CHARLIE THERON – A NŐ, AKI NEM VÁRTA MEG, HOGY MEGMENTSÉK



Van, amikor egy film­sz­erep egysz­erűen csak egy szerep. És van, amikor egy karak­ter kilép a vás­zon­ról, és valamit megvál­toz­tat ben­nünk. Char­l­ize Theron Imper­a­tor Furiosá­ja ilyen karak­ter lett. Most, amikor az Acad­e­my Muse­um of Motion Pic­tures augusz­tus 22-én Los Ange­les­ben külön­leges estét szen­tel a színésznőnek és a Mad Max: Fury Road vetítésének, érdemes egy pil­lana­tra vis­szanézni arra az útra, ame­ly egy dél-afrikai tánc­terem­ből Hol­ly­wood egyik legkeményebb, mégis legérzékenyebb női alakjáig vezetett.

A történet meglepő módon nem Hol­ly­wood­ban kezdődött, hanem a táncban. Theron gyerekként balet­to­zott, és sokáig úgy tűnt, hogy a szín­pad lesz az élete. New York­ban, a Jof­frey Bal­let School­ban tan­ult tovább, ám egy térd­sérülés véget vetett annak az álom­nak, ame­lyért addig dol­go­zott. Egy pálya­futás lezárult, mielőtt igazán elkezdőd­hetett vol­na. Talán éppen itt született meg az a Char­l­ize Theron, akit ma ismerünk: az a nő, aki nem attól erős, hogy soha nem veszít, hanem attól, hogy amikor vala­mi véget ér, képes másik irány­ba indul­ni. A tánc helyét végül a kam­era vette át, Hol­ly­wood azon­ban nem fogad­ta tárt karokkal. Kisebb szerepek, bizony­ta­lan­ság és egy ide­gen város után jött az első nagy áttörés, majd a Mon­ster, amely­ben Aileen Wuornos szerepéért Oscar-díjat nyert. Theron ekkor már nem egysz­erűen egy gyönyörű hol­ly­woo­di színésznő volt: meg­mu­tat­ta, hogy kész eltűn­ni egy karak­ter­ben, akkor is, ha ehhez le kell vetkőznie min­dazt, amit róla koráb­ban gon­do­ltak.

Aztán 2015-ben megérkezett Furiosa. És Hol­ly­wood hirte­len másh­ogy kezdett nézni a női főhősökre. George Miller Mad Max: Fury Road című filmjében Theron egy mechanikus karú, kopasz fejű, seb­he­lyes har­cost ját­szott, aki egyetlen pil­la­natig sem kér engedé­lyt arra, hogy erős legyen. Nem a fér­fi főhős mel­lett létezett, hanem saját történetet vitt. Furiosa egy páncélo­zott kamiont vezetve menekül a pusz­tasá­gon keresztül, és öt fog­vatar­tott nőv­el együtt próbál kisz­abadul­ni Immor­tan Joe ural­ma alól. A film egyik legérdeke­sebb dön­tése éppen az volt, hogy a címadó Max hát­térbe szorul­ha­tott: a történet érzel­mi és erkölc­si súlyát nagyrészt Furiosa hor­doz­za. A BFI szerint a film egyik leg­fontosabb újítása éppen az volt, hogy Theron karak­terét tette a történet meghatározó alakjává.

És van vala­mi egészen különös abban, ahogyan Furiosa megszületett. A film nem a mai értelem­ben vett dig­itális akcióor­gia akart lenni. George Miller ren­dező a való­di, fizikai veszé­ly érzetére épített: való­di jár­művek, kaszkadőrök, sivata­gi helyszínek és olyan akciók soroza­ta for­mál­ta a fil­met, ame­lyeknél a néző sok­szor pon­tosan azért hiszi el, hogy amit lát, az megtörténik, mert valóban megtörtént. A végered­mény nem­c­sak látványos lett, hanem filmtörténeti jelen­tőségű is. A Fury Road tíz Oscar-jelölés­ből hat díjat nyert, miközben Furiosa olyan női akcióhőssé vált, akit ma már egy egész filmes korszak egyik szim­bólumaként emleget­nek.

De talán nem is Furiosa a történet leg­fontosabb része, hanem az út, ame­ly Theront elvitte hoz­zá. Mert kön­nyű csak a vörös szőnyeget lát­ni, a díjakat, a tökéletes ruhát és azt a mag­a­biz­tossá­got, amel­lyel ma belép egy hol­ly­woo­di terem­be. Sokkal érdeke­sebb azon­ban az a pil­lanat, amikor valakinek az első álma összetörik, és még nem tud­ja, hogy az élet egy másikat készít elő számára. Char­l­ize Theron számára a tánc elvesztése nem a történet vége lett, hanem egy olyan for­du­lat, ame­ly végül egy másik szín­padra vezette.

Az Acad­e­my Muse­um augusz­tus 22‑i est­je ezért különösen szép pil­lanat: Theron nem egy új film pre­mier­jén jelenik meg, hanem egy olyan alkotás­ról beszél, ame­ly mára a mod­ern film­művészet része lett. Egy film­ről, amely­ben egy nő nem meg­men­tésre vár, hanem útnak indul. És talán ezért tud Furiosa története ma is ennyire erősen hat­ni. Mert a pusz­taság, amely­ben ő har­col, valójában nem­c­sak egy képzelet­be­li világ. Min­dan­nyian ismer­jük a saját „Waste­landün­ket”: azt az idősza­kot, amikor nem tudjuk, merre tovább, amikor vala­mi, amiben hit­tünk, elveszik, és amikor újra kell építenünk önma­gunkat.

Char­l­ize Theron pályá­ja pedig éppen ezért több egy hol­ly­woo­di sik­ertörténet­nél. Egy elveszített álom története, amely­ből egy új született. Egy emlékeztető arra, hogy attól, hogy az élet bezár előt­tünk egy ajtót, még nem jelen­ti azt, hogy vége az útnak. Lehet, hogy csak egy másik ajtóhoz vezető útra küldött. És néha éppen azon az úton találjuk meg azt az embert, akivé mindig is vál­ni akar­tunk.

Szen­drei Georgina

AMIKOR A SZÍNHÁZ LÓHÁTON ÉRKEZIK