HOOLIGANS – HARMINC ÉV, NULLA LEÁLLÁS



1996 óta vál­toz­nak a zenei diva­tok, de a Hooli­gans dalai ma is több gen­erá­ciót moz­gat­nak meg

Van az a pil­lanat, amikor megszólal néhány gitárhang, és vala­ki mel­let­tünk már tud­ja is, mi következik. Nem kell hoz­zá mag­yarázat, nem kell meg­nézni a tele­fonon a címet. Jön a refrén, és egysz­er csak egy egész tár­saság énekel­ni kezd.

A Hooli­gansnek harminc év alatt rengeteg ilyen pil­lana­ta lett.

A történetük ráadá­sul jóval koráb­ban kezdődött, mint 1996. Tóth Tibi és Kiss Endi Szerenc­sen már gyerekként ismerték egymást, a zene pedig olyan korán meg­je­lent az életük­ben, hogy kilencéves koruk körül már kon­certélményük is volt. Később Ördög Tibor, vagyis Csi­pa csat­lako­zott hoz­zájuk. A három fiúból előbb Ram­ses, majd Dance lett, végül megszületett a Hooli­gans. A kilencvenes évek közepén még sen­ki nem láthat­ta, hová jut majd a szerenc­si tár­saság.

TIBI – A DALOK MÖGÖTT

Tóth Tibi nem feltétlenül az a zenész, akinek min­den moz­du­la­ta külön szín­pa­di történet. A gitár mögött vis­zont évtizedek óta ott van az a mun­ka, amely­ből a Hooli­gans hangzása megszületik. A zenekar dalainak jelen­tős része hoz­zá kötődik, a gitár pedig szinte saját nyelvvé vált a kezében.

Talán kevesebben tudják róla, hogy már a Hooli­gans előt­ti idősza­k­ban is ugyanaz­zal a két ember­rel zenélt, akik ma mel­lette áll­nak. Ez nem egy később összeállt pro­duk­ció története. Három ember­ről beszélünk, akiknek közös zenei múlt­ja jóval hossz­abb harminc évnél.

A zenekar 2026-os jubileu­mi kon­certjén is lát­szott, men­nyire más karak­tert képvisel a négy tag. Csi­pa viszi a közön­séget, Endi szinte külön show‑t csinál a dobok mögött, Tibi pedig a gitár­ból építi fel azt a hangzást, ame­ly nélkül a Hooli­gans egysz­erűen nem lenne ugyanaz. Egy kon­certbeszá­moló szerint a 30 éves Aré­na-show alatt is ő maradt a vis­szafo­got­tabb, inkább a zenére kon­cen­tráló figu­ra.

És közben ott van mögötte több száz dal, tizen­e­gy stúdióal­bum és három évtized­nyi szín­pa­di tapasz­ta­lat.

ENDI – A DOBOK MÖGÖTT EGY EGÉSZ ÉLET

Kiss Endi esetében a dob nem egysz­erűen egy hangsz­er a szín­pad szélén. Az egész Hooli­gans kon­cert egyik motor­ja.

Az első pil­lanat­tól kezdve ott volt a zenekar történetében, és 2026 február­jában az Arénában különösen szép jelenet született: nagy­ob­bik lánya, Bodza is szín­padra lépett az Illúz­ió című dal­ban. Egy harmincéves zenekar jubileumán ez már önmagában külön történet. A közön­ség előtt ott állt az apa, aki három évtizedet töltött a szín­padon, mel­lette pedig a következő gen­erá­ció egyik tag­ja.

Talán ez mutat­ja meg legjob­ban, mit jelen­thet harminc év egy zenekar életében. Egykor még három fiatal srác próbált zenekart csinál­ni Szerenc­sen. Ma már család­tagok is belép­nek ugyan­ab­ba a történetbe.

Endi ráadá­sul nem csak a dobok mögött élte végig ezt az idősza­kot. A Hooli­gansnél a humor, a tár­saság és az egymás közöt­ti állandó ugratás is hoz­zá­tar­tozik a működéshez. A jubileu­mi kon­cert beszá­molóiban is vis­sza­térő elem volt a három régi har­costárs közöt­ti játékos összekac­sin­tás.

CSIPA – AZ EMBER, AKI NEM ENGEDI EL A KÖZÖNSÉGET

Ördög Tibor, vagyis Csi­pa hangját néhány másod­perc alatt fel lehet ismerni. Harminc év alatt ez a hang rengeteg refrént vitt végig.

A szín­padon azon­ban nem pusztán énekel. Beszél a közön­séghez, vic­celődik, hec­celi Tibiéket, reagál a pil­lana­tra. A 2026-os Aré­na-kon­cert egyik beszá­moló­ja szerint még egy több mint tízezres közön­ség előtt is meg­maradt az a laza­ság, ame­ly emberköze­livé teszi a fel­lépé­seit.

Csi­pa pályá­ja közben érdekes for­du­la­tokat is hozott. A rock­szín­pad után például az X‑Faktorban is feltűnt, és később a Sztár­boxban is szere­pelt. Utób­bi­hoz nem valam­iféle szerepet kere­sett magá­nak: saját magá­nak akart bizonyí­tani, és arról beszélt, hogy szeretné meg­mu­tat­ni a saját korosztá­lyá­nak, nincs vége sem­minek csak azért, mert tel­nek az évek.

Talán ezért is működik nála annyi­ra a szín­pad. Nem próbál húszéves­nek lát­szani. Csi­pa a saját történetév­el érkezik meg min­den kon­certre.

ROMANEK GERGŐ – AZ ÚJ HULIGÁN, AKI NEM TEGNAP KEZDTE

A jelen­le­gi Hooli­gans­ből Romanek Gergő a leg­fi­ata­l­abb érkező. 2022 január­jában csat­lako­zott basszus­gitárosként, Kés­már­ki Zsolt távozása után. A váltás komoly pil­lanat volt a zenekar életében: közel tizenöt év közös mun­ka után kel­lett új embert talál­niuk.

Gergő története önmagában is külön­leges.

Hétéves korában kap­ta első hangsz­erét az éde­sapjától. Tizen­e­gy évig tan­ult klasszikus gitárt, emel­lett hegedült és zon­gorá­zott is. Kilencéves korától zenekarokban ját­szott. A Hooli­gans előtt több for­má­cióban meg­for­dult, dol­go­zott az Intim Tor­na Illegál­lal, és még egy AC/DC trib­ute zenekar­ban is ját­szott.

És van még egy rés­zlet, ame­ly különösen érdekes: Gergő civil­ben mag­yar nyel­vet és iro­dal­mat taní­tott középiskolában. Így került a Hooli­gans­be egy olyan basszus­gitáros, akinek a zene mel­lett a tanítás is a min­den­nap­jai része volt.

A meghall­gatás előtt két hét alatt készült fel a Hooli­gans műsorára. Később azt mesélte, még azelőtt érezte, hogy vala­mi jó dolog történ­het, hogy egyetlen hang­ot leját­szott vol­na. A zenekar pedig nem­c­sak zenészt kere­sett: ember­i­leg is működő társra volt szük­ségük.

HARMINC ÉV – ÉS MÉG MINDIG VAN ÚJ FEJEZET

A Hooli­gans történetében talán éppen ez a legérdeke­sebb.

A három alapító tag közös múlt­ja már régeb­bi a zenekar nevénél. Tibi, Endi és Csi­pa együtt mentek végig a klubkon­certek­től az Arénáig. Közben a zene is sokat vál­to­zott. A korai, keményebb rock­os korszak után jöt­tek a nagy slágerek, majd az utób­bi évek­ben ismét súlyos­abb hangzás felé for­dul­tak. A Zár­tosztá­ly, majd a Fekete szivárvány már egy keményebb zenei vilá­got muta­tott.

Mégis ott marad­tak a régi dalok.

A Kirá­lylány, a Félem­ber, a Ját­szom, a Legyen vala­mi, a Hotel Mámor, a Seholország vagy a Vér nem válik víz­zé más-más életko­r­ban talál­hat­ja meg ugyanazt az embert. Egy húszéves­nek lehet friss kon­certélmény. Egy negyve­nes­nek egy régi nyár. Egy szülőnek egy dal, ame­lyet most már a saját gyerekév­el hall­gat.

A 2026-os jubileu­mi kon­certen 32 dal fért bele két és fél órá­ba. A közön­ség­ben pedig ott ültek és áll­tak azok is, akik már a kezde­tek óta követik őket, és azok a fiat­alok is, akik jóval később kapc­solód­tak be ebbe a történetbe.

Talán ezért különös a Hooli­gans három évtizede. Nem egyetlen korsza­khoz tar­toz­nak.

A régi dalok közben nem múzeu­mi tár­gyak let­tek. Megszólal­nak, és rögtön történik velük vala­mi. Vala­ki vis­szarepül húsz évet. Más először hall­ja őket élőben. Egy har­madik ember pedig már a gyerekév­el ének­li ugyanazt a refrént.

Ez már nem egysz­erűen zenei múlt.

Ez csalá­di emlék, fiatal­ság, barát­ság, szerelem, nyár, kon­cert, han­g­os nevetés – és néhány perc, amikor egy egész aré­na ugyanazt ének­li.

Harminc év után a Hooli­gans még mindig tud han­g­os lenni.

De talán ennél fontosabb, hogy még mindig tud közös emléket csinál­ni egy dal­ból.

Szen­drei Georgina

JONAS KAUFMANN – A TENOR, AKI BEJÁRTA A VILÁG NAGY OPERASZÍNPADAIT