„Szeretnék minél több helyre eljutni a zenével”

Kötelességének érzi a jó ügyek szolgálatát a Junior Prima-díjas zongoraművész

Gyerekkora óta zongorázik, 19 évesen elnyerte a Junior Prima Díjat, kötelességének érzi a nagy elődök hagyatékának ápolását és hisz abban, hogy a komolyzenével rengeteg embert meg lehet szólítani. Medgyesi Zsolt életében a zene mellett meghatározó szerepet tölt be a jótékonykodás, a repülőgép szimulátor építésen túl pedig a természetért is rajong.

–  Családi indíttatásból kezdtél el zongorázni?

– Egészen kisgyermekkoromban kerültem először közelebbi kapcsolatba a hangszerrel, egy régi, fatőkés pianínó állt a nappalinkban otthon, és örömmel ismerkedtem meg vele, keresgéltem rajta a hangokat. Így az érdeklődésem teljesen természetes volt, és soha nem éreztem semmi nyomást a szüleim részéről. Rendkívüli módon érdekelt a hangszer, 5-6 éves koromban már rengeteg időt töltöttem mellette, gyermekdalokat játszva. Magától értetődő volt számomra, hogy zongorázni szeretnék tanulni, amikor néhány évvel később beírattak a zeneiskolába. A kezdeti érdeklődésem aztán az évek során egyre komolyabbá vált, az általános iskolás éveim végén vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a zene és a zongora központi része lesz az életemnek.

– Számos elismeréssel büszkélkedhetsz, 19 évesen megkaptad a Junior Prima Díjat is! Mit szóltál hozzá?

– Természetesen nagyon boldog voltam. Egy óriási elismerés volt, amely nagyon komolyan motivált. Az öröm mellett ugyanakkor hatalmas felelősséget is éreztem. Egy elismerés, egy díj mindig komoly elvárásokat támaszt, hiszen azt jelzi, elértem valamit, ám innentől még komolyabban kell dolgoznom, hogy a lehető legtöbbet tudjam nyújtani és fejlődni. Bár már lassan 6 éve, hogy megkaptam a díjat, de mind a mai napig segít abban, hogy a tőlem telhető legnagyobb odaadással és komolysággal végezzem a munkámat.

– Mennyi gyakorlás hozza meg a sikert? Egyáltalán mit jelent számodra a siker?

– A siker egy meglehetősen komplex kérdés, hiszen elsősorban nem a mai értelemben vett sikerért dolgozunk. Én legalábbis mindig örömöt, érzést, élményt keresek a zenében, ezért gyakorlok naponta sok órát, ez egy megalkuvást nem tűrő munkafolyamat. A zenén keresztül megérthetünk, megélhetünk olyan pillanatokat, amelyeket más érzékszerveinkkel nem tudnánk. Ezek a csodák hihetetlen energiát, élményt tudnak adni, amikor egy-egy koncerten létrejönnek. Ritka pillanatok, amelyekért rengeteget kell dolgozni és én tulajdonképpen ezt tekintem sikernek. Amikor a közönségnek át tudok adni valamit abból, amit számomra jelent a zene.   

– Bogányi Gergely zongoraművész jelölt a Junior Prima Díjra. Milyen a kapcsolatotok?

– Ő egyike a legkomolyabb példaképeknek az életemben. Az ő koncertjein kapott élmények is komolyan hozzájárultak ahhoz, hogy ezen a pályán elinduljak. Rengeteget köszönhetek neki szakmailag és emberileg is. Mindig pontosan tudja, hogy mivel tud segíteni, fantasztikus megtisztelés volt, amikor jelölt engem a díjra. 

– Melyik fellépésed volt számodra a legemlékezetesebb?

– Tulajdonképpen mindegyik fellépés különleges, nincs két egyforma koncert. Persze vannak olyanok, amelyek meghatározó emlékként élnek bennem. Ilyen volt például az első koncert, ahol zenekarral játszhattam: Bécsben, Mozart C-dúr zongoraversenyét. Egy szimfonikus zenekarral való együttzenélés számomra az egyik legcsodálatosabb dolog, egy egészen más műfaj, mint amikor az ember egyedül ad egy koncertet. Ott csak saját magamra kell figyelnem, egy zenekari koncerten rengeteg emberrel kell együtt koncentrálnom és együtt hozunk létre valamit. Ám, ha jól sikerül, az egészen különleges élmény.

De megemlíthetném azt a koncertet, amely során először játszottam Liszt monumentális és egyedülálló zongoraművét, a h-moll szonátát. Ez a mű szerintem a legtöbb zongorista életében meghatározó, a maga komplexitásával, tömörségével és szépségével. Számomra fantasztikus élmény volt elérni, hogy ezzel a darabbal kiülhettem a pódiumra.

– Mennyire vagy izgulós típus?

– Szerencsére nem jellemző, hogy túl sokat izgulnék. Ez egy olyan dolog, ami a gyakorlattal szép lassan fejlődik. Ha sok koncertet játszom, előbb-utóbb megszokom a színpadi helyzetet is. Persze fellépés előtt az ember egy másik lelkiállapotba kerül, de azt hiszem, ez kell is ahhoz, hogy valami szépet és különlegeset tudjunk alkotni egy koncerten. 

– Vannak külföldi fellépéseid is?

– Igen, viszonylag gyakran koncertezem más országokban is. A zene egyik szépsége, hogy a világ minden részén megértik, így rengeteg helyre el lehet vele jutni. Egy külföldi koncertnek mindig van egy sajátos hangulata, az embernek az otthonától távol, idegen környezetben kell játszania. Én kedvelem ezt az érzést, és természetesen szeretnék minél több érdekes, szép helyre eljutni, így szívesen megyek külföldre koncertezni, amikor lehetőség van rá. Különösen nagy élmény volt például Isztambulban játszani, a keleti és a nyugati kultúra találkozásánál. Egy olyan hely, ahol a különböző évezredes kultúrák találkoznak egymással, rendkívül inspirálóan tud hatni.  

– Milyen távlati terveid vannak a zene területén?

– Szeretnék minél több helyre eljutni a zenével. Nem feltétlenül csak messzi tájakra gondolok. Valahol kötelességemnek érzem, hogy olyan helyekre is eljuttassam a komolyzenét, ahol az emberek esetleg kevesebbet, vagy egyáltalán nem találkoztak még vele. Eddig már számos rendkívül pozitív tapasztalatom volt ilyen téren, az egyik legkedvesebb emlékem, mikor egy kis Balaton-felvidéki faluban játszottam a falubelieknek, akik ugyanolyan, ha nem nagyobb átéléssel hallgatták a zenét, mint egy rendszeres koncertlátogató közönség. Az ilyen élmények egyértelműen mutatják, hogy érdemes és fontos ilyen téren előre lépni és keresni az ilyen lehetőségeket.

– Ki vagy mi inspirál téged?

– Azt gondolom, meglehetősen sok élmény adhat inspirációt, egy koncerttől kezdve egy ember, egy személyiség, vagy egy hétköznapinak tűnő élmény is akár. Nagyon szeretek például felvételeket hallgatni a „régi nagyoktól”, a 20. század nagy zeneművészeitől, hogy a zongoristák közül néhányat említsek: Richter, Lipatti, Bartók, Rachmaninov, Cortot, stb. Rendkívül inspiráló tud lenni egy-egy régi felvétel, főleg, mikor egy zeneszerző a saját művét játssza. De ugyanígy inspiráló hatással van rám a természet, szeretek túrázni, kirándulni, lehetőleg minél távolabb a civilizáció zajától. Ha egy kicsit megnyugszom a természetben, fantasztikus szépségeket láthatok meg, amelyek ismét feltöltenek.

– Bécsben is töltöttél egy kis időt, milyen élményeket, tapasztalatokat szereztél?

– Viszonylag fiatalon, 20 évesen kerültem ki a bécsi Zeneakadémiára. A legfontosabb, amit megtanultam kint, az önállóság volt. Magamra voltam utalva, nagyon kevés zongoraórám volt, egyedül kellett gyakorolnom, készülnöm a koncertekre. Egyedül kellett felépítenem az életemet, főzni, mosogatni, vásárolni… Persze ezek nem nagy dolgok, ám egy viszonylag idegen környezetben nekem meglehetősen komoly változás volt, de örülök, hogy megtapasztalhattam. Mikor hazatértem, lényegesen önállóbbnak éreztem magam. Ugyanakkor felismertem azt is, hogy a bécsi egyetem szakmailag nem azt nyújtja nekem, amit én keresek, ezért egy év után hazajöttem és beiratkoztam a budapesti Zeneakadémiára, ahol azóta is tanulok. Nagy öröm látni, hogy egy magyar zenei intézmény olyan világszínvonalat biztosít ma is, ami egyedülálló, és amiért megéri külföldről is hazatérni.

– Miért fontos számodra a magyar komolyzenei értékek népszerűsítése?

– Úgy gondolom, hogy aki ezzel foglalkozik, annak kötelessége a hagyományokat, a nagy elődök hagyatékát ápolni. A történelem során a magyar kultúra világszinten is egyedülálló értékeket teremtett, rendkívül fontosnak tartom, hogy ezek az értékek rajtunk, a mai generációkon keresztül öröklődjenek az utókor számára.

– Hogy látod, mennyire nyitottak erre az emberek?

– Alapvetően nagyon nyitottak. Általánosságban azt látom, hogy mostanában kezd a kultúra nagyobb szerepet kapni az emberek életében, aminek nagyon örülök. Ez persze a rengeteg világszínvonalú magyar művésznek is köszönhető, akik a színvonalas fesztiválok, koncertek, programok megalkotásán dolgoznak, de úgy látom, hogy az emberek is egyre nyitottabbak, mindenféle korosztályból érdeklődnek, és ez nagyon előremutató. Ez motivál minket, zenészeket, művészeket, a még komolyabb munkára, hiszen látjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk.

– Te hogy kerültél a Sziget fesztiválra?

– Egy zongoraverseny díjazottjaként léphettem fel a Sziget fesztiválon. Kétségkívül az egyik legfurcsább koncert volt, amelyen valaha játszottam, de én nagyon pozitív élményként éltem meg. Egy hatalmas sátor, tele fiatalokkal, akik alapvetően teljesen más típusú zenéket hallgatnak a fesztiválon napokon keresztül, ám mégis örömmel és lelkesen hallgatják Liszt VI. rapszódiáját is… Ez is azt bizonyította számomra, hogy a komolyzenével rengeteg embert meg lehet szólítani. 

– Hozzád milyen zene áll a legközelebb?

– Talán a romantikus zene, különösen szeretem Chopin zenei világát. Érzelmekben, színekben, hangulatokban is rendkívül gazdag világ ez, amely minden alkalommal megszólít és a hatalmába kerít. Nagyon szeretek az ő műveivel foglalkozni, olyan, mint egy végtelen kincsesbánya, ahol mindig találhatok valami új szépséget. Nem lehet elég időt eltölteni Chopin világában.

– Milyen fellépések állnak most előtted?

– Több külföldi fellépésre készülök, hamarosan utazom Németországba, ahol egy fantasztikus kórussal játszhatom együtt. Májusban Japánba utazom, ami szintén egy meghatározó esemény lesz az életemben, mivel oda meglehetősen ritkán jut el az ember. Fontos mérföldkő lesz a szintén májusban esedékes diplomakoncertem a Zeneakadémián, amivel a tanulásom egy bizonyos szakasza zárul majd le, és persze kezdődik egy újabb. A zene egy örök fejlődés, mindig van kitől tanulni.

– Kit tekintesz mesterednek, példaképednek?

– Több mestert is fel tudok sorolni, akik meghatározóak a tanulmányaim során. Először is a zeneiskolai tanárom, Gergelyné Knapp Éva néni, akinek talán a legtöbbet köszönhetek. Ő indított útnak ezen a pályán és különleges érzékkel és szeretettel terelgetett rajta. A Zeneakadémián Baranyay László tanár úrnál tanulok, aki egy igazán komoly mester, és akinek szintén rengeteget köszönhetek. Példaképek közül pedig a legfontosabb, ahogy már korábban említettem, Bogányi Gergely, aki időről-időre figyelemmel kíséri a fejlődésemet és rendkívül sokat tanít és segít. Hálás vagyok, hogy úgy alakult az életem, hogy személyesen is ismerhetem, az ő segítsége nélkül biztosan nem tarthatnék ma ott, ahol tartok.

– Érdekes hobbit választottál, ha jól tudom, repülőgép szimulátort építesz. A sok gyakorlás, fellépés mellett mikor van erre időd?

– A repülés különös módon érdekelt mindig. Eleinte nagyon nem szerettem repülni, zavart, hogy több kilométeres magasságban ülök tehetetlenül. Aztán elkezdtem beleásni magam a repülés rejtelmeibe, megpróbáltam megismerni valamennyire ezt a hihetetlen világot. Persze azonnal hatalmába kerített, megszállottként tanulmányozgattam a különböző géptípusokat, majd néhány éve jött a gondolat, hogy meg kellene építenem egy élethű szimulátort. A zene mellett ez az a terület, ahol a legközelebb kerülhetek a repüléshez. Nagyon szeretek a különböző anyagokkal, fákkal, műanyagokkal, fémekkel dolgozni. A zene megfoghatatlansága mellett itt meglehetősen komoly, jó esetben működő tárgyakat alkothatok, de ugyanolyan aprólékos, kemény munka kell hozzá, mint egy zenemű elsajátításához. Rengeteg tervezés és kutatás után nagyjából fél éve kezdtem el a tényleges munkát. Persze elképesztően időigényes folyamat ez, és attól függően tudok haladni, hogy épp mennyi időm van. De komoly lelkesedéssel és szenvedéllyel készítem, forrasztom, ragasztom a Boeing 737-800-as pilótafülkéjének különböző elemeit. Amikor egy-egy részlet kezd összeállni, beprogramozom és elkezd működni, ami egy hihetetlen érzés. A sok órás gyakorlás után tökéletesen ki tud kapcsolni, amire nagy szükségem is van.   

– Van más hobbid is?

– A természetjárás szintén nagyon kedves időtöltéseim közé tartozik. A természet közelsége mindig lenyugtat és pihentet, utána újult erővel tudom belevetni magam a gyakorlásba. Szerencsére jó helyen lakom, alig 5-10 perc alatt gyalog is elérek a legközelebbi erdőbe, nagyon szívesen túrázom a budai hegyekben, időjárástól függetlenül. Szeretem látni, ahogy a természet napok alatt változik, ezek fantasztikus szépségek. Ezen felül nagyon szeretek otthon főzni, sütni, ez szintén egy olyan időtöltés, ahol igazán kreatívan lehet alkotni. 

– Miért fontos számodra a jótékonykodás?

– A jótékonykodást is egyfajta kötelességnek érzem egy művész életében. Meglehetősen sok embert tudunk egy-egy koncert alkalmával megmozgatni, és ha ezeket jó ügyekkel kapcsoljuk össze, nagy figyelmet tudunk irányítani egyes problémákra, felhívhatjuk a társadalom figyelmét bizonyos fontos kérdésekre. És persze konkrét támogatásokat is tudunk így szerezni olyanoknak, akiknek nagy szükségük van rá. Úgy gondolom, hogy akit egy kicsit is érdekel a világ jobbá tétele, annak a jótékonyság sosem lehet kérdés. Én is örömmel csatlakozom a jó kezdeményezésekhez mindig, amikor alkalom nyílik rá.  

– Az egészségügy támogatása különösen szívügyed, miért?

– Talán az egyik, ha nem a legfontosabb terület ez, amelyet minden erővel támogatni kell. Családi vonatkozás is van a dologban, hiszen édesapám orvos, így viszonylag közel vagyok ezekhez a területekhez. A beteg emberek támogatása, gyógyítása egy társadalom alapfeladatai közé tartozik, ebben mindenkinek lehetőségeihez mérten részt kell vállalnia. Ezért nagy örömmel támogatok én is minden olyan ügyet, ami valamilyen módon az egészségügyi helyzet javítását, a beteg emberek körülményeinek jobbá tételét tartja fontosnak. Legutóbb a Mosolygó Kórház Alapítvány munkáját segíthettem.

– Tervezel hasonló megmozdulásokat a jövőben?

– Mindenképpen, a korábbi együttműködések is folytatódnak, és remélem, hogy minél több új lehetőség adódik majd. Alapvetően nyitott vagyok több fajta együttműködésre, minden olyan jellegű megmozdulásra, amely felkeltheti az emberek figyelmét. A hagyományos jótékonysági koncert mellett előfordult az is, hogy magánkoncertet ajánlottam fel egy jótékonysági aukción, ami szintén nagy érdeklődést váltott ki, mivel talán kicsit más jellegű volt, mint a megszokott jótékonysági események. Az ilyen és az ehhez hasonló ötletek szerintem különösen fontosak ahhoz, hogy minél több embert meg tudjunk szólítani egy adott problémával kapcsolatban.