A francia szoprán énekesnő mesél a kedvenc zenéiről – Puccinitől Saint-Saensig és Messiaentől Woodkidig Anne Sophie Duprels napjaink egyik legtehetségesebb francia szoprán operaénekesnője, aki zongora tanulóként indult el zenei pályáján. Mára már a leghíresebb operákban és legnagyobb operaházakban és hangversenytermekben lépett fel, az elmúlt években pedig olyan kitüntetéseket kapott munkájáért, mint a 2013-12 Whatsonstage- díj az Opera Holland Parkban nyújtott CioCioSan előadásáért vagy a legjobb operaénekesnő díja a Canada Sterling díjátadón a Pillangókisasszonyban nyújtott alakításáért. Most arról mesél, milyen a viszonya a könnyű- és a komolyzenéhez, mik a kedvenc darabjai és zeneszámai, illetve milyen zenei élmények voltak rá nagy hatással. A hagyományos, lemezről való zenehallgatást vagy a modernebb, digitális formátumot részesíti előnyben? Mindkettőt, különböző okok miatt. A digitalizációnak köszönhetően elképesztő számú és fajtájú zeneszámhoz férhetünk manapság hozzá és ez mindenképpen fantasztikus! Ugyanakkor a lemez hangzásának mélysége és gazdagsága mindig is jobb és érdekesebb lesz, már csak ezért sem meglepő hogy a lemezbörzék most megint fénykorukat érik a digitális érában is és kicsit mintha megint vissza vették volna az uralmat. De ha már itt tartunk, az abszolút kedvencem az élőzene. Az élőzene élményét semmi más nem helyettesíti, se a látvány, se a hangzás tekintetében. Az érzelmi oldala az egésznek, vagyis hogy időben és térben osztozunk azzal, aki ott helyben zenét hoz létre, semmihez sem hasonlítható dolog. Mi volt az első hangfelvétel vagy CD amit vásárolt? Nem igazán emlékszem rá, de a zongoratanárom, amikor kicsi voltam, 5 éves, Pascal Rogé volt és sosem felejtem el, ahogy a Saint-Saëns piano concerto felvételeit hallgattam mindig újra és újra. Rendkívül szerencsés vagyok, hogy egy iylen nagyszerű művész tanítványa lehetettem, most pedig abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy vele dolgozhatok együtt. Mi volt az utolsó zenemű, bármilyen formában, ami vásárolt? Jain Zanaka című albuma. Ő egy fiatal pop/világzene dalszerző és énekes, egy csodálatos és nagyon személyes hangzásvilággal. A lányaim azok, akik folyamatosan tájékoztatnak a könnyűzenei újdonságokról, így nem csak a klasszikus zenével vagyok képben és nem csak abból a műfajból vannak kedvenceim. Ha lenne ideje egy új hangszeren meg tanulni játszani, melyiket választaná? A cselló, mert fantasztikus hangszer. Bach „Csellószvit” felvételét órákig el tudom hallgatni, ami mindig spirituális élmény számomra. Szerintem még van rá esély, hogy el kezdek foglalkozni vele, soha sem késő…édesapám például most kezdett el skótdudán tanulni játszani! Foglalkoztatta valaha bármilyen más karrierlehetőség a zenén kívül? Nem zenész családból való vagyok, de a zene mindig is jelen volt az életemben és számomra a zene nyelve egy olyan nyelv, ami tisztábban beszél hozzám még a szavaknál is. Nem emlékszem rá, hogy valaha feltettem volna a kérdést magamnak, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Egyértelmű volt, hogy az életem a zenéé. Ön szerint van olyan dolog, amivel formátumában jobbá lehetne tenni egy komolyzenei koncertet? Nem hinném, hogy bármi baj lenne egy komolyzenei koncert formátumával, magával. A probléma inkább abban rejlik, hogy az oktatási rendszerünk nem szeretteti meg, vagy bátorítja a fiatalokat eléggé arra, hogy hangversenyekre járjanak. Nem kéne, hogy bonyolult legyen elmenni egy hangversenyterembe vagy zeneakadémiára és csodálatos zenét hallgatni, ez egyszerű és természetes része kéne hogy legyen a minden napi életnek. Azért nem az, mert a komolyzenével szemben kialakult előítélet és téves elképzelés az, ami visszatartja az embereket abban, hogy megtegyék az első lépést és elmenjenek egyáltalán egy hangversenyre. Ha egy művet kéne kiválasztania, hogy azzal vezessen be valakit a komolyzene világába, mi lenne az? Puccini Bohémélet e , mert van benne minden: dráma, szerelem, szenvedély, humor, szívszorító befejezés, gyönyörű áriák, nagyzenekar és áradó zene. Puccini ismeri szívünk gyenge pontjait és tudja, hogy keltsen a zene által olyan érzelmeket, amitől igazán azt érezzük, hogy élünk. Mi volt a legszokatlanabb hely, ahol valaha fellépett? Amikor Pekingben léptem fel a Tiltott Város Császári Színházában, az leírhatatlan élmény volt! Nem tudtam megállni, hogy ne nézelődjek folyton és a tény, hogy lehetőségem volt az üres Tiltott Városban sétálni egy olyan élmény volt, amit soha ne felejtek el. Nézőként mi volt a legemlékezetesebb élőzenei élménye? Élénken emlékszem a napra, amikor gyerekként felkértek, hogy Pascal Rogé kamarazene felvételén én lapozzam a kottát, és habár fiatal voltam és nagyon izgultam, hogy a székem nyikorogni fog, ahányszor felállok lapozni a kottát, mégis tudtam, hogy éreztem, hogy éppen valami rendkívülinek lehetek részese. De ez igaz minden egyes alkalomra, amikor egy színház-vagy hangversenyterembe ülök be mint néző, máris készen állok egy új utazásra. Mit gondol, mi tekinthető az elmúlt 50 év legjobb zeneművének? Messiaen egyszerűen lenyűgöz és Saint Francois d’Assise (Assisi Szent Ferenc) című darabja véleményem szerint egy igazi mestermű. Habár 6 óra hosszú, már háromszor láttam és minden egyes alkalommal levett a lábamról. Különösnek de csodásnak találom, hogy milyen szinten meg tud minket érinteni a művészet. Miért épp ez a zenemű, ez a festmény, ez a szobor szól hozzánk és lelkünkhöz? Van benne valami nagyon alázatos, amikor az ember aláveti magát az alkotás érzelmi dimenziójának. Kivel dolgozna együtt a könnyűzene berkein belül? Woodkiddel. Imádom a munkáját és a képzeletgazdagságát. Tetszik, ahogy vegyíti a vizuális-és a zeneművészetet, miközben nagyon sokféle hangszert szólaltat meg. Most képzelje el, hogy van egy időgépe. A zenetörténet melyik korszakába vagy pillanatába utazna vissza és miért? Nehéz kérdés, de én igazából nem vissza, hanem előreutaznék 2517-be, mert kíváncsi vagyok, hova visz minket addigra az emberi képzelet és miket alkot majd. Anna Sophie Duprel az Opera Hollan Parkban lép fel Leoncavallo Zazá c. művével 2017 júliusában.
A francia szoprán énekesnő mesél a…
