Juhász Péter: „Én a szabadság híve vagyok

Juhász Péter: „Én a szabad­ság híve vagyok !” Komoly kultúratá­mo­gatási rend­sz­er­rel készül az Együtt Juhász Péter nem állít­ja, hogy ma ő a kultúra mes­siása Mag­yarorszá­gon, min­de­ne­se­tre aktív fogyasztó­ja a művészeteknek. Az Együtt elnökév­el az irodájában beszél­get­tünk, ahol a sok zöld növény között azon­nal szem­betűnt néhány antik beren­dezés is. Hamar kiderült: a pártel­nököt mindig is von­zot­ták a régiségek és szívesen újít fel bútorokat. – Ezek szerint az Ön életében aktí­van jelen van­nak a művészetek? – Világéletem­ben végigkísértek. A gim­náz­i­um után egy komolyzenei hangle­mezbolt­nál kezdtem el dol­go­zni, ahol sok komolyzenét hall­gat­tam, kon­certekre jár­tam, a főnököm pedig – aki szinte a második apám – óriási Mahler-gyűjtő volt! Rend­sz­ere­sen állí­tott össze például listákat komolyzenei gyűjtőknek és küldte ki a kuriózumokat, amiket a rend­sz­erváltás után nálunk lehetett kap­ni, Nyu­gat-Európában, Amerikában, Japán­ban vis­zont nem fértek hoz­zá a gyűjtők. E tek­in­tet­ben tehát a komolyzene nagy­on is hatott rám. Az olvasás­sal peri­odikus a kapc­so­latom, most sajnos egyál­talán nincs időm a szépiro­dalom­ra. – Ha olvasás, akkor szépiro­dalom? – A versek fog­nak meg leginkább, azt hiszem, hogy egy átlagem­ber­hez képest vis­zony­lag sokat tudok fejből, ami azért meglepő, mert nem is tan­u­lom őket. Amikor vidékre jár­tam, rengeteg han­g­os könyvet hall­gat­tam a koc­si­ban. De szeretem a kon­certeket is: Bródy János­tól a Get­Clos­er előadá­sain át, jöhet min­den. Tágan értelmezem a kultúrát a goa par­titól egészen a fes­z­tiválokig – ahol egyébként min­den évben ott vagyok. – 46 évesen fes­z­tiválozni nem kuriózum egy kic­sit? – A Sziget első éveiben mindig ott voltam, de egy-egy napra most is kinézek, indulásától kezdve talán csak két évet hagy­tam ki. Szerettem a szabadtéri par­tikat is, de azért nem voltam „fes­z­tiválál­lat”. Tavaly is meg­for­dul­tam egy-két helyen, azt látom, hogy akár a gyerekeim­mel is bulizhat­nék együtt. – Ön is foglalkozik valam­i­lyen szin­ten művészetekkel? – Nagy­on hang­osan énekelek a koc­si­ban! A fürdős­zobában nem merek, mert ott tudom, hogy áthal­lat­szik. Vic­cet félre téve, 13 évesen volt egy együttesünk, de azt nem tek­in­tem igazi zenélés­nek. Nem is fes­tek, ját­szani per­sze szok­tam, mint egy apa a gyerekév­el, de komolyabb művészeti értelem­ben nem foglalko­zom ilyesmiv­el. – Mi a helyzet a szín­ház­zal? – Legközelebb ez áll hoz­zám: fiatal korom óta járok, egy-egy évad­ban 10–15 előadás­ra biz­tosan elju­tok. Nem állí­tom, hogy én vagyok a kultúra mes­siása Mag­yarorszá­gon, de aktí­van fogyasz­tom. A szín­házban is az alter­natív von­alat ked­velem Pin­tér Bélától Haj­du Szabolc­sig, vagy a Táp Szín­háztól a Kré­takörig. Töb­bet járok a Katoná­ba, vagy az Örkénybe, mint mond­juk a Vígszín­ház­ba, vagy a Madách­ba. Ráadá­sul egy színésznőv­el élek együtt, így a szín­ház területe erősen meg­je­lenik a min­den­nap­jainkban: kic­sit belül­ről is látom, hogy hogyan működik egy próbafolya­mat, vagy, hogy milyen egy színész vis­zonya a ren­dezőv­el. – És mit lát, milyen helyzetben van­nak a szín­házak ma Mag­yarorszá­gon? – Azt látom, hogy ami nekem kedves, a valóban szabad kultúra, az alter­natív szín­házak és darabok vis­sza­s­zorul­nak. Szá­mom­ra jó érzés, hogy ott lehetek a Trafóban a Slam Poet­ry bajnok­ság dön­tőjén és hall­ha­tok tehet­séges fiat­alokat. Ter­mészete­sen min­den évben elviszem a gyerekeim az Oper­aház­ba is, mond­juk A diótörőre, de a két oldal nincs egyen­súly­ban. Az alter­natív oldalt is támo­gat­ni kel­lene. Én inkább ren­dezőre, darabra megyek, mintsem épüle­tre, s ettől fog­va nem az érdekel, hogy melyik épület mekko­ra támo­gatást kap, hanem, hogy egy-egy ren­dező, aki szabadon gon­do­lkodik, vagy egy-egy tár­su­lat, ame­ly körül akár kőszín­ház sincs, meg tud‑e élni. Azt látom, hogy sajnos nem. – Milyen támo­gatá­sokra lenne szük­ség? – Az alkotáshoz szük­séges for­rá­sok után, ha meg­van az adott mű, annak a ter­jesztésére kel­lene még erő­for­rá­sokat, vagy pályáza­tokat biz­tosí­tani, hogy el is jus­son emberekhez. A TASZ Romapro­gram­mal rengeteget jár­tam a vidéket és azt tapasz­tal­tam, hogy nem jut el a kultúra nemh­ogy a fal­vak­ba, hanem egy kisebb város­ba sem, sőt, megkock­áz­tatom, hogy nagy­obb város­ba is csak ritkán. Az emberek kiéhezettek egy szín­házi darabra, vagy akár egy mozi­ra, egy könyvtári felolvasó estre, vagy író-olvasó találkozóra. Azt gon­do­lom, nem­c­sak mar­ket­ingre lenne szük­ség, hanem olyan támo­gatási rend­sz­er bevezetésére, amiv­el eljut­tatjuk az emberekhez ezeket a pro­duk­ciókat. Ha az Együtt meg­ny­eri a választá­sokat és nálunk lesz a kultúr­poli­ti­ka alakításá­nak lehetősége, ten­ni fogunk ezért. A művészeket ösztöndíj pro­gramokkal támo­gat­nánk, s már az óriási támo­gatás, ha a kultúra ter­jesztésében részt veszünk, hiszen így eljut a fizetőképes kereslethez. Továb­bá azt szeretnénk, ha az MMA valóban művészeket támo­gat­na és az ő előre­jutá­sukat szol­gál­ná. – Ha már szó­ba kerül­tek a vidé­ki mozik, nem­c­sak azok zár­tak be, megszűn­tek fővárosi mozik is. – Szük­ség lenne rájuk. Meg kell dic­sérni az előző szisztémát, amikor még a Budapest Film által külön finan­szírozás működött a művész mozik számára. Ma már nagy­on nehéz eljut­ni művész moz­i­ba. Mi cél­zott támo­gatá­sokat foganatosí­tanánk, fel kell karol­ni a mag­a­skultúrát. Az Oper­aházat is támo­gatják a rock kon­certekkel szem­ben. Értjük, hogy egysz­erűen más minőségű kul­turális előadáshoz több pénzre van szük­ség, vagy lehet, hogy kisebb szeg­menst érint fizetőképes keresletként, de ugyanez igaz valószínű­leg a hol­ly­woo­di szu­per­pro­duk­ciók és a művész filmek von­alán. Az utób­bit is támo­gat­ni kel­lene és szük­ség lenne művész mozikra. – Nagy különb­ségeket lát a kultúra egyes szeg­men­seiben? – Én a szabad­ság híve vagyok. Jó kérdés, hogy ma például a képzőművészeket job­ban támogatják‑e a kel­leténél, szem­ben a szín­háza­kkal. Én inkább a művészeti ágakon belül látom azt, hogy a prefer­ált intézmények kap­nak pénzt, kiváló művészek vis­zont nem. Sok­szor elhangzik, hogy fotómúzeum miért nincs ma Mag­yarorszá­gon, amikor olyan tehet­ségek és művészek élnek köztünk, akik egysz­erűen megérdemel­nék, hogy legyen. Nem vagyok biz­tos abban, hogy még egy sokadik nép­művészeti múzeum­ra lenne szük­ség, sokkal pro­gresszívebb hoz­záál­lást valósí­tanék meg, de min­dezt a sza­k­mára bíz­va. Ha egy Múzeu­mi Negyedet szeretnénk meg­valósí­tani Budapesten, az hosszú évek munká­ja. Egy tár­sadal­mi egyeztetés után egy sza­k­mai egyeztetés következne, hogy mégis milyen múzeumok legyenek, mihez van megfelelő sza­k­tudás, mire van igény, mihez van for­rás. – Mit gon­dol, a kultúra, a művészetek területén lehet együttműködés a pár­tok között? – A poli­ti­ka felelőssége nem a kézzel vezérelt végre­ha­jtás, hanem az, hogy kereteket biz­tosít­son jó szándékú, sza­k­mailag elis­mert, az adott ügyet napi szin­ten művelők számára. A pár­tok együttműködésére max­i­mum abban van szük­ség, hogy hagyjuk békén a kultúrát! A poli­ti­ka ne befolyá­sol­ja, de adjon ter­vezhető finan­szírozást az egyes kul­turális intézményeknek, ami nem­c­sak a szín­háza­kat jelen­ti, hanem a kiál­lítóter­mek­től kezdve min­denre ter­jed­jen ki, mert évekkel előre kell tudni ter­vezni, ha nívós, szín­von­alas darabokat, előadá­sokat, kiál­lítá­sokat akarunk ide­hozni. A kiszámíthatósá­got fontosnak tartjuk és azt is, hogy egy sza­k­mai közeg mond­ja meg, hogy mire áldoz­na az egyes területeken. A másik fontos pon­tunk pedig a tran­sz­paren­cia: a pályáza­tok legyenek nyil­vánosak, a szín­házi igaz­gatók kin­evezését is vis­sza kel­lene adni a sza­k­má­nak. – A támo­gatá­sokat miből finan­szíroznák? – A TAO támo­gatá­sok rend­szere helyett az emberek szándékait közvetleneb­bül kife­jező szemé­lyi jövedele­madó egy száza­lékos kiter­jesztését valósí­tanánk meg.  A civ­il szervezetek és az egy­házak mel­lé behoznánk az oktatási szervezeteket, vagy a kultúra támo­gatását. – Tehát fontos az oktatás támo­gatása is? – Úgy gon­do­ljuk, hogy a művészeti képzést már közép­fokon be lehetne vezetni az iskolák­ba. Lát­tam, hogy mire képes a kultúra, hogy a művészetterápia a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózásában men­ny­it segít, egysz­erűen a művészet behoz­za őket egy közösségbe, ami szívet melengető. Sokkal hama­rabb és mélyebben oktat­nánk a kultúrát és több lehetőséget biz­tosí­tanánk fiat­alok­nak arra, hogy valam­i­lyen módon kitel­jesed­hessenek, hiszen ennek össztár­sadal­mi hatása is van. Azt kell lát­ni, hogy minél kul­turáltabb egy tár­sadalom, vagy az egyén maga, annál versenyképe­sebb, annál tágabb lesz a világlátása, annál szofisztikáltab­ban tud megoldani prob­lémákat, egysz­erűen fejlődik az érzel­mi intel­li­gen­ciá­ja, szo­ciális képessége. Min­dez egyéni szin­ten és a közvetlen környezetének is nagy­on fontos, nem beszélve arról, milyen jelen­tősége van nemzetgaz­dasá­gi szem­pont­ból. Jól lát­szik, hogy azok a tár­sadal­mak, ame­lyek áldoz­nak a kultúrára és szabadon hagyják, egysz­erűen hatékonyab­ban is működ­nek. Ezek az egyének job­ban el tudják magukat helyezni a világ­ban, értik mi a világ működése és ebben nagy­on nagy szerepe van a művészeteknek. Rend­sz­ere­sen meg­ny­il­vánu­lunk a témában, de úgy gon­do­ljuk, még töb­bet kel­lene beszél­ni a kultúráról. – Önt szó szerint körülveszik a művészetek. A bútorokon túl gyűjt egyéb régiségeket is? – Régen gyűjtöt­tem lemezeket, körül­belül 500 darab van is otthon, de ezt nem tar­tom jelen­tős szám­nak. Körül­belül 2000 könyvem gyűlt össze az évek során és van egy Szurcsik képem, amit még az éde­sanyám­nak vet­tem, később pedig megörököl­tem tőle. – Szó­val szereti, ha a falat minősé­gi képek díszítik. – Van még néhány rézkar­com és egy ajándék­ba kapott Teresko­va képem is Orbán Vik­tor­ról. Na és per­sze a gyerekra­j­zok, amiket mindig megőrzök. Igen, szeretem, ha bármerre is vagyok, körülvesz a kultúra. – Köszönöm szépen a beszél­getést.