„Hiszek a balettmesterekben és a gyerekek csillogó szemében

„Hiszek a balettmesterek­ben és a gyerekek csil­logó szemében. Annak ide­jén nekem is oko­zott nehézséget néhány fela­dat, de hit­tek ben­nem, és megszület­tek az ered­mények. A ter­veim egészen messzire nyúl­nak, és bízom benne, hogy közösen továb­bra is csak sik­ert kovác­sol­unk” – mond­ja a beszél­getés során Soly­mosi Tamás nemzetközi hírű balettművész, a Nemzeti Balett igaz­gató­ja. Kin­evezésekor – 2011-ben – nem volt egységes az öröm a sza­k­mában, de ezek a hul­lámok mára szépen elc­si­t­ul­tak, és „üzem­sz­erű” a működés. Akik nem elég­gé nyi­tot­tak, azok­nak a vál­tozás egyen­lő a félelem­mel. Egy új vezetőnél nem tudható előre, mi a kon­cep­ció­ja, min akar vál­toz­tat­ni, olyan ez, mint a régi autó, ülünk benne, pedig a har­madik sebességet már nehezen veszi be, nem gyor­sul olyan jól, sőt, a fék is hagy némi kíván­nivalót maga után, de megszok­tuk, és a váltás egy újra, kimozdí­tana min­ket a kom­fortzónánkból. 2011-ben is így történt, annak ellenére, hogy ismertek – hisz sok­szor jöt­tem haza tán­col­ni –, és tisztában voltak addi­gi kar­ri­erem állomá­saival és a sza­k­mához való hoz­záál­lá­som­mal is. Ez utób­bi különösen fontos szem­pont, hiszen nem min­d­e­gy, milyen a vis­zony­om az alko­hol­lal, a laza­ság­gal és fegyelmezetlen­séggel, egyál­talán, hogy irányí­tom a min­den­nap­jaimat. Ezt ők mind lát­ták. Volt, aki tán pont ezek miatt tar­tott Öntől. Lehet­séges. Közis­mert volt, hogy rend­sz­erető vagyok, mag­am vasa­lom az ingeimet, és az a faj­ta rend, amiv­el körülveszem mag­am a magánéletem­ben, a munkám­ra is rávetül. Nincs ez másképp a munkatár­saim­mal szem­ben támasz­tott igényeim­mel sem, ugyanezt a gon­do­lkodás­mó­dot várom el tőlük is, illetve min­denkitől, akinek a főnöke let­tem. Szeretem, ha vala­ki pon­tos, ha elvégzi a munkáját. Van egy fontos szlo­gen: „hazud­juk az igazat”, azaz mer­jük elmon­dani, mit gon­do­l­unk. Szer­in­tem – bár sok­szor nehéz – az ősz­in­teség a jó út, mert nem­c­sak a közösséget építi, de az egyént is. Én bátran kimon­dom vala­ki tel­jesít­ményére, hogy fan­tasztikus, de azt is, ha rossz egy megoldás, és ez a megközelítés új volt a kol­légák­nak. Gon­do­lom az egyik vita­tott pont a reper­toár-építés lehetett. Klasszikus együttes a miénk, tehát fontos, hogy klasszikus balet­tet „mutas­sunk be”. Ter­mészete­sen az a tizen­hat év, amit külföldön töltöt­tem, és az a nyi­tott hoz­záál­lás, amit min­den­hol tapasz­tal­tam, nagy tanul­ság és átül­te­tendő mód­sz­er volt. Sem­miben nem térek el azok­tól, akikkel itthon kezdtem, csak épp máshol szo­cial­izálód­tam. Más metó­dust volt lehetőségem lát­ni, találkoz­tam és dol­go­z­tam sokakkal, akik­től egytől-egyig tan­ul­hat­tam. Ma is úgy érzem, hogy az isko­lai éveim csak egy alapot, egy min­i­mu­mot adtak, amit min­den nap fejleszten­em kell. Igaz­gatóként mi volt a leg­fontosabb vál­toz­tatása? Nem tudok pri­or­itást kiemel­ni, elég sok vál­tozás történt. Első­sor­ban a szem­léletváltást említem, amit nagy­on fontosnak gon­do­lok, a másik talán a rám sza­kadt gen­erá­cióváltás. Az előző vezetés nem akart ezzel szem­benézni, hiszen lás­suk be, a fiatalítás nagy­on kellemetlen fela­dat. Ne képzel­je sen­ki, hogy kön­nyű leül­ni bárkiv­el, és a szemébe mon­dani, hogy nem tar­tok igényt a továb­bi­ak­ban a munkájára. Egy ilyen hivatal betöltése azon­ban sajnos ezzel is jár, ezt tudomá­sul kell ven­nie annak, aki erre adja a fejét. Adott eset­ben el kell külden­em embereket, vagy meg kell mon­danom, hogy ami eddig volt, az hol­nap­tól másh­ogy lesz. Tudni kell, hogy soha nem a szemé­lyes érzésem vezet. Az együttes – a Mag­yar Nemzeti Balett – érdeke, ami reper­toárválasztás­ban, tem­atikában, a próbák rend­jében, a beosztás­ban történik. Sok világhírű együttes­ben lát­tam, hogy épül fel a jól működő közösség, és mi lehet az esetleges gátló tényező. Apropó, gen­erá­cióváltás. Mi a sor­sa egy tán­cos­nak, ha szín­pa­di pályá­ja véget ér, ami az ön sza­k­májában nagy­on korai Nálunk hosszú a felkészülés idő arra, hogy kime­hessünk a szín­padra, az ott töl­thető net­tó kar­ri­er vis­zont eszméletlenül rövid. Mag­yarorszá­gon a pályánk legfőbb prob­lémá­ja volt, hogy sen­ki sem készítette fel erre a tán­cosokat, ahogy arra sem, hogy negyvenéves korában az ember bár nem öreg, bizonyos szem­pont­ból mégis az. Mit kell tel­jesíte­nie a tán­cos­nak, hogy járadékot kapjon? Hus­zonöt év szol­gálat után kap­ja meg. Ez ott hibádzik kic­sit, hogy attól függ, ki, mikor kezd. Például az éde­sanyák, akik gyereket vál­lal­nak,– ilyen hála Isten­nek a tán­cosok között is szép szám­mal akad, legyenek is minél többen, hiszen ez a leg­fontosabb szerep – azok­nak a kieső idő nem számít bele a szol­gálati évekbe. Csak a szín­padon töltött idő. A Balet­tin­tézeti, vagy – ahogy most hívják – a Táncművészeti Egyete­mi tanul­mány? Az sem. Annak a tán­cos­nak, aki gon­dol arra, hogy a sza­k­má­ja rövid ideig tart, nincs prob­lémá­ja, hiszen előre kör­benéz, hogy mi érdek­li még az élet­ből, mihez van affinitása. A szín­ház, amen­nyire lehet, támo­gat­ja, hogy a tánc mel­lett vala­mi egyéb képzést végezzen el. Az ehhez szük­séges pro­gram­javaslatunkat már kidol­go­z­tunk és a dön­téshozók asz­talára tet­tük. Említette, hogy egyre többen vál­lal­nak gyereket, ennek ellenére mégsem lát­ni tán­cos dinasztiákat. Ebben az is közre ját­szhat, hogy amíg más sza­k­máknál elég, ha tizen­ny­olc évesen dönt a fiatal, önöknél ezt már ötévesen tud­nia kel­lene, ám ezt a dön­tést csak a szülők hozhatják meg, ám, miv­el Ő ismeri a pályát, félti a gyerekét? Tény, hogy aki pro­fesszionális szin­ten akar­ja űzni a sza­k­mánkat, annak napi rend­sz­er­ességgel kell gyako­rol­nia, hogy hajlékony és rugal­mas legyen, hogy az izmai megfelelően fejlőd­jenek, és min­dez csak az egyik oldal. Ott van még a művészi vetület. Rend­ben van, hogy a jelölt­nek tökéletes alak­ja van, kiválóan tud­ja a tech­nikát, ám ezeken felül a karak­tert is jól kell ábrá­zol­ni. A balett olyan művészeti ág, ame­lyet sok összetevő tesz nagysz­erűvé. Hal­la­nunk, értenünk kell a zenét, tud­nunk kell, hogy készüljünk fel egy szerepre, olva­sot­tnak, tájéko­zot­tnak kell lennünk, és min­dezek mel­lett még ismernünk kell az anatómiát. Ez a sokrétű felkészült­ség más művészeti ágak­ban is szük­séges, de nálunk, ha egy sérül, akkor az egész „épít­mény” összeo­mol­hat. Gon­do­ljon csak egy banális fizikai sérülésre, ami akár ket­té is törhet egy kar­ri­ert, nos, ez a nagy­fokú veszé­ly nem vonz­za tömege­sen a szülőket, a gyerekeket. Egy sza­k­cikkben úgy jelle­mezték önt, hogy „klasszikus tech­nikájú, lírai alkotó”. Ez itt munkaköri köte­lesség is, gon­do­lom. Igen, de az is hogy lás­sam, miben kell az együttes­nek erősíteni, ami azért fontos, mert nem csak a belföl­di pia­con szeretném meg­méret­tet­ni magunkat. A mai világ­ban egy előadást egy másik ország­ban meg­nézni, vagy akár inter­neten követ­ni a reper­toárunk­at sokkal kön­nyebb, mint tízhúsz évvel ezelőtt volt. Amikor a Mag­yar Nemzeti Balet­tnél meghird­e­tünk egy pró- batán­cot, és több mint hét­száz jelen­tkezés érkezik, az mutat valamit. Az vis­zont elgo­n­do­lkod­tató, hogy az aspirán­sok közül max­i­mum öt-hat a mag­yar tán­cos. Amikor én jelen­tkeztem a Balet­tin­tézetbe, ezer fi- úból válasz­tot­tak ki tíz-tizen­ket­tőt. Ma jó eset­ben pár­tu­cat gyerek jelen­tkezik, és ebből kell hason­ló tán­cos­jelöl­tet kiválasz­tani. Meg­for­dult a világ, másak let­tek a hí- vószavak, másh­ogy kell megszólí­tani a szülőket, más út vezet el ahhoz, hogy egyál­talán elgo­n­do­lkod­janak azon, hogy erre a pályára adják gyereküket. Ezért indí­tot­ta el szeptem­ber­ben itt, az Oper­aházban a Nemzeti Balett- intézetet? Igen, és az első félév tükrében látom, hogy jó dön­tés volt, hiszen azok­nak a gyerekeknek, akik hoz­zánk jelen­tkeztek, meg­van a lehetőségük, hogy szín­padra kerül­hessenek. A Diótörő gyerek­sz­erepeinek dön­tő több­ségét ők tán­colták, és alig más­fél hónap után szín­padon voltak a Don Qui­jotéban – hoz­záteszem: nagysz­erűen tel­jesítet­tek. Az volt a fela­datuk, hogy legyenek gyerekek, tán­col­janak olyan epizó­dokat, ami­hez nem kell óriási nagy balett-tudás, de a darab szerves részévé tud vál­ni. Az a sok csil­logó szem, amit elő- adá­sok után lát­tam, min­den fáradt­sá­got, nehézséget megér! Tudom, hogy min­den új dolog első idősza­ka nehéz, de azért vagyunk itt, hogy ezekkel a nehézségekkel meg­birkóz­zunk. Mi az igazi nagy cél a Nemzeti Balet­tin­tézettel? Az érdek­lődés felkeltése a tánc iránt. Szá­mos más együttes is indí­tott balet­tiskolát, és ez nagy­on jó, hiszen minél több az isko­la, annál többen figyel­nek erre a gyönyörű műfa­jra, gyara­p­szik a fel­hozatal, amiből majd én is, de az egész sza­k­ma válo­gath­at. Ez a Nemzeti Balett iskolá­ja? Igen. Itteni művészek is taní­tanak, és nagy­on fontosnak tar­tom, hogy az isko­la gyako­r­lati szín­pa­da a leg­nagy­obb szín­házunk, a Mag­yar Álla­mi Oper­aház és az Erkel Szín­ház. Olyas­mi ez, mint a prózai szín­háza­knál a stúdió? Mond­hatjuk így is. Az első öt hónap nagy­on sik­eres. A napok­ban volt az első olyan foglalkozás, ame­lyre a szülőket beengedtük a terem­be, de csak három tur­nus­ban tudtuk meg­mu­tat­ni a gyerekeket, mert közel két­száz érdek­lődő jött el a bemu­tatóra. Hány gyerek jár az iskolá­ba? Egyre nő a lét­szám, ebben a félévben indí­tunk új évfolyamot, mert sok az extra jelen­tkező, akiket öröm­mel várunk, és ha elin­dul, akkor csak piciv­el leszünk száz alatt. A világtrend most afelé mutat, hogy öt-hat évesen ideális kez­deni a leendő tán­cosok oktatását. Sok helyre járok zsűrizni a világ­ban és látom, hogy egy tíz-tizenkét éves gyerek milyen klasszikus tudás­sal ren­delkezik. Nem hiszem, hogy a mag­yar gyerekek akár egy mil­liméter­rel is kevesebbek lennének orosz, kínai, japán, amerikai tár­saiknál, de át kell gon­do­l­ni, hogy tudunk ebbe a versenybe beszáll­ni, hogy tudjuk a mi gyerekein­ket ugyanolyan jól kiképezni. Mi lesz a következő pro­duk­ció, amiben a gyerekek is fel­lép­nek? A Kalóz nagy pre­miere, az Anna Karen­i­na és A hat­tyúk tava, valamint most szom­bat­on fel­léptek a III. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán is Nyáron kezdődik az Oper­aház fel- újítása, az átépítés ide­jére leáll­nak? Sok terv van, a jelen­le­gi szcenárió, hogy az Oper­aház har­madik emeletét, vagyis min­ket, a balet­trés­zleget kezdik el június legvégén fény­sebességgel felújí­tani, ami azt jelen­ti, hogy amíg a tán­cosok a nyári szabad­ságukat töltik, ezt a részt üzemképes állapot­ba kell hozni. Augusz­tus közepére, mire a művészek vis­sza­térnek, el kell készül­nie. Biz­tosan száll­dos majd némi por, de a ter­meket használ­nunk kell. 1984 óta igazából nem volt említésre méltó ren­oválás, itt az ide­je, vál­lal­nunk kell érte némi kényel­metlen­séget. Most meg­van a lehetőség – köszönet érte a kor­mány­nak –, hogy korsz­erű szín­padtech­nikánk, világítá­sunk, audió- és videótech­nikánk, akusztikánk legyen. Az előadá­sok átköltöznek az Erkelbe? Nagy­on sok, de lesznek előadá­saink a MÜPA-ban, az új Nemzeti Tánc­szín­házban, turnézunk is, tehát színes, moz­gal­mas sze­zon elé nézünk. Beszélt arról, hogy nem csak Mag­yarország­nak szeretné meg­mu­tat­ni az együttest. Szervez­zük, de első­sor­ban reper­toárt kel­lett építeni, ami nem megy egyik per­cről a másikra. Amikor kin­eveztek, örököl­tem egy­fa­j­ta állapo­tot és ter­vezést, ami már le volt kötve vagy tár­gyalás alatt állt, men­nem kel­let a megkezdett úton. Az elmúlt öt évben per­sze módom volt vál­toz­tat­ni: látható men­ny­iségű új, mod­ern és klasszikus balet­tel bővült a reper­toárunk. Ezek feltétlenül fontosak ahhoz, hogy amikor kilépünk, olyas­mit is tudjunk mutat­ni, amiv­el le lehet mérni az együttes kval­itá­sait. Most ker­essük az utat, hogy eljuthas­sunk Lon­don­ba, New York­ba, min­den­hová, ahol a nagy együtte­sek meg­for­dul­nak, hiszen mi is közéjük tar­tozunk. Van ide­je a kapc­so­la­tok ápolására a régi tár­su­lataival? Akikkel együtt tán­coltam, most vagy igaz­gat­nak, vagy kore­ografál­nak, vagy balettmesterek egy-egy együttes­nél, velük ma is jóba vagyok, így rengeteg olyan sza­k­mai dolog jut a tudomá­som­ra, amit eset­leg nagy­on nehéz lenne kideríteni, nekem pedig elég egy tele­fon­hívás, egy email, egy szemé­lyes találkozás. Men­nyire kísér­letező a Nemzeti Balett? Van­nak nyomai annak, hogy kísér­letezünk, hiszen gon­do­ljon Pár­tay Lil­la Munkác­sy darab­jára, az Aranyec­se­tre, vagy nyár ele­jén következő pre­mierünkre, a Vágy vil­lam­osára Venekei Mar­i­an­nától. A reper­toárépítést piramisként képzelem el, az alap, a leg­vastagabb alsó rész, a bázis a klasszikus­balett-reper­toár. Ide sorol­hatjuk a Csip­kerózsikát, a Giselle‑t, a Don Qui­jotét, A kalózt, A diótörőt, A hat­tyúk tavát, stb., ezekre tudunk építkezni. A következő szint olyan mod­ern reper­toár, ami nagy sik­er­rel megy a világ­ban min­den­hol, ez is a képzelet­be­li pirami­som nagy­on sta­bil része. A fel­ső részt tek­in­tem a kísér­letező sza­kasz­nak, hiszen szük­séges, hogy erre az együttesre készül­jenek kreá­ciók. Ez jelen­leg a legkisebb rész, de ter­mészete­sen kapc­so­lat­ban vagyok olyan mod­ern alkotókkal, akiket nagy­ra tar­tok, és nagy­on örül­nék, ha az együttesre csinál­ná­nak pro­duk­ciókat. Kiemelkedik közülük David Daw­son vagy Paul Light­foot és sokan mások, akiknek a reper­toár­ja bámu­latos. Nagy öröm­mel várnék tőlük darabokat, és tudom, hogy ezek a ter­vek is meg­való­sul­nak előbb vagy utóbb.