Feszültség, borzongás, rettegés, dráma és keserédes nevetés

Fes­zült­ség, bor­zongás, ret­tegés, drá­ma és keserédes nevetés. Igazi érzel­mi utazá­son vehet részt az, aki vál­lalkozik arra, hogy beszáll a Cen­trál Szín­ház foj­to­gató hul­lám­vasútjá­ba és szem­benéz saját rejtett valójá­val Berecz­ki Zoltán és Ágos­ton Katal­in sze­mein keresztül. „A lep­k­egyűjtő” min­imál prózai lélek­darab­jai a szín­padon annyi­ra szívbe­markolóan valósak, hogy nem csak a pince rab­ját, Mirandát, de a nézőt is vergődő lep­keként szöge­lik a székbe. Meg­bénító thriller egy fiatal, töréke­ny művészetis lány­nak, Miran­da Greynek és egy zavart, lot­tóny­ertes bankhi­vatal­nok­nak, Fred­die Cleg­gnek különös kapc­so­latáról. Egy izgal­mak­ban bővelkedő, lélegzetelál­lító történet fogolyról és fog­vatar­tot­tról, két ellen­tétes sorsú és lelkivilágú ember drá­mai közelebb kerüléséről. Küzdelem, érzel­mi sok­színűség, kon­trasz­tok… Egy tar­ka lep­ke idegtépő szárnyc­sap­dosá­sai a pince fogságában.Vajon sik­erül elrepül­nie? „A lep­k­egyűjtő” egy rend­kívül mély, megrázó darab, melyen végigív­el a bel­ső fes­zült­ség, az érzel­mi hur­rikán. Ezt a súlyt min­denképp le kell ten­ni és otthag­y­ni a szín­padon. Hogy tudod ezt megtenni?Alapvetően te men­nyire vagy érzéke­ny lelkületű? Volt eset­leg olyan pil­lana­tod a próbák vagy az előadás során, amikor azt érezt­ed, hogy elég, hogy nem bírod? Nagy­on érzéke­ny típusú vagyok, hosszú ideig tar­tott, míg meg­tan­ul­tam kezel­ni a szerep által meg­ta­pasz­talt érzel­mi szél­sőségeket. Min­den próbafolya­mat másh­ogy tud hat­ni, hiszen ez a mun­ka folyam­atos lel­ki bon­col­gatás­ból áll és óriási utakat járunk be egy-egy karak­ter meg­for­málása során. Át kell ven­nünk annak tel­jes szemé­lyét, rezdülé­seit, érzé­seit, nekem ebben a darab­ban ízig-vérig Mirandává kell vál­nom a szín­padon, úgy, hogy kic­sit Kat­i­ból építem fel, így eggyé válunk. Per­sze ez azzal jár, hogy utá­na meg kell tan­ul­nunk vis­sza­zökken­ni a saját életünkbe. Ezzel egy kic­sit meg­gyűlt most a bajom, főleg az ele­jén, amikor elkezdtük ját­szani. A próbákon vala­h­ogy mindig vis­szarán­gat­tuk egymást, vic­celődtünk, beszél­get­tünk, volt egy lazító fázisa, de ez éles­ben egészen más. Egy ideig mindig összes­zorult gyomor­ral fejeztem be az előadást és éreztem, hogy időre van szük­ségem, hogy vis­szarázód­jak, hogy fel­dol­goz­zam. Aztán las­san meg­tan­ul­tam kezel­ni a helyzetet, rájöt­tem, milyen szoká­sokat kell kialakí­tanom előadás után, ami automatiku­san vis­szaránt a való életbe. Nincs bevált recept, min­den darab után más tud kikapc­sol­ni, van, hogy ott maradunk egy kic­sit beszél­get­ni a töb­biekkel, de egy haz­a­út, egy kis séta vagy egy zuhany is leengedés tud lenni. Mindig más lendít át.. Valóban lélek­ből dol­go­z­tok, ez a darab pedig a megszokot­tnál is erőtel­je­sebben hat a lel­ki vilá­gra. Elő­for­dul­hat eset­leg olyan, hogy egy mély, lelk­i­leg megter­helő szerep fel­dol­go­zásához a színésznek sza­kem­berre van szük­sége? Igen, elő­for­dul ilyen. Én ebben a darab­ban az áldozat szerepét élem át, a kiszol­gál­ta­tottsá­got, félel­met, a „bán­tal­ma­zott” nő helyzetét, ami ugyanolyan nehéz tud lenni, mint az elkövető meg­for­málása. Míg Zoli egy elme­beteg emberrablót alakít,akinek – ahhoz hogy hite­les legyen – min­den apró gon­do­latmenetét meg kell érte­nie és be kell építe­nie saját magá­ba, addig nekem a fog­vatar­tott széles érzel­mi világát kell tökélete­sen vis­sza­ad­nom. Egy ilyen szerep, legyen az bárme­lyik oldal, nagy­on erősen hat az ide­grend­sz­erre, lel­ki vilá­gra, amit elő­for­dul, hogy egy színész nem tud magától fel­dol­go­zni, csak segít­séggel. Szerenc­sére velem még ilyen nem for­dult elő. Min­den szerep alakít­ja, for­mál­ja a színészt, egy ilyen mély, színes érzel­mi töl­tetű darab talán különösen. Mit taní­tott neked Miran­da? Valóban min­den szerep képes arra, hogy for­máljon, Miran­da a saját szél­sőségeimet hív­ja éle­tre, olyan érzelmek jön­nek elő belőlem, melyekről talán nem is tudtam, hogy léteznek. Min­den karak­ter­ből haz­a­v­iszek valamit és épülök általuk. Én tel­je­sen más közeg­ben nevelkedtem, mint Miran­da, más a csalá­di hát­terem, nagy­on sok min­den­ben különbözünk.Azonban ben­nem is – ahogy külön­böző mérték­ben min­denkiben – ott van a szabad­ság irán­ti vágy. Miran­da az életéért küzd, testi­leg-lelk­i­leg kiszol­gál­ta­tott, az emberi érzelmek legszéle­sebb skáláját jár­ja be. Ahhoz, hogy ezeket létre tud­jam hozni, erősen mag­a­m­ba kel­lett néznem.Az egész életünk arról szól, hogy kik vagyunk, miért jöt­tünk és mit akarunk ebben a világ­ban. A szín­házban folyam­atosan bon­col­gatjuk a saját lelkün­ket és másokét is, emberekkel foglalkozunk, miközben próbáljuk magunkat is meg­talál­ni. A darab által kic­sit sik­erült közelebb kerül­nöm önmagam megis­meréséhez és elfo­gadásához, olyan dimen­z­iókat tár­tam fel, amik eddig rejtve voltak előt­tem. Ez per­sze néha kic­sit ijesztő…. Zoli­val már dol­go­ztál együtt koráb­ban a „Füg­göny fel” című darab­ban is, ami azon­ban tel­je­sen más műfa­jú, egy kön­nyed komé­dia. Men­ny­iben külön­bözik a közös mun­ka, milyen együtt dol­go­zni vele „A lep­k­egyűjtőben”? A „Füg­göny fel!” egy fan­tasztikus vígjáték, rengeteget nevet­tünk a próbafolya­mat alatt a színészekkel, per­sze ennek is meg­volt a maga nehézsége. Miv­el abban a darab­ban elég sokan ját­szunk, nem volt lehetőségünk ilyen mélységek­ben megis­mernünk egymást Zoli­val. „A Lepkegyűjtőben”viszont csak ket­ten vagyunk, egymás­ból kiin­dul­va, egymás­ra reagál­va tudunk jól dol­go­zni, meg kel­lett ismernünk egymás apró lel­ki rezdüléseit.Egyrészt kitűnő csap­at állt mögöt­tünk, más­részt Zoli­val már a kezde­tek óta nagy­on jól kiegészítet­tük egymást, meg­volt köztünk az a bizonyos rezgés, ami elenged­hetetlen volt a szerepünkhöz. Elkezdtünk érteni egymás nyelvén, folyam­atosan segítet­tük a másikat, Hor­gas Ádám pedig kiválóan terel­getett min­ket a jó irány­ba, ugyanakkor a konkrét elképzelé­sei mel­lett hagy­ta, hogy kibon­takoz­zunk. Nagy­on szeretek Zoli­val dol­go­zni. Ennyi idő alatt sok vál­tozás történt mind­ket­tőnk életében, de min­d­e­gy, mikor ját­szuk a darabot, min­d­e­gy, hogy éppen milyen lelk­iál­lapot­ban vagyunk,figyelünk egymás­ra és abból építkezünk, amit a másik ad. Rend­kívül moz­gal­mas 2015-öt zártál és az új év is hason­lóan indult. Jön­nek az új kihívá­sok, marad­nak a régi, szeretett szerepek. Mik a 2016-os ter­veid, álmaid? Nagy­on boldog vagyok, mert rend­kívül sokat adott nekem a 2015-ös év.Januártól próbálunk egy új, négy szere­plős darabot, a „Nem félünk a farkastól”-t, így már­ciusig ebből szeretném kihozni a max­i­mu­mot. Közben pedig a futó darabokat ját­szom. Nagy­on örülök, hogy egysz­erre több műfa­j­ba is belekós­tol­ha­tok, elis­mert színészekkel dol­go­zha­tok együtt, folyam­atosan tan­ul­ha­tok, fejlőd­hetek. Mindig abban szeretnék tel­jes mérték­ben jelen lenni, amit épp csinálok. (Tel­jes interjú:http://www.kulturprojekt.hu)