Modellként kezdte, olasz diplomát szerzett, Rómában épített színészi karriert, Hollywoodban is próbára tette magát, díjakat nyert, majd producerként tért vissza Magyarországra. Osvárt Andrea története sokkal többről szól, mint a külföldi sikerről.
A nagy váltás huszonnégy évesen jött: két bőrönd, Róma és egy döntés, amely később az egész pályáját átírta.
Osvárt Andrea huszonnégy évesen két bőrönddel érkezett Rómába. Nem egy kész nemzetközi karrier várta, nem bérelt lakás, nem biztos szerep. A város igen. A lehetőség is. A többit neki kellett felépítenie. Később úgy mesélt erről az időszakról, hogy egyetlen nap után sem akart hazamenni, mert tudta: ha most visszafordul, örökre ott marad benne a kérdés, mi lett volna, ha mégis marad.
Pedig egészen más irányból érkezett.
Budapesten született, gyermekkorát Tamásiban töltötte, majd Pécsen járt olasz–magyar két tannyelvű gimnáziumba. Tizenévesen még a modellvilág felé indult. 1996-ban második lett a Look of the Year versenyen, ezután jöttek a magazinok, reklámok, külföldi munkák. Párizs, Milánó, Róma, később Amerika. A divat hozta meg az első önálló sikereket, a színészet viszont egészen másfajta kihívást jelentett.
Osvárt Andrea ráadásul nem a klasszikus színészi úton jutott el a filmekig. Az ELTE olasz szakán diplomázott, majd Földessy Margit színiiskolájában tanult. Rómában az International Acting School következett, később New Yorkban és Los Angelesben is képezte magát. Doris Hicks, Susan Batson, Ivana Chubbuck és Larry Moss műhelyeiben dolgozott tovább. Nem egyetlen iskola formálta, hanem több ország, több módszer és rengeteg személyes tapasztalat.
A filmes áttöréshez sem kellett messzire mennie.
Már 2001-ben Robert Redford és Brad Pitt mellett tűnt fel a Kémjátszma című filmben. A közös jelenet Brad Pitt-tel végül nem került bele a végleges változatba – Hollywood első leckéje rögtön az lehetett számára, hogy még egy világsztár mellett forgatott jelenet sem jelent garanciát a mozivászonra kerülésre.
Róma viszont marasztalta.
2003-tól közel tíz éven át Olaszországban élt és dolgozott. Televíziós produkciók, mozifilmek, reklámok és komolyabb szerepek követték egymást. Játszott olasz filmekben, feltűnt történelmi produkciókban, a Sissi sorozatban, a Pompeii-ben, majd a Le ragazze dello swing című minisorozat hozta el számára az első igazán nagy nemzetközi szakmai elismerést.
2011-ben Monte-Carlóban Golden Nymph-díjat kapott a legjobb színésznő kategóriában. Egy évvel később a Maternity Blues meghozta számára az olasz filmszakma egyik fontos elismerését, a Guglielmo Biraghi-díjat, valamint az olasz Globo d’Orót is. A magyar színésznő ekkor már nem külföldön próbálkozó fiatal tehetségként szerepelt a hírekben: komoly nemzetközi pálya állt mögötte.
Aztán következett Amerika.
Los Angeles más ritmust diktált. Osvárt Andrea tanult, meghallgatásokra járt, építette a kapcsolatait, és megtapasztalta azt az oldalt is, amelyről ritkábban beszélnek a sikeres külföldi karrierek történetében: milyen érzés idegenként bekerülni egy olyan piacra, ahol naponta több ezer új arc jelenik meg.
Később ő maga is őszintén beszélt arról, miért nem lett belőle hollywoodi filmsztár. A magányt, a folyamatos versenyt és azt az érzést emelte ki, hogy Los Angelesben egyik napról a másikra változhat meg az emberek figyelme. Nem akarta mindenáron azt az életet élni, amelyet Hollywood kínált.
Ez a döntés különösen érdekes egy olyan pályán, amely kívülről könnyen tűnhet csillogónak.
Osvárt Andrea közben egyre több oldalát próbálta ki a filmszakmának. A színészet mellé produceri munka társult, később saját produkciós projektekben is részt vett. Nem maradt annál a szerepnél, amelyet mások osztottak rá. A kamera egyik oldaláról idővel átkerült a másikra is.
És közben a nyelvek is vele maradtak.
Magyarul, olaszul és angolul is dolgozik, németül is beszél. Ez nem puszta adat egy szakmai önéletrajzban: Osvárt Andrea karrierje tulajdonképpen három kulturális közeg között mozgott. Magyarországról indult, Olaszországban lett ismert színésznő, Amerikában pedig újra kezdte felépíteni magát.
A hazatérés után sem a visszavonulás következett.
Budapest újra fontos lett számára. Filmproducerként dolgozott, közösségi ügyekben is szerepet vállalt, és a Margit-negyed lokálpatrióta kezdeményezéseihez is kapcsolódott. Egy idő után már nem az volt a kérdés, hogyan lehet kijutni külföldre. Sokkal érdekesebb kérdéssé vált, mit lehet hazahozni abból, amit Rómában, Los Angelesben és a nemzetközi filmvilágban megtanult.
Ma már egészen más kép rajzolódik ki róla, mint húsz évvel ezelőtt.
A modellből színésznő lett. A színésznőből díjazott nemzetközi filmszínésznő. A színészi pálya mellé produceri munka került. Budapest, Róma, Los Angeles, Bécs – több város is fontos fejezetet kapott az életében.
És talán éppen ettől érdekes Osvárt Andrea története.
Nem egyetlen nagy áttörésről szól.
Inkább arról, hogy valaki újra és újra mert irányt váltani, tanulni, költözni, visszatérni, majd megint nekivágni.
Két bőrönddel indult Rómába.
Ma pedig már pontosan tudja, milyen érzés kívülről nézni Magyarországot – és milyen érzés újra hazatalálni.
Szendrei Georgina
