A klasszicitás a kiválóságban rejlik

A klasszicitás a kiválóságban rejlik

az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Vásáry Tamás karmesterrel,

zongoraművésszel, a Nemzet Művészével

90. születésnapját ünnepli a Szent István-díjas Vásáry Tamás, a Magyar Rádió
Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere és tiszteletbeli örökös
főzeneigazgatója. A csodagyerekként indult Dohnányi tanítvány, Kodály
tanársegédje nemzetközi sztár lett, aki zongoraművészként is bejárta a világot
és élete során a legrangosabb 100 zenakart dirigálta. Az évforduló kapcsán
interjút adott az Előadóművészi Jogvédő Irodának.
Életmű koncertre készül egy különleges alkalomból. Ritka alkalom, mivel lepi
meg a közönségét?
Valójában az egész szezonban minden hangversenyem születésnapi koncert lesz.
Én ugyan augusztus 11-én születtem, de az ezt megelőző és követő koncerteket is
évfordulós eseményként hirdettük meg.
Amikor megkérdezték tőlem, mi szerepeljen az első koncert műsorán, nekem
azonnal Beethoven 9. szimfóniája jutott eszembe, annak is az utolsó tétele, az
Örömóda. Schiller szövege és a mű mondanivalója számomra egyértelművé teszi,
hogy ennél jobb kívánságot nehéz lenne találni erre az alkalomra.
Üzenete egyértelmű: ünneplés, örömünnep. Megható lehetett az eredeti bemutató,
amelyen Beethoven már nem hallott semmit, csak látta, hogy a közönség
magánkívül éljenezte.

Úgy tudom, ez a fellépés egy sorozat része.
Minden idei fellépésem a születésnapi év koncertje, összesen 10-12 hangverseny.
Az első alkalom szeptember 3, amikor az én születésnapom mellett a Magyar Rádió
Szimfonikus Zenekara megalapításának 80. évfordulóját is ünnepeljük. Aztán a
következő hangverseny egy Dvorak-est lesz, amelyen a cselló verseny fog
elhangzani és az Újvilág szimfónia csendül fel. Ezt követi később egy Mendelssohn-
est, amely a Szentivánéji álom nyitánnyal kezdődik és a Reformáció szimfóniával
fejezzük be. Ebben a sorozatban lesznek olyan estek is, amikor velem együtt más
karmesterek is fellépnek, én egy számomra különösen kedves darabot, Liszt Les
Preludes-jét vezényelem. Ez volt ugyanis az első zenemű, amit 8 éves koromban
dirigáltam, bár még nem igazi zenekarnak, hanem csak egy hanglemeznek, amelyet
nővérem tett fel a lemezjátszóra. A felvételen a philadelphiai zenekar játszott
Ormándy Jenő vezényletével.

A magyar pódiumok mellett a világ más tájain is dirigál?
Az ünnepi koncertsorozatba beleértendők a külföldi előadások is. Most szervezünk
egy turnét Távol-Keletre, amely szeptemberben kezdődik. Japán, koreai és kínai
zenekarokat vezénylek, Tokió, Szöul, Peking és más ottani nagyváros legkiválóbb
együtteseivel.

Ez a program fiatalok számára is megerőltetőnek hangzik. Hogyan bírja
erővel?
Én a zenélést sosem tekintettem munkának, hanem inkább egy kiváltságos
állapotnak. Nagyon jó érzés a legszebb zenéket játszani, vagy karmesterként
dirigálni. Ezt a „munkát” én az élet ajándékának fogom fel.

A koncertsorozat programjában túlnyomórészt klasszikus darabok
szerepelnek. Mit tapasztal: mennyire igényli ezt a közönség, van-e még jövője
a klasszikus zenének? Születik-e ma még klasszikus zene?
A klasszikus, romantikus nagy kompozíciókat keresi és igényli a publikum. Inkább az
a kérdés, hogyan jut el a közönséghez, azaz mit hallanak ezekből a mai és a
következő generáció zeneértő emberei? A felvételek ugyanis egész másképp
készülnek ma, mint az én fiatalkoromban. Akkor szalagra rögzítették a lemez
anyagát és ha azon volt egy-két hiba, kijavították, ha tudták. A lemez lényegében az
élő zenét rögzítette, a koncertfelvételeken még a köhögést is lehet hallani.
Ma eleve úgy készülnek a lemezek, hogy a felvétel előtt beállított számítógép
önállóan korrigálja a hangokat. A lemezen rögzített anyag ugyan tökéletes lesz, de
nem biztos, hogy a koncertteremben is ilyen volt. Az sem biztos, hogy a gép
átengedi -e a pillanatnyi érzéseket, hangulatot, amit a dirigens az előadás során a
zenekartól kért.
A digitalizáció bizonyos értelemben nagy segítség a zenemű közlésében,
ugyanakkor művi beavatkozás. Nagy különbség van aközött, hogy a zenét egy
ember művészi produkciójának eredményeként hallgatjuk, vagy hogy egy gép
csiszolta hibátlanra a felvételt. Ha sarkosabban fogalmazok: az élő zenét megfosztja
művészi hitelétől.

Az interpretáció, az élő zene adja azt a varázst, amivel a tökéletesen
„előállított” hangrögzítés nem veheti fel a versenyt?
Ez így van. Isten tudja, mi lesz ennek a vége. A mesterséges intelligencia belép a
zenébe is. Nem veszi át a művész, vagy a dirigens szerepét, de az első hangtól az
utolsóig beavatkozik.
A művész üzenetét csak a koncertteremben lehet tetten érni.
A napokban hallgattam egy fiatal kolléga koncertjének felvételét és meg voltam vele
elégedve, amennyiben hibátlanul játszott el egy nehéz darabot. Később elmondták
nekem, hogy a valóságban ez bizony nem így volt, a koncert során voltak hibák,
melyeket a gép korrigált.

Van-e még esély arra, hogy születik új klasszikus zene?
Persze ma is írhatnak a zeneszerzők olyan zenét, ami hasonlít a régi
klasszikusokhoz, de azt a jelenkor kritikája nem fogadja el, mert szerintük, amit ma
komponálnak, az a ma terméke legyen.
Óriási viták vannak a 20-21. századi zenével kapcsolatban. Általában, amikor
klasszikus zenéről beszélünk, akkor a nagy klasszikusokra gondolunk, nem azokra a
zeneművekre, amelyek később íródtak és már nem abban a stílusban jöttek létre,
aminek a hangzását és harmóniáját a publikum megismerte és megszerette. Kivételt
képez például Wagner zenéje, amelyről a kritikusok részéről elhangzott, hogy ez a
jövő zenéje („Zukunft Musik”) ami alatt azt értették, hogy ezt a zenét majd csak a
jövőben fogják tudni értékelni. Ebben tévedtek.
A művészetek kedvelőinek ez a hagyománykövetése szerintem nemcsak a zenére
vonatkozik, hanem a képzőművészetre, vagy az irodalomra is.
Egyébként a 21. században is lehet kiváló alkotásokat létrehozni. Ha belehallgatunk
a 19. századi kompozíciókba, akkor 90 százalékban olyan harmóniákkal találkozunk,
amelyeket az egész közönség kedvelt.
Kiválót minden stílusban lehet alkotni. A klasszicitás a kiválóságban rejlik és nem a
korban, amelyben született.

A 90. évhez közeledve hogyan tekint a művészetre?
Nyolc éves korom óta már nemcsak hallgattam, a komoly zenének szenteltem
életemet, Ettől kezdve tekintem magam előadóművésznek. Semmit nem változott a
viszonyom a művészetekhez és a művészekhez. Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat
meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet.
A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a
város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy
hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült:
az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a
szobor hatása alá kerültem.

Nem is dirigálja, amit nem tekint művészi alkotásnak?
Ha tehetem, nem. Persze előfordult, nem is egyszer, hogy meg volt kötve a kezem.
Több angol zenekar igazgatója és első karmestere voltam, például a Northern
Simfoniának, a Bournemouth Simfoniettának, a London Philharmonic, a London
Symhony, a Royal Philharmonic együtteseknek. Ezek kiváló zenekarok, amelyeknek
természetszerűen angol zenét is kellett a repertoáron tartaniuk. Nagyszerű angol
komponisták vannak, akiket nagyra értékelek, de természetesen nem mindegyik.
Ezeknek a zenekaroknak néha olyan darabokat is kellett játszani, amiket a fenntartó,
finanszírozó szervezetek vezetői fontosnak tartottak anyagi, vagy zenepolitikai
szempontból. Összességében azért igyekeztem magam tartani a szigorú művészeti
szempontokhoz.

Vásáry Tamás a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Magyar Művészeti
Akadémia rendes tagja, az UNESCO Mozart érem, Bach és Paderewszki-érem
tulajdonosa, a londoni College of Music, valamint a Royal Academy of Music
díszdoktora. Kitüntették a Fancia Művészetek Érdemrendjének Tiszti fokozatával, a
Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje és a középkeresztje a csillagokkal,
Kossuth-díjjal és Köztársaság Aranyérem. Birtokosa a Millenáris Kölcsey díjnak,
Köztársaság Elnökének Érdeméremének, a Magyar Örökség díj, a Bartók Béla –
Pásztory díj, a Pro-Arte díjaknak. Vásáry Tamás a Magyar Kultúra Követe, Debrecen
város, Hajdúböszörmény és Újbuda díszpolgára, a Debreceni Egyetem díszdoktora,
a Nemzet Művésze.
2013-ban a magyar kormány Vásáry Tamás-Ösztöndíjat alapított zenei és önkéntes
kategóriában.