A hazai zenei élet egyik állócsillaga bő egy évtizede kétségkívül Rúzsa Magdi. Februárban lesz egy nagyszabású koncerted a Budapest Arénában, mivel készülsz erre az eseményre, miben lesz más, mint a korábbiak? – Abból a szempontból nem lesz más, hogy azok a dalok, amiket a közönség ismer és szeret, tehát a slágerek, azok mindenképpen elhangzanak majd. Viszont aki a plakátokat látja, annak feltűnhet, hogy azért itt valami más van, valami történik. Idén nyáron volt a Jel turném, ami a Jel című dalból indult el, mondhatni, hogy ennek a körútnak lesz egy gyönyörű szép záró állomása! Egy Jel koncert az Arénában! Különleges látványvilággal készülünk, lesz meglepetés vendég, – aki nem is biztos, hogy annyira meglepetés lesz mellettem – de amit játszunk, az bizony az lesz. Nagyon szép, kerek műsor várható, és ami a repertoár összeállítását illeti, abban is egy kicsit bátrabb leszek. Nagyon sok dal egészen máshogy fog felcsendülni, mint ahogy arra a közönség számítana. Összességében nyilván ugyanazokkal a zenészekkel, ugyanazzal a csapattal dolgozom, igyekszünk most is a maximumot kihozni magunkból és egy olyan műsort letenni az asztalra, amit a közönség ugyanúgy tud majd élvezni és értékelni. Én hiszek abban, ez is egyfajta hosszútávon gondolkodás, hogy aki ott volt tavaly, az azt mondja, nekem olyan jó volt, hogy én idén is mindenképpen menni akarok. Az ember mindig a maximumot próbálja kihozni magából és a legjobbat odavinni, hogy a következő alkalommal is bizalmat fektessenek bele az emberek! A magyar előadók közül elég sokan nagy falatnak tartják az arénát, viszont Neked ez lassan már “rutin” lesz. Milyen érzés az Aréna színpadára lépni? Mit jelent számodra ez a helyszín? – Nekem mindig furcsa érzés, mert a Megasztárt anno ott nyertem meg, és amikor a színpadra lépsz, belegondol az ember abba, hogy indult el. Nekem nagy vágyam volt, hogy úgy tudjak visszamenni az Arénába, hogy már a saját dalaimat játszhassam és azokat énekeljék az emberek. Amikor a tavalyi Arénánál szóltak, hogy teltház van és nyitni kellene a második házat, az egészen felemelő érzés volt. Most is, ahogy kitettük a plakátokat és elindult jegyárusítás, már az nagyon különleges érzés volt. Az egy nagyon nagy dolog, hogy megvan a saját közönségem, akik eljönnek, kíváncsiak rám. Egy Arénát megtölteni akkor a legkülönlegesebb, ha az a csúcs tud lenni. Azt is tudjuk, hogy az Arénában a nagy „Öregek” közül is azok lépnek fel, akik tényleg a maximumot próbálják odatenni, élményt akarnak nyújtani. Az Aréna jegyek sem olcsók, nyilván azért, mert az Arénának is magasak a költségei. A közönséged pedig, aki a saját közönséged, akit ennyi éve dédelgetsz és viszel magaddal, Ők is azt mondják, hogy ez a csúcs és ott akar lenni mindenképpen azon a koncerten, ahol tudja, hogy azért még Neked is megremeghet a lábad. Ez egy nagyon különleges hely, ott állni úgy, hogy mi is igyekszünk saját magunknak újdonságot nyújtani, és akkora örömöket okozni, hogy azt érezzük, hogy friss, más, hogy egyfajta ünnep legyen az a nap. Úgyhogy nagyon-nagyon várom. – Nem volt nehéz egyébként ennyi év és töretlen siker után is önmagad maradni? Minden lemezed platina, soha nem volt olyan, hogy ne a maximumot nyújtottad volna. – Önmagamnak maradni? Szerintem ezt az ember belül tudja érezni, ez végül is akárhogy is nézzük, de egy külső dolog. Az, hogy kívülről változik az ember, – egyszer lapos cipőben van, egyszer magas sarkúban – én ezekre nem szoktam azt mondani, hogy hú, de megváltoztál. Ez ízléstől, hangulattól, korszaktól függ, egy nőnél meg aztán végképp! (nevet) Azt gondolom, ha az ember a belső értékeivel tisztában van, akkor tudja, honnan, hogyan indult, és azt nem is akarja elfelejteni. Szerintem a probléma akkor jön, ha valaki el is akarja törölni a múltat. Én nem akarom, ezt elmondtam már ezerszer, kitettem, mint nyílt lapot. A Magdaléna előadáson is, én soha nem fogom szégyellni! Azt sem, hogy éltem szegénységben vagy azt sem, hogy tudom milyen egyik napról a másikra élni. Ezek a dolgok engem többé tettek. Nagyon érdekes, pont egy pár nappal ezelőtt találtam egy idézetet Sophia Lorentől, aki nagy-nagy kedvencem. Nem tudom miért, egyszerűen azt a nőt imádom. Pont tőle volt az az idézet, amit szinte hasonlóan el szoktam mondani minden Magdaléna után, hogy minden, ami történik velünk formál minket és kell, hogy megtörténjen és jó, hogy megtörténik, mert általa leszünk olyanok, amilyenek vagyunk. Én is gyakorlatilag ezzel az idézettel a lelkemben élek és engem pont ezért nem tudnak ezek a dolgok így, ilyen formában megváltoztatni. Nagyon jó érzés, amikor az ember számot vet, hogy de jó, hogy onnan jöttem, de jó, hogy ezt az utat választottam és be mertem járni, hogy nem ijedtem meg. Nagyon sokszor, amikor az ember egészen más közegből indul, akkor zárt köröket lát maga előtt és nem mer belépni a körön, mert úgy érzi, hogy nem odavaló Idő kell ahhoz, ezeket a köröket igenis megnyisd, nekem is sok idő után sikerült csak. Rájössz arra, hogy igenis van benned annyi, hogy miért ne lehetne? Bármelyikünknek lehet! Az, hogy hová születünk, nem határoz meg minket! Az határoz meg, hogy hova tartunk! Ha az ember a szép dolgokat, az emberségét, azt, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz, őrizni tudja, akkor szerintem nem lesz nagy változás. Azért biztos, hogy nem vagyok ugyanolyan, mint akkor, de lényegien nem változtam meg. Nekem is történtek olyan dolgok, ami miatt azt érzem, hogy valamit már másképp látok, valamit már másképp gondolok, ez mindannyiunkkal így kell, hogy legyen, ehhez nem kell színpadon állnunk vagy éppen közismert embernek lenni. Ehhez egyszerűen elegek szerintem az évek. – Nemrég jelent meg az új videokliped, a Mosd fehérre. Néztem az interjút veled,mikor lejátszottátok a TV-ben is ezt a klipet és ott is éreztem ezt a lelkesedést, amikor mondtad, hogy ez nagyon különleges klip. Megnéztem és bevallom, hogy engem meg is hatott egy picit. El tudod mondani, hogy miért lett ilyen a dal és a klip? A dal sem egy szokványos slágernóta. – Ez a dal igazából egy ima. Amikor először meghallottam, – mikor Madarász Gábor átküldte a dalt – azonnal áthasított a fejemen a gondolat. Ilyenkor egyszerűen elkezdenek jönni a mondatok és a gondolatok. Igazából egy imádságnak a része és nem a férfi-nőről szól, – bár ezt is lehet rá mondani -, és mindenki úgy énekelje, ahogy érzi. Szerintem egy nagyon szép ballada, ebbe a téli hangulatba is beleillik, amikor az emberek beülnek meleg kandalló mellé és villognak a fények a fán, de kint hideg van, akkor ezek a dalok felmelegítik a lelkünket. Ez a dal igazából az ember és Isten közötti beszélgetés. Nagyon mélyen hívő ember vagyok, és sokat beszélgetek Istennel és azt szoktam mondani, hogy az egyetlen, aki a lelkem minden rezgését tudja, az Ő. Ez a dal egy kicsit pont arról szól, hogy tele vagyunk kérdőjelekkel, hogy amikor ott állsz valami nagy dolog küszöbén, még nem tudhatod, hogy mit hoz a jövő és csak bizakodni tudsz. Esendők vagyunk, jók és rosszak is vagyunk és az egyetlen, aki ezt tudja, az a Jóisten. Arról szól, hogy az emberben mi minden zajlik. Mint Nő, az ember sok mindent megél. Ez egy ilyen visszatekintés, de közben előremutató mégis! Annyi minden történik velünk, amit sokszor saját magunkban is nehéz rendezni és az egyetlen, aki mindenről tudhat, az Ő. Érdekesek ezek a metaforaszerűségek benne, amikkel a klip is tele van: például a lehullott falevelek, amikor azt gondolod, hogy minden elmúlt és el is múlik, amikor vége, és amikor már nem olyan a színe semminek, akkor is ott kell, hogy legyen a hit. Szerintem nagyon szépen vittük át magát az üzenetet a videoklipre is. A bikali református templomban forgattunk, gyönyörű szép, meghitt, hangulatos kis templom, nekem ezek a részek az abszolút kedvenceim. Az Ég és föld című dalomba is van egy elég komoly témát feszegető kérdés. Szeretem a pop zenébe is belevinni a mély gondolatokat.
A hazai zenei élet egyik állócsillaga…
