez másh­ogy működik, mert elég keveset tudok pihen­ni és év közben szinte nem is jutok el máskor ide, pedig nagy­on szeretem ezt a helyet. – 2020-ban kerek évfor­dulót ünne­pel, hiszen 70 éves lesz. Bizonyára tele van ter­vekkel, mit tar­to­gat az új esz­tendő? – Alkotó emberként nem­c­sak a szín­házra kon­cen­trálok, hiszen zenét is szerzek, kom­ponálok és sok­szor meg­moz­gat­ja a fan­táz­iá­mat olyas­mi is, amiről elsőre nem is gon­do­ltam vol­na: találok például egy gyönyörű ver­set, vagy egy elbeszélő köl­teményt és nagy öröm­mel tölt el a megzenésítése. Ahogyan az is nagy boldogság volt szá­mom­ra, hogy 2019-ben ünne­peltük a Kalá­ka együttes 50 éves fen­nál­lását, ame­lynek én is alapító tag­ja vagyok. Nem jás­zom aktí­van a zenekar­ral, csak néhány alka­lom­mal év közben, amikor meghív­nak, de ezt a műfa­jt én talál­tam ki az együttes­nek, ahogyan a nevét is én adtam annak ide­jén. Örülök, hogy ez egy jó „találmány” volt és egy jó csap­at jött össze, hiszen a fiúk azó­ta is együtt van­nak. 50 év nem kevés, még gom­bócból is sok. Furcsa volt vis­sza­em­lékezni. Volt jó néhány közös ünnepi kon­certünk is, legutóbb a Müpában ját­szot­tunk nagy­on jó hangu­lat­ban. – Tehát továb­bra is zene és szín­ház… – Igen. Soha nem voltak szerepál­maim, de vala­mi mindig meg­fog­ja az agya­mat, vala­mi beférkőzik a gon­do­lataim közé és ha van lehetőség létre­hozni, akkor azt meg­próbálom szín­padra állí­tani és kere­sek helyet neki, ahol ezt meg lehet ten­ni. A Turay Ida Szín­ház mindig számít a munkám­ra és bár nyugdí­jas vagyok, min­den­felé meg­for­du­lok az ország­ban, amerre szín­ház van. Ját­szom Sopron­ban, a koráb­ban említett Zen­the Fer­enc Szín­há­zon kívül van egy nagy­on kedves csap­at Nyír­e­gy­házán, a Man­dala Dal­szín­ház, akikkel szin­tén bemu­tatóra készülök az új évben. Folyam­atosan van­nak munkák és lehetőségek, engem ez tart élet­ben, nem vagyok egy otthon ücsörgő típus. Per­sze, szeretek kikapc­solód­ni, olvas­ni, zenét hall­gat­ni, regen­erálód­ni, de egy hét után min­denütt elunom mag­am, lehet az a világ leg­gyönyörűbb helyszíne is, mert én mindig arra várok, mikor kezd­hetek el vagy végezhetek el egy újabb felada­tot.

Augusztus 13-tól ülhetünk be a Másnaposok…

Augusztus 13-tól ülhetünk be a Másnaposok…

Július 4‑én megnyitja idei szezonját az…

Július 4‑én megnyitja idei szezonját az…