Tom Cruise-ról szinte lehetetlen úgy beszélni, hogy közben ne jelenjen meg előttünk legalább egy ikonikus filmes pillanat. Egy repülőgép oldalán kapaszkodó férfi, egy száguldó motor, egy lehetetlen küldetés, egy elegáns hollywoodi sztár, aki évtizedeken keresztül újra és újra bebizonyította, hogy számára a film nem egyszerűen munka, hanem kihívás. Most azonban valami egészen más történik. Tom Cruise ezúttal nem Ethan Huntként próbálja megmenteni a világot, nem egy újabb akciófilm sérthetetlen hőseként jelenik meg, hanem egy olyan férfit alakít, akinek saját döntései sodorják veszélybe a világot, majd ugyanazzal a magabiztossággal akarja bebizonyítani, hogy ő lehet az emberiség megmentője. Alejandro González Iñárritu új filmje, a Digger október elején érkezett a mozikba, Magyarországon pedig október 1‑jétől látható. A főszerepben Tom Cruise mellett Riz Ahmed, John Goodman, Sandra Hüller, Michael Stuhlbarg és Jesse Plemons tűnik fel.
A történet középpontjában Digger Rockwell, egy hatalmas texasi olajmágnás áll. Pénz, hatalom, befolyás és az a meggyőződés határozza meg az életét, hogy a világ működését azok irányítják, akiknek elegendő erejük van hozzá. Egy olajfúráshoz kapcsolódó katasztrófa azonban olyan következményeket indít el, amelyek már nem kezelhetők egy üzleti tárgyalással vagy egy újabb milliárdos beruházással. Digger kétségbeesett küldetésbe kezd, és megpróbálja bebizonyítani, hogy ő lehet az emberiség megmentője. Csakhogy éppen az teszi különlegessé a filmet, hogy a hős és a felelős személy szerepe folyamatosan összecsúszik. Iñárritu nem egy egyszerű jó és rossz közötti történetet készített, hanem egy fekete humorral, szatírával és szándékosan túlzó helyzetekkel dolgozó filmet, amely közben végig játszik azzal is, mit várunk egy Tom Cruise-filmtől.
És itt kezd igazán érdekessé válni Tom Cruise szerepe. A közönség évtizedek óta hozzászokott egy bizonyos Cruise-képhez. Ismerjük a mozdulatait, a mosolyát, a hihetetlen fizikai teljesítményét, a veszélyes jeleneteket, és szinte várjuk azt a pillanatot is, hogy mikor kezd el futni. A Mission: Impossible filmekben saját testét is a látvány egyik legfontosabb eszközévé tette, a Top Gun: Maverick pedig újra bebizonyította, hogy még évtizedekkel a pályakezdése után is képes olyan filmes eseményt létrehozni, amely világszerte megmozgatja a közönséget. A Digger azonban egészen más irányba viszi őt. A BFI kritikája külön kiemeli, hogy Cruise ezúttal saját korához közelebb álló férfit játszik, látványosan megváltoztatott külsővel: ráncokkal, fehér hajjal és egy erősen átalakított testtel jelenik meg a vásznon.
Ez azért különleges, mert Tom Cruise pályáján az idő múlása szinte mindig háttérbe szorult. Miközben a színész már több mint négy évtizede van jelen Hollywoodban, filmjeiben továbbra is elképesztő fizikai energiát mutat. A Digger viszont nem megpróbálja eltüntetni az életkorát, hanem éppen erre épít. Egy idősödő, extravagáns, önmagával rendkívül elégedett olajmágnást látunk, akinek a személyisége legalább annyira túlzó, mint a körülötte kialakuló világ. Cruise külső átalakítása ezért nem pusztán egy maszk vagy egy jelmez: része annak a filmes játéknak, amelyben egy világsztár saját megszokott képét is kifordítja. A szerep egyszerre komikus, groteszk és nyugtalanító, miközben Cruise olyan oldalát engedi előtérbe kerülni, amelyet az utóbbi évek látványos franchise-filmjeiben ritkábban láthattunk. A Time Out éppen ezért úgy értékelte a filmet, mint Cruise visszatérését a klasszikusabb színészi munkához.
Pedig Tom Cruise pályájának már korábban is voltak olyan állomásai, amelyek megmutatták, hogy sokkal több egy akciófilmsztárnál. A Top Gun hozta el számára a világsztárságot, később pedig olyan filmek következtek, mint az Esőember, a Született július 4‑én, az Egy becsületbeli ügy, a Jerry Maguire vagy a Magnolia. Utóbbi különösen fontos bizonyíték arra, hogy Cruise-ban mindig is ott volt egy sokkal összetettebb színészi oldal. A mostani Digger ezt a vonalat hozza újra előtérbe, csak egészen más formában. Nem egy megtört sportolót, nem egy katonát, nem egy ügyvédet és nem egy romantikus főhőst látunk benne, hanem egy hatalomhoz szokott, önző és nevetségesen grandiózus milliárdost. Egy férfit, aki hosszú időn keresztül úgy élte az életét, mintha minden problémára lenne megoldás, majd egyszer csak szembesülnie kell azzal, hogy vannak dolgok, amelyeket még ő sem tud irányítani.
Iñárritu számára ez a szereposztás különösen izgalmas döntés. Egy olyan színészt állított a történet középpontjába, akinek a személye önmagában is része a hollywoodi mítosznak. Cruise neve hallatán a néző már érkezik valamiféle előzetes elvárással. A rendező ezt használja fel, majd lassan elkezdi lebontani. A Digger nem egyszerűen egy olajmágnásról szóló történet, hanem egy olyan film is, amely folyamatosan kérdéseket tesz fel a hősről, a felelősségről, a hatalomról és arról, mennyire könnyű egy egész világ előtt más szerepet játszani, mint amilyen valójában vagyunk. A film egyik legérdekesebb rétege ráadásul egy váratlan történeti fordulatból születik: a történet egy pontján kiderül, hogy a látott események egy színpadi előadás részei, amely a katasztrófa és annak következményeit próbálja feldolgozni. Ez a filmben a valóság, a színház és a szerepjáték határait is összekeveri, így Cruise figurája már nem pusztán egy karakter, hanem egy újabb szerep egy szerepen belül.
Talán éppen ezért olyan különös élmény most Tom Cruise‑t nézni. A karrierje során annyiszor láttuk már őt hősként, hogy szinte elfelejtjük: a filmvásznon minden hős csak egy szerep. A Digger pedig erre az egész filmes örökségre rájátszik. Cruise most nem azt bizonyítja, hogy képes‑e még magasabbra mászni, gyorsabban futni vagy veszélyesebb mutatványt végrehajtani. A kihívás ezúttal sokkal inkább az, hogy mennyire képes elengedni azt a képet, amelyet róla a közönség évtizedek alatt kialakított. A BFI szerint ez az alakítás éppen ezért is figyelemre méltó, mert Cruise ezúttal nem megpróbál fiatalabbnak látszani, hanem tudatosan rájátszik a korára és az ebből fakadó kontrasztra.
A film fogadtatása közben erősen megosztó lett. Egyes kritikák túlzónak és nehézkesnek tartják Iñárritu szatíráját, mások éppen a merészségét, a fekete humorát és Cruise játékát emelik ki. A Guardian kifejezetten kemény kritikát közölt, míg a Time Out négy csillaggal értékelte a filmet, és Cruise alakítását is a produkció egyik legfontosabb elemének tartotta. A különböző vélemények egy dologban mégis találkoznak: a Digger nem tipikus hollywoodi film, és Tom Cruise sem a megszokott formáját hozza.
Ez pedig különösen érdekes egy olyan színész esetében, akinek a neve már önmagában egy egész filmes korszakot jelent. Tom Cruise több generáció számára ugyanazt a hollywoodi álmot testesíti meg: a fiatal filmsztárt, az akcióhőst, a romantikus főszereplőt, a rettenthetetlen kaszkadőrt és azt az embert, aki mindig feláll, bármilyen mélyre is zuhan. Most azonban egy olyan karaktert játszik, aki éppen azért válik érdekessé, mert nem lehet egyszerűen hősnek nevezni. Digger Rockwell egy rendszer része, egy hatalmi világ terméke, miközben a saját felelősségét is nehezen ismeri fel. És ebben a szerepben Cruise-nak nem elég látványosnak lennie. Meg kell engednie, hogy a néző egyszerre nevessen rajta, elutasítsa, és közben mégis figyelje minden mozdulatát.
Talán ez az egyik legfontosabb pillanat Tom Cruise pályáján az utóbbi években. Nem azért, mert ez lenne a legnagyobb filmje, és nem is azért, mert minden néző ugyanúgy fog reagálni rá. Hanem azért, mert egy olyan világsztár, akit már szinte minden oldaláról láttunk, most újra kockáztat. Nem a látvány kedvéért, hanem a szerep kedvéért. A Digger ezért nem csupán egy újabb film a filmográfiájában, hanem egy érdekes fejezet egy olyan pályán, amely már régen túlmutatott a klasszikus hollywoodi karrieren.
Tom Cruise továbbra is az a férfi, akit a világ egyik pillanatban egy száguldó motoron, a másikban egy repülőgép oldalán vagy egy lehetetlen küldetés közepén lát. Most azonban egy egészen másfajta veszélyben találjuk. Egy olyan világban, amelyet a saját döntései tettek bizonytalanná, és amelyben már nem biztos, hogy a hős érkezése mindent megold. Ez a szerep pedig éppen azért lehet fontos számára, mert egyetlen mozdulattal sem próbálja megismételni azt, amit már egyszer sikerre vitt.
A Digger így végül nem csak arról szól, hogy mit képes még megmutatni Tom Cruise a vásznon. Arról is szól, hogy egy több évtizede ismert filmsztár mennyire tudja újra meglepni a közönségét. A válasz pedig most nem egy újabb elképesztő mutatványban érkezik, hanem egy groteszk, megosztó és merész karakterben, egy olyan filmben, amely nem hagyja érintetlenül azt a képet sem, amelyet Hollywood egyik legismertebb arcáról őrzünk.
Mert Tom Cruise esetében már nem az a kérdés, meddig képes még futni. Hanem az, hogy mennyire mer elindulni egy olyan irányba, amelyre a közönség egyáltalán nem számít.
