Dániel Balázs, alias Mr



Dániel Balázs, alias Mr

Dániel Balázs, alias Mr. Fire­hand a legvir­tuóz­abb boo­gie woo­gie zon­gorista Mag­yarorszá­gon. A tehet­séges győri zenész célul tűzte ki, hogy közked­velt­té tegye és megsz­erettesse ezt a külön­leges zenei irányza­tot: a boo­gie woo­gie mag­yarorszá­gi nagykövete haz­ai sik­erei mel­lett ran­gos külföl­di boo­gie woo­gie és blues fes­z­tiválok rend­sz­eres fel­lépő­je. – A Dániel Balázs Boo­gie Woo­gie Trió jelen­leg az egyetlen olyan mag­yarorszá­gi zenekar, ame­ly tradi­cionális felál­lás­ban ját­szik boo­gie woogie‑t. Igazi kuriózum a ti zenétek, sok felkérést kap­tok? – Egyrészt örülök neki, hogy mi vagyunk hazánk elsőszámú boo­gie woo­gie zenekara, más­részt sajnálom, hogy csak nagy­on kevesen játsszák ezt a stílust Mag­yarorszá­gon. Sok külön­böző ren­dezvényen ját­szunk klubkon­certek­től kezdve céges ren­dezvényeken át nagy szabadtéri fes­z­tiválokig. Mindig úgy igazítjuk a műsort, hogy az az adott pro­gramhoz a lehető legjob­ban illeszked­jen. A zenekarom zon­go­ra-dob-bőgő felál­lás­ban ját­szik, Koch Barn­abás dobokon és Zink Fer­enc bőgőn. Sokat dol­go­zunk az együttes egye­di hangzásá­nak kialakítás­ban, örülök, hogy két ilyen kiváló zenésszel ját­szha­tok együtt. – A boo­gie woo­gie haz­ai nagyköveteként is emleget­nek, te vagy Mr. Fire­hand! Hon­nan kap­tad ezt a nevet? – A nevet én talál­tam ki és aztán raj­tam is ragadt. Szeretem a vir­tuóz és gyors boo­gie woo­gie-kat, gon­do­ltam válasz­tok egy olyan nevet, ami ezt tükrözi. Na, meg külföldön mindig összekev­erik a nevemet, mert Balázs a kereszt­n­evem, Dániel pedig a család­n­evem. Gon­do­ltam leszek Mr. Fire­hand, azt majd min­den­ki meg­j­e­gyzi. – 18 éves voltál, amikor meg­je­lent az első CD‑d. Mi vezetett a gyors sik­er­hez? – Sok gyako­r­lás, lemondás, mun­ka és áldozat. Napon­ta zon­gorá­zok, de emel­lett fontos, hogy az ember tud­ja magát menedzsel­ni és folyam­atosan építse a kar­ri­er­jét. Így nem­c­sak a hangsz­eren lévő tech­nikai tudás áll egy-egy kon­certem mögött, hanem sok szervezői mun­ka és befek­tetett ener­gia is. Sőt, néha több időt vesznek el az egyéb felada­tok. – Csalá­di indít­tatás­ból for­dultál a zene irányá­ba? – A család­ban többen foglalkoz­tak zenév­el, éde­sanyám hegedül­ni tan­ult. A zenei pályát vis­zont sen­ki sem válasz­tot­ta, úgy­h­ogy nem tudom, hogy nekem hon­nan jött, de ha már így alakult, állok elébe! – Volt pél­daképed? Miért épp a boo­gie woogie‑t válasz­tot­tad? – A boo­gie woo­gie-ra egy szerenc­sés véletlen­nek köszön­hetően talál­tam rá. Még középiskolás voltam, amikor egy tehet­ségku­tató versenyre készültünk az egyik bará­tom­mal. Az inter­neten kezdtem keres­gél­ni, hogy mit játsszunk, mi az, ami jól szól zon­go­ra-dob duóban. Ráakad­tam egy zon­gorista rövid demo klipjére, aminek lük­tetése és vir­tuoz­itása azon­nal magá­val ragadott. Utá­na csak azt kel­lett kideríten­em, hogy mi ez a stílus, a töb­bi már jött magától. Hazánkban sajnos kevesen ját­szanak boo­gie woogie‑t, így elsajátí­tani sem kön­nyű. Kezdet­ben magán­tanárok­tól tan­ul­tam, nem jár­tam zeneiskolá­ba. Mostan­ság pedig legtöbb­ször felvételeket hall­ga­tok, és auto­di­dak­ta módon próbálom képezni mag­am. Leg­nagy­obb pél­daképem Christoph Stein­bach osztrák zon­gorista. Őt tartják az egyik legvir­tuóz­abb boo­gie woo­gie zon­goristá­nak, nem melles­leg rokoni szálak fűzik Liszt Fer­enchez. Az első, ötödik és most a jubileu­mi Boo­giefeszten is ő volt az egyik fel­lépő művész. Örömöm­re szol­gál, hogy hamar befo­gadott a külföl­di sza­k­ma, Christoph nem­c­sak zenész kol­légám, hanem jó bará­tom is egy­ben. Ez sokat jelent szá­mom­ra. – Ha már említet­ted a Boo­giefesztet, ez az esemény évek óta a boo­gie-woo­gie, a blues és a feled­hetetlen szórakozás fes­z­tivál­jaként pezs­díti fel Győr-szerte a fagyos téli hangu­la­tot. A ren­dezvényt te szervezed, hon­nan jött az ölet? – Először külföldön, Svájcban hal­lot­tam élőben boo­gie woo­gie zenét egy nagy fes­z­tiválon. Éle­tre szóló élmény volt szá­mom­ra lát­ni a zon­go­ra pár­ba­jokat, a fan­tasztikus tán­cosokat, zenei bravúrokat. Hatal­mas energiák szabadul­tak fel a közön­ség és a zenészek részéről is. Akkor dön­töt­tem el, hogy ezt Mag­yarorszá­gon is jó lenne megsz­ervezni, akár ilyen nagy vol­u­men­ben is. Ez adta az alapötletet és a motivá­ciót a Boo­giefeszt létre­hozásához. Először egy győri zenei klub­ban – ez volt gyako­r­lati­lag a nul­ladik fes­z­tivál – ren­deztem egy önál­ló estet 2007-ben. Nagy­on jó volt a fogad­tatása, így ezt követően indí­tot­tam el a fes­z­tivált, amit min­den év decem­berében ren­dezek meg. – Tavaly már jubileu­mot ünne­pel­tetek… – Öröm­mel tölt el, hogy a 10. Jubileu­mi Boo­giefeszt nagy sik­er­rel zárult. A fes­z­tivál fő eseményeként megren­dezett Boo­gie Woo­gie Show előadás­ra tavaly közel 3000 ember volt kívánc­si. Nagy élmény volt közösen ját­szani a kon­cert-show sztár­vendégév­el, Mun­go Jer­ry angol zenés­zle­gendá­val, aki az In The Sum­mer­time című világsláger szerző­je és előadó­ja. A fes­z­tivál­ra össze­sen 7 ország­ból 12 remek fel­lépő érkezett. A koráb­ban megszokott kon­cert­ter­mi előadá­sok­tól eltérően most az Audi Aré­na Győr­ben ren­deztük meg a nagykon­certet, így más jel­legű élmény­ben volt része a kon­certre ellá­to­gatók­nak, mint ami­hez eddig hoz­zás­zok­tak. A sok poz­itív vis­sza­jelzés­ből kiderült, hogy nagy­on tet­szett a nézőknek, amit a szín­padra megálmod­tam, látvány és zene tek­in­tetében egyaránt. Szá­mos emlékezetes pil­lana­ta volt a kon­cert­nek. Például kirob­banó sik­ert ara­tott egy négykezes zon­go­ra pár­baj az osztrák vendég­zon­goristá­val, akárc­sak az, amikor a meghívott amerikai énekesnő mag­yarul énekelte el a Hej, Dunáról fúj a szél című nép­dalt. Aztán amikor a sztár­vendég világslágere elhang­zott az arénában, min­den­ki áll­va tap­solt… A három­na­pos fes­z­tiválon több külön­böző ren­dezvény is vár­ta a boo­gie rajongókat, így volt ingyenes fes­z­tiválindító kon­cert, after­par­ty és vac­sorá­val egy­bekötött zenés-tán­cos est is. – Hogyan készültök az idei fes­z­tivál­ra? – Egy ilyen ren­dezvény megsz­ervezése nagy­on sok energiá­val jár, közel egyévnyi mun­ka előzi meg. Már zajlanak az idei fes­z­tivál előkészületei: első kör­ben a fel­lépőkkel, helyszínekkel és a tech­nikai szemé­lyzettel egyeztetünk, hogy min­den a helyén legyen. Aztán jöhet a műsor. A fes­z­tivál szervezése egyébként tel­je­sen csalá­di vál­lalkozásként működik: a Boo­giefesztet min­den évben a szüleim­mel közösen szervez­zük. Sokan segítik a munkánkat, egy jó csap­at nélkül nem tar­tana itt a fes­z­tivál. A kon­cert­jeim során mindig nyi­tott szem­mel járok és kere­sem azokat az ötleteket – akár a szervezéshez vagy a zenei részekhez –, amiket be tudok építeni a saját fes­z­tiválom­ba, hogy az évről évre fejlőd­jön. – Idén hány embert vár­tok? – Szeretném, ha a tava­lyi évben „megsz­erzett” új boo­gie woo­gie rajongók idén is eljön­nének hoz­zánk. A fes­z­tivál nagykon­cert­je a kezde­tek­től fog­va teltházas, így bízom benne, hogy idén is nagy lesz a ren­dezvény irán­ti érdek­lődés. A Boo­giefesztre min­den évben új pro­gram­mal készülünk, tehát aki eljön, annak biz­tosan nem lesz soha két­sz­er ugyan­ab­ban a műsor­ban része. A korosztá­ly min­den évben veg­yes. Főként a közép­ko­rosztá­ly képvisel­teti magát, de öröm­mel látom, hogy egyre több a fiatal is. Utób­bi­ak sajnos nagy­on ritkán találkoz­nak ezzel a zenév­el, hiszen a rádióban és a TV-ben nem ját­szanak boo­gie woogie‑t, de ha meghallják ezt a stílust élőben, akkor nekik is elkezd járni a lábuk a rit­mus­ra. A boo­gie woo­gie egy nagy­on vidám zene és kön­nyen magá­val ragad­ja a hall­gatóját. – Men­nyire érzi azt az ember egy-egy ilyen eseményen, hogy a ’30-as és ’40-es évek Amerikájá­ba csöp­pent? – Abszolút! A zene már önmagában vis­szarepít min­ket ezekbe az időkbe. A fel­lépők mindig nagy öröm­mel zenél­nek és ez a vidám hangu­lat gyor­san átra­gad a nézőkre is. Ját­szunk sok olyan dalt, ami ebből a korsza­k­ból szár­mazik, de min­den évben készülünk fel­dol­go­zá­sokkal is, melyek kic­sit kimoz­dul­nak ebből az időből, így még nagy­obb zenei utazás­ban lehet része a nézőknek. A fes­z­tiválon nem­c­sak kiváló zenészek, hanem profi boo­gie woo­gie tán­cosok is fel­lép­nek, akik akro­batikus és látványos moz­du­lataikkal nyúj­tanak nem min­den­napi élményt a közön­ségnek. – Milyen sztár­vendégeket hív­tok? – Min­den évben a műfaj neves külföl­di előadói, a haz­ai élet kiemelkedő zenészei és profi boo­gie woo­gie tán­cosok szórakoz­tatják a közön­séget. Az idei fes­z­tivál fel­lépői már nagyrészt meg­van­nak a fejem­ben, de egyelőre még nem szeretném a nevüket elárul­ni. Évről évre színes pro­gramot állí­tok össze. A boo­gie woo­gie a fő zenei irány, de egyes vendégelőadókkal más stílus­ból is adunk ízelítőt. A tel­jesség igénye nélkül a Boo­giefeszten fel­léptek már olyan haz­ai előadók, mint Benkó Sán­dor, Fenyő Mik­lós, Boly­ki Balázs, Pri­bo­jsz­ki Mátyás, Fer­enczi Györ­gy vagy Szabó Tamás. A külföldiek közül olyan zenészek is jár­tak már Győr­ben, mint Mike Sanchez, aki együtt kon­certezett Eric Clap­ton­nal és Paul McCart­ney-val vagy Sil­van Zingg, aki pedig B. B. King-el ját­szott együtt. – A vis­sza­térő vendégeit­ek számára miért érdekes évről évre ez az esemény? – Törek­szem arra, hogy min­den évben új fel­lépőkkel állít­suk szín­padra az új műsort. Ennek ellenére ter­mészete­sen van­nak olyan fel­lépők, akik különösen közel áll­nak hoz­zám és a közön­ség is nagy­on szerette őket, ezál­tal vis­sza­térő vendégeinkké vál­tak. Például a tava­lyi jubileu­mon a sztár­vendé­gen kívül min­d­e­gyik fel­lépő ját­szott már a Boo­giefeszten, így akkor egy kic­sit vis­sza is emlékeztünk az eddi­gi legjobb pil­lana­tokra. Egy biz­tos pont mindig van a fes­z­tiválon, ez pedig a házigaz­da zenekar, a Dániel Balázs Boo­gie Woo­gie Trió. – Bizonyára sok emlékezetes kon­cert­tel gazdagodtál az évek során. Van olyan közülük, amit soha nem fele­jtesz el? – Van egy nagy­on vic­ces történetem. Az egyik fes­z­tivál alka­lmá­val a kon­cert előtt derült ki, hogy otthon fele­jtet­tem a piros-fekete színű fel­lépő cipőmet. Már nem volt időm haz­a­men­ni érte, így nem tudtam, mitévő legyek. Eszem­be jutott a kon­cert egyik vendégelőadó­ja, aki hozott magá­val egy hason­ló cipőt, miv­el koráb­ban megbeszéltük, hogy összeöltözünk. Csakhogy az ő lába három szám­mal kisebb volt, mint az enyém… A show-ért per­sze min­dent megtesz az ember, úgy­h­ogy abban a cipőben ját­szot­tam végig a tel­jes kon­certet! – Nem túlzás azt állí­tani, hogy fiat­alon bejár­tad már a fél vilá­got. Van­nak ter­veid 2018-ra is? – Igen, idén két új ország is felk­erül a listára: Hol­landiában és Norvégiában is fel­lépünk majd. A külföl­di kon­certek alka­lmá­val mindig éle­tre szóló élményekkel gazdagodom. Két­sz­er turnéz­tam az Amerikai Egyesült Állam­ok­ban, de ját­szot­tam már Svájc, Anglia, Spany­olország, Néme­tország, Ausz­tria, Lengyelország, Fran­ciaország, Szlovákia és Néme­tország szín­padain is. Meg­fi­gyel­tem, hogy min­den ország­ban más a közön­ség attitűd­je. A külföl­di utak alka­lmá­val mindig próbálok időt sza­kí­tani egy kis város­nézésre is, így sok szép helyet lát­tam már, ami a zenélés­nek köszön­hető. – Vala­ha elgo­n­do­lkodtál azon, hogy külföldön próbálj szerenc­sét? – Az egyik ked­venc vis­sza­jelzésemet San Fran­cis­cóban kap­tam a közön­ségtől. A kon­cert szünetében azt mond­ta nekem egy úr, hogy gon­do­lkoz­zak el komolyan az odaköltözésen, mert szeretnék gyakrab­ban hal­lani, ahogy ját­szom! Beval­lom, nagy­on szeretek külföldön zenél­ni, de a szívem mindig haz­a­húz. Nem akarok közhe­lye­sen beszél­ni, de tény­leg haz­ai közön­ség előtt a legjobb ját­szani! Bor­sos Zsuzsan­na

Dominika Jegorováról sok minden elmondható

Dominika Jegorováról sok minden elmondható

A Mama című szerzemény hamarosan sláger…

A Mama című szerzemény hamarosan sláger…