Az NKA Cseh Tamás programjának egyik…



Az NKA Cseh Tamás programjának egyik…

Az NKA Cseh Tamás pro­gramjá­nak egyik nyertese, az InFu­sion Trio 2015-ben garan­tál­tan sokat hal­lat magáról. Ennek egyik első bizonyíté­ka a soroksári Tánc­sics Mihá­ly Művelődési Házban tar­tandó kon­certjük, ame­ly a csap­at egyik tag­ja számára különösen fontos állomás lesz. „ Miv­el én tős­gyök­eres soroksári vagyok, fontosnak tar­tot­tam, hogy ’itthon’ is fel­lép­jen a zenekar.” – meséli Weisz Nán­dor, a zenekar dobos-énekese. – „Szerettem vol­na, ha a soroksári­ak is megis­merik azt a külön­leges hangzásvilá­got, amit az InFu­sion trió képvisel. Sok bará­tom és ismerősöm kérdezte, hogy mikor ját­szunk már végre itt a közel­ben is. Eljött hát az idő. A Tánc­sics Mihá­ly Művelődési Ház felkért min­ket, hogy már­cius 21-én este lépjünk fel náluk. Miv­el taní­tok is az itteni Galam­bos János Zeneiskolában, remélem sok kis zenész­palán­ta is eljön majd kon­certünkre, és így nagy ked­vet kap­nak majd a gyako­r­láshoz (nevet)!” A kon­certre már felkészül­ten érkezhet­nek a zenekar rajongói és bará­tai, hiszen a napok­ban meg­je­lenik első, Loop Me Up című lemezük, a Cseh Tamás pro­gram támo­gatásá­val. „Az este folyamán elhang­oz­nak az első nagyle­mez dalai, köztük saját szerzemények, nép­dal-fel­dol­go­zá­sok. Vis­zont a jól ismert rádiós slágerek ’átin­fu­sionált’ verz­iói sem marad­nak ki a műsor­ból! – mond­ja Nán­di. A soroksári esemény amolyan bemelegítő kon­cert­je is lesz a nagy lemezbe­mu­tató buli­nak, hamarosan ugya­nis bejár­ják az egész orszá­got, hogy magukhoz loopolják a közön­séget! Szeretet­tel vár­nak tehát min­den soroksári és nem soroksári érdek­lődőt már­cius 21-én a Tánc­sics­ban! InFu­sion Trio kon­cert Tánc­sics Mihá­ly Művelődési Ház, Soroksár 2015. már­cius 21. 19 óra Face­book esemény: https://www.facebook.com/events/659035474206598/?fref=ts

Kisvárosból az Akvárium KisHalljába, avagy Körmend…

Kisvárosból az Akvárium KisHalljába, avagy Körmend…

A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy…

A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy…