Csak múltam van, nincs jelenem, sem…

Csak múl­tam van, nincs jelen­em, sem jövőm – mond­ja kávéját kavar­gat­va. Hat­van éve kezdte a pályát, az utób­bi időben azon­ban nem látjuk szín­padon. Legszebb idősza­kát a Vígszín­házban élte át, a moz­iból sokak számára Barad­lay Jenőként emlékezetes ma is. Neki fontos volt a ren­dezés. Tordy Gézá­val, a Nemzet Színészév­el találkoz­tunk. Het­ven­hét esz­tendős. Ha eléri a kerek évfor­dulót, szeretné, ha ünne­pel­nék? Nem. Én a het­venediken is eltűn­tem. Szerényebb vagyok annál, hogy végighall­gas­sam a köszön­téseket. Sen­ki nem ismer engem, legfel­jebb csak felülete­sen. Azok közé tar­to­zom, akik még a legszűkebb baráti kör­ben is ritkán nyíl­nak meg. Ha mégis megteszem, lehet, hogy már a következő napon nem lesz érvényes, amit mond­tam. Gyor­san sza­l­ad az idő, és min­den vál­tozik. Sor­sunk meghatároz­za a közérzetün­ket, illetve a tökélete­sen várat­lan körülmények for­málják a lelkün­ket. Mivé vál­tozik végül? Nálam keserűség­gé. Akiv­el jó dol­gok történ­nek, az per­sze mást mon­dana. Ahogy idősödik az ember, más sor­ren­det kap­nak a remények és a vágyak. Megütötte a fülem, hogy sen­ki nem ismeri igazán. Miért kel­lene kiad­ni mag­a­mat? Állandóan takarózni kell. Ha a közön­ségnek van szeme hoz­zá, egy-egy szerep­ben megis­mer­heti a színészt. Mit, hogyan, milyen felfogás­ban képes elját­szani, s annak kapc­sán milyen gon­do­la­tok forog­nak a fejében. Nem is akadt olyan kol­légá­ja, akiv­el közlékenyebb volt? Fiata­l­abb korom­ban azért más voltam, arra törekedtem, hogy elfo­gad­jon a világ. De ez ma már nem érdekel. Nem nagy­on szeretek olyas­miről beszél­ni, ami elmúlt. Kol­légákat végképp nem sorol­nék. Nem­rég lát­tam valak­it a televíz­ióban nyi­latkozni, akit régen nem ked­vel­tem, most meg nagy­on szim­patikus volt. Mag­a­m­ban boc­sá­na­tot kértem tőle.? Mi a véleménye a fel­gy­or­sult tem­póról? Iszony­atosan megy az idő. Érezni lehet a sebességet. Gyerekko­runk­ban a nyár végte­len­nek tűnt, man­ap­ság egy perc az egész. Az ember idős korában megér­ti, hogy mi lesz a következő nagy pro­gram­ja. Hát a halál. Nyol­cvan felé közeledve aligha jöhetne más. Foglalkozik a halál kérdésév­el? Nem foglalko­zom vele, de gon­do­lok rá. Ha vis­sza­tekint a pályájára, mi az, amiről jó szívvel beszélne? Nagy­on kevés az, ami a sor­som­ból szólalt meg. Nincs sok olyan alakítá­som vagy ren­dezésem, amire azt mon­danám, hogy zse­bre teszem és elviszem mag­a­m­mal a túlvilá­gra. Hat-hét szerep, és ugya­nen­nyi ren­dezés. Melyik idősza­kát tart­ja a legkiemelkedőbb­nek? Életem legszebb és leg­tar­tal­masabb éveit a Vígszín­házban töltöt­tem, amit az otthonom­nak éreztem. És hát a filmek… A kőszívű ember fiai fél évszáza­da készült, még ma is sok­szor előveszik, Barad­lay Jenőként ked­vel­tek meg a moz­inézők. Szerenc­sém volt, hogy Várkonyi Zoltán­nal dol­go­zhat­tam. Nézze, az már nagy­on jó arány, ha a filmek közül akad egy-ket­tő, amit a színész is a magáé­nak tart. Várkonyi a film­jeiben elősz­eretet­tel foglalkoz­tat­ta a vígszín­házi színészeit… Más szín­ház igaz­gató­ja meg a saját tár­su­latá­nak tag­jait favorizál­ta. Nincs ebben sem­mi kivet­ni­való. Egyébként én A kőszívű ember fiai for­gatásakor már nem a Vígszín­házhoz, hanem a Madách tár­su­latához tar­toz­tam. Rövid hűtlenkedés után tértem vis­sza a Vígbe. Várkonyi Zoltán haragu­dott arra, aki elsz­erződött tőle, nem is nagy­on boc­sá­tott meg neki. Hoz­zá közelál­lók­tól hal­lot­tam, hogy engem ked­velt, én meg kife­jezetten imád­tam őt. Csak hálá­val tar­to­zom azért, amit álta­la tan­ul­tam szín­házról, színészetről, ember­sé­gről. Fan­tasztiku­san bánt velem, remekül tud­ta kezel­ni az időnként előtörő hisztériái­mat is. Megéreztem, hogy korai halála törést fog okozni az életem­ben. Olyan­nyi­ra, hogy öreg korom­ra hajlam­os let­tem a depressz­ióra. Érdek­lődik a világ dol­gai iránt? Saját magát pusztít­ja el az emberiség. Tönkreteszi a vizet, a lev­eg­őt, a földet. Nem is értem, hogyan történ­het­nek meg ilyen dol­gok a XXI. század­ban. Elu­ralkodik a vilá­gon harác­solás és a hálát­lanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borza­sztó, hogy akarat sincs nagy­on az emberek­ben a helyzet megvál­toz­tatására. (For­rás és tel­jes inter­jú: szabadfold.hu)