FREI TAMÁS – A KÉPERNYŐ UTÁNI TITKOS ÉLET



Tizen­ny­olc éve nincs rend­sz­ere­sen képernyőn. Közben Niz­za közelében épített új életet, kávéházat működtetett, regényt írt, majd 2026-ban két új könyvvel tért vis­sza. Most már nem az a kérdés, miért tűnt el a televíz­ióból. Hanem az: mit kere­sett utá­na?

Volt idő, amikor egy Frei-riporthoz nem kel­lett mag­yarázat. Elég volt a név. Frei Tamás meg­je­lent egy távoli ország­ban, egy különös történet közepén, és néhány perc múl­va a mag­yar néző olyan helyre került, ahová valószínű­leg soha nem jutott vol­na el. Aztán 2008-ban elbúc­sú­zott a képernyőtől. És vala­mi érdekes történt. Nem lett belőle eltűnt ember. Csak eltűnt abból a kép­ből, amely­ben addig min­den­ki ismerte. A következő fejezet már nem televíz­iós stúdiók­ban ját­szó­dott. Frei az írás felé for­dult, és közben Fran­ciaország­ban, Niz­za közelében épített életet. A könyvírás mel­lett a róla eln­evezett kávéhá­zlánc­cal is foglalkozik. A televíz­iós ripor­teri korszak után tehát nem egysz­erűen vis­sza­vonult: másik vilá­got válasz­tott magá­nak.

A könyvek azon­ban nem jelen­tet­tek tel­jes sza­kítást a régi Frei-világ­gal. Sőt. A regényeiben ugyanaz a kívánc­siság maradt meg, ame­ly koráb­ban riporterként is haj­tot­ta: mi történik a hát­tér­ben? Mi moz­gat­ja az embereket? Mi történik egy poli­tikai dön­tés mögött? Hogyan kapc­solódik egymáshoz pénz, hat­alom, érdek és emberi sors? Csakhogy most már nem egy kam­era előtt áll. Ő építi fel a történetet. 2026 augusz­tusában meg­je­lent A meg­men­tő, 647 oldalas új regénye, amely­ben André Calvi története Budapestről egy afrikai orszá­gon és Teheránon keresztül egészen a hidegháborúban elre­jtett orosz mini­atombom­bákig vezet. A regény­ben Lon­don, Budapest és a Közel-Kelet is fontos helyszín, a fik­ció pedig valós világ­poli­tikai és gaz­dasá­gi környezetekkel kev­eredik. Alig néhány hónap­pal később érkezett az újabb kötet, az AGRÁRBÁRÓK. A történet Niz­zából indul, majd André Calvi és kislánya életveszé­lyes helyzetbe kerül, a cse­lek­mény pedig Kelet-Ukra­jnáig jut. A regény 2026. augusz­tus 19-én jelent meg, több mint hat­száz oldalon.

Frei számára ez azért is érdekes váltás, mert a televíz­ióban a valósá­got kel­lett meg­talál­nia. Az íróasz­tal­nál vis­zont neki kell megteremte­nie azt. Ehhez pedig nem kevés tapasz­ta­lat áll mögötte. Koráb­ban azt is elmond­ta, hogy már amerikai egyete­mi évei alatt érdekelte a for­gatókönyv- és regényírás, a dra­matur­gia pedig régó­ta foglalkoz­tat­ta. A könyvírás gon­do­latát évekig dédel­gette, majd amikor elérkezettnek lát­ta az időt, két év alatt megír­ta A meg­men­tőt. Ez egészen más tem­pó. Egy televíz­iós riport néhány perc. Egy regény több száz oldal. Egy riporternek el kell jut­nia a helyszínre, meg­talál­nia a szere­plőt, fel­tennie a kérdést, majd néhány per­cben elmesél­nie, amit látott. Egy író­nak ugyanezhez hónap­jai van­nak. És közben létre­hozhat valamit, ami addig nem létezett.

Frei régi újságírói mód­szere azon­ban a regényeiben is érezhető: a helyszíneket komolyan veszi. Egy koráb­bi inter­júban arról beszélt, hogy amikor egy regény helyszíne valós, igyek­szik szemé­lye­sen is meg­nézni, fényképezni, meg­fi­gyel­ni a rés­zleteket. Egy zsanai helyszín miatt például külön időt szánt arra, hogy a történet­ben szere­plő idősza­k­ban jár­jon ott, és még a környezet aprósá­gait is doku­men­tál­ta. Ez talán meg­mag­yaráz­za, miért működik nála olyan erősen a helyszín. Nem egysz­erűen azt írja le, hogy „Niz­za”. Hanem azt a Niz­zát akar­ja megteremteni, amely­ben az olvasó érzi a teret, lát­ja az utcát, felis­meri a környezetet, és elhiszi, hogy a történet akár ott is megtörtén­hetne.

És közben Frei Tamás neve 2026-ban ismét vis­sza­k­erült a televíz­ió közelébe. Az elmúlt egy évben több­ször egyeztetett az RTL-lel egy lehet­séges vis­sza­térés­ről. A tár­gyalá­sok végül nem vezettek megál­lapodáshoz. Frei elmondása szerint önmagában a képernyő már nem elég: csak olyan fela­dat miatt térne vis­sza, ame­ly valóban felkelti a kívánc­siságát. Ez az egyik legérdeke­sebb pont a történetében. Mert a képernyőről való eltűnése után most nem a képernyő lett a hiányzó darab. Hanem a kívánc­siság lett a szűrő. Ha vala­mi érdek­li, beleáll. Ha nem, elenge­di.

Talán ezért is különös lát­ni őt ma. A régi televíz­iós Frei Tamás emléke még mindig él a mag­yar közön­ség­ben: a külföl­di ripor­tok, a távoli helyszínek, a kérdések, a történetek. De közben egy másik Frei Tamás alakult ki. Egy fér­fi, aki Niz­za közelében él, könyveket ír, kávéházi vilá­got épít, és továb­bra is ugyanazt kere­si, amit évtizedekkel ezelőtt riporterként: azt a történetet, ame­ly mögött van még egy történet.

Csak ma már nem feltétlenül kell repülőgépre ülnie hoz­zá.

Elég kiny­it­nia a lap­topját.

A képernyő ugyanaz maradt. Csak most már ő dön­ti el, mi történik raj­ta.

Szen­drei Georgina

QUEEN, WEST END, KENTAUR – EGY MAGYAR MŰVÉSZ A FÜGGÖNY MÖGÖTT

A DJ IS MŰVÉSZ – NÉGY PERC, EZER EMLÉK