Sipos Tamás: Minden úgy jó, ahogy van!

Énekel, bár 15 lemez után egy koncerten meglepődtek, hogy van hangja. Nevettet, de úgy gondolja, hogy inkább normális fazon, mint bohóc. Elvonulna, viszont egyedül tíz perc után unatkozna. Saját karriert építene, ám a csapat erejében hisz igazán. Mindez a sors által irányított beszélgetésből derült ki, mert Sipos Tamást azzal leptem meg, hogy kérdések helyett idézeteket húzott egy pakliból…

„A teher, amit nem engedsz el, gyengít téged.”

Jól belenyúltam így az elején… Sokat szoktam feleslegesen agyalni, ami valóban elveszi a figyelmemet és az energiámat arról, amire koncentrálnom kéne. Nyilván van olyan, amit még most is hurcolok, de a jelentős részét sikerült leraknom. Ez még mindig egy tapasztalás számomra, viszont javuló tendenciát mutatok, és talán 30-40 éven belül meg is oldódik.

Mit cipelsz?

Például azt, hogy negyvenévesen kezdtem a saját karrieremmel foglalkozni, saját utakon járni, mert addig mindig egy csapat része voltam. Most is az vagyok, de akkor volt egy fordulat, és feltűnt, hogy én is létezem. A nagy csapatmunkában kicsit háttérbe került az egyéniségem, de ez így van rendjén. Viszont azon jót mosolyogtam, hogy hibába énekeltem addig 15 Irigy Hónaljmirigy lemezen, az első Sing Sing koncert után azzal bókoltak: nem is tudták, hogy van hangom.

Ez nincs az idézetek között, de azt mondják, ami késik…

Igen, de akkor is kicsit későinek érzem, mert most már a fiatalok jönnek. Visszatérve a tehercipelős idézetre, néha felmerül bennem, hogy mi lenne, ha mindez 25 évvel korábban indul el. Viszont érdekes, hogy ilyenkor mindig eszembe jut, semmit nem csinálnék másképp.

Érdekes ez a kettősség.

Tényleg nem vagyok elégedetlen! Akkor váltam kicsit azzá, amikor elkezdett kinyílni a világ, mert kiderült, hogy a zenén belül másfajta dimenziók is léteznek, így jött a szomjúság, hogy még-még. De az ilyen vágyakat is kordában kell tartani, mert frusztrálttá tesznek és én nem szeretek az lenni.

Gödörben ücsörgős típus vagy?

Alapvetően igen, de mégsem, mert ha gond van, az összes környezetemben lévő emberbe belekapaszkodom és kirángattatom magam. Szeretek elmarcangolódni, ami egy ideig jól is esik, de utána örülök, ha túl vagyok rajta.

„Ha félsz álmodni, nem tudsz élni.”

Nagy álmodozó vagyok, de régebben keveset tettem azért, hogy mondjuk, a bakancslistámon lévő álmaimat valóra is váltsam. Mindig is szerettem volna huzamosabb időre elutazni, elvonulni, de addig tologattam, hogy most már megvalósíthatatlannak tűnik, meg nem is szívesen szakadok már el a családtól.

„Elvonulni”…Ezt kifejtenéd?

Olyan helyzetekbe hozni magam, ahol önismeretet tanulhatok. Viszont tudom, hogy nem feltétlenül menne. Nem szeretek semmit sem egyedül csinálni, mert tíz perc után már unatkozom. Ettől eltekintve, lehet, hogy jót tenne, mert az elmúlt 30 évben szinte sosem voltam egyedül, nem tudom, milyen egyedül lenni.

„Önismeret”… Mit gondolsz, jól látod magad kívülről?

Remélem, hogy jól, de azért az egy százalékot benne tartom a pakliban. Akárhonnan nézzük, ez a szakma valamilyen szinten önismereti és értékrendtorzulást is eredményez. Próbálom a helyén tartani, de aki a show-bizniszben dolgozik, annak ezzel számolnia kell.

A félresiklás egyik oka az lehet, hogy nem feltétlenül az őszinteség a szakma legfőbb erénye?

Meglehet. Sok a formális kapcsolat, így nehéz megtalálni azokat, akik önmagadért vesznek körül. Mindig kerestem az olyan társaságokat, ahol éreztem azt az aurát, és azokat a jó energiákat, amelyekre szükségem volt. Jó pár évvel ezelőtt találtam is egy ilyen csapatot. Ők civilek, igaz, a saját szakmájukban popsztárok, de ebben a körben mindenki egyenlővé válik és igazi emberi reakciókra számíthatok.

„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan.”

Mindig jobban szerettem a kiszámíthatóbb dolgokat, ez abból adódott, hogy féltem az ismeretlentől. Még most is néha megtorpanok, de próbálok ezen változtatni, mert, ahogy megy az idő, rájövök, hogy az embernek csak egy élete van; a végelszámolás pillanatában meg nem szeretnék kapkodni, hogy ezt is-azt is meg kellett volna tennem. Jó lenne, ha akkorra alig maradna valami a listán.

„Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal.”

Hahaha…Ha nem én húzom, el sem hiszem! Akkor ezek szerint ez is megerősít abban, amiről eddig beszéltünk. Az egyik legjobb tapasztalás az életemben az, hogy csapatban valóban sokkal messzebbre lehet jutni, több mindent el lehet érni, mert egyedül nem érthetünk mindenhez és a feladatokat megosztva sokkal hatékonyabban lehet kezelni. Azt hiszem, az Irigy Hónaljmirigy titka is ebben rejlik.

Ha már az együttest említetted: gőzerővel próbáltok éppen.

Igen, készülünk a február 10-i Mirigy 27! Aréna koncertre. Szeretnénk, ha a korábbiakhoz hasonlóan az is nyomot hagyna a rajongókban és ezért sokat kell dolgoznunk.

„Szeretem, ha valaki fura. Normálisnak lenni unalmas.”

Irigylem a furákat. Én gyáva voltam, és inkább hajlottam az unalmas felé.

Ezt el sem hiszem…

Pedig így van. Mindig is szívesebben lettem volna az a típus, akire azt mondják, hogy érdekes, különc, mint azt, hogy aranyos, de egy a sok közül, és én inkább éreztem magam ez utóbbinak, mint annak, aki belép valahová és ott mindenki felfigyel rá, mert erős az egyénisége és van jelenléte…

Én mondom, neked van!

Ez inkább annak köszönhető, hogy ismernek, megismernek. Anno sokat dilemmáztam azon, hogy a figyelem kinek szól, nekem vagy Siposnak a Mirigyből.

„Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert lehet, hogy megkapod!”

Erre van egy emlékezetes példám, ami mély nyomot hagyott bennem. A szülőkkel anno San Marinóban nyaraltunk, és én valami nagyon fontos dolgon, csúnyán összevesztem anyámékkal – nyilván nem vettek fagyit vagy valami ilyesmi –, mire dühösen felkiáltottam, hogy bárcsak törne össze a kocsi! Egy perc múlva belénk jöttek oldalról…

Akkor veled nem szabad veszekedni…Olyan volt már, hogy nagyon hittél valamiben és nem jött össze?

Igen, nem is egyszer. De lehet, hogy ezt írta a sors. Nem kell mindennek mindenáron összejönnie és nem feltétlenül kell kudarcként megélni, ha nem úgy jön össze, ahogy elterveztük. Én kifejezetten szeretek improvizálni ilyenkor, elő a B-C tervvel.

„Sors”… Hiszel benne?

Azt gondolom, hogy nem mindig tudok küzdeni az ellen, ami meg van írva, s ezen nem is szabad túráztatnom magam, inkább bele kellene menni a szituba. Megesett, hogy nem álltam bele dolgokba, de lehet az is egy sorszerűség. Például többször szerettem volna nemet mondani, mert azt nehezen tudok. Mindig az van bennem, hogy ne bántsak meg senkit, így aztán sok időt pazarolok olyasmikre, amikre nem feltétlenül kellene.

„Ami könnyű, abban nincs is élvezet.”

Ezzel nem teljesen értek egyet. A teljes kielégülést mindig az okozza, ami egy folyamat végén található és megdolgoztál érte, de megesik, hogy néha az is élvezetet okoz, ami az öledbe hullik, főleg amiatt, hogy felismerted, éltél vele. Az életemet amúgy is sokszor kíséri a szerencse, villant egyet, én meg annak is örülök, ha észreveszem. Ilyen volt a Sing Sing is, amelynek az énekese lettem, és most a Retropoly musical is.

Egy őrült videotékást alakítasz ebben a retro dalokra épülő darabban, akit Rambónak hívnak…

Nagyon kemény a pasi, de legalább ennyire balfék is, aki elméletben mindent tud a csajozásról, viszont szerintem soha nem volt nője. Vicces, szerethető karakter, de egyébként az egész darab az, nagyon élvezem ezt a munkát. Igaz, az elején sokkot kaptam, mert táncolni is kell benne. Gondolhatod, mennyire megviselt, mivel a saját esküvőmön sem tudtak rávenni erre a mutatványra.

Térjünk vissza az idézetekhez.

„Nincs annál szexibb, mint amikor egy férfi elérzékenyül.”

Húha, akkor én baromi szexi lehetek, mert nagyon elérzékenyülős vagyok, de ezt a legtöbb esetben bénának tartom, nem vonzónak. Sőt, általában akkor is moderálom magam, amikor szívből jönne, hogy elérzékenyüljek.

Ezek szerint a Titanicon nem sírtál?

Na, azon pont nem, a Dirty Dancing-en viszont igen. De például egy tehetségkutatón, ha olyat mond a zsűri vagy megnyeri valaki, az nagyon a szívembe tud markolni. A lányom egy-egy megmozdulásáról már nem is beszélek.

Alaposan megváltoztatta az életedet.

Igen. Néha csak nézem és jön a felismerés, hogy ő bizony az én gyerekem. Átrendezte az életemet, az értékrendemet. Mindig is fontos volt, hogy jó dolgokat tegyek le az asztalra, de amióta megszületett tudom, hogy az életben a legnagyobb gól a gyerek.

„Beléptem. Nem kérted./ Nyújtottam. Nem vetted./ Fogtalak. Nem láttad./ Elmentem. Nem bántad./ Felkeltem. Nem sírtam./ Rossz ajtón kopogtam.”

Hát igen…Ezek miatt én is nagyon sokat szenvedtem. Sosem értettem azt, hogy miért kell másnak kiadnod magad ahhoz, hogy érdekessé válj. Vagy, miért kell olyat sugározni, ami nem belőled jön, és miért kell végigtörölni valakivel a padlót, hogy a dolgok működjenek? De a legjobban az bántott mindig, hogyha én szívből adok, akkor az miért sok, vagy miért kell attól elfordulni, aki őszintén megmutatja magát? Persze, ezt fiatalon másképp éli meg az ember, mert felnőtt fejjel észreveszi az értékeket és másképp áll a dolgokhoz.

Értékek Sipos Tamás szótárában?

Többek között az, hogy két ember hogy működik együtt. Építik egymást vagy nem. Amúgy nekem sosem voltak ideáljaim, mert a kisugárzásban hittem.

A feleséged esetében, gondolom, hatványozottan előjött minden, ami aztán házassághoz vezetett.

Amikor először találkoztunk azt mondtam neki: te leszel a feleségem. Viszont utána hónapok teltek el, mire összejöttünk, és még több idő, mire összeházasodtunk. Hosszú ideig csak leveleztünk.

A mindenit…ez olyan lovagias, sőt romantikus. Tényleg ilyen vagy?

Az voltam, mert ugye most egy várban lakom, vizesárokkal körülvéve (nevet). Abszolút kedvelem a romantikát, és imádtam a kapcsolatunk elején a romantikus dolgokat. A szerelemben is mindig az a legjobb, amikor kialakulóban van, séták, beszélgetések, meglepetések. Azért nyilván egy tizenéves kapcsolatba is próbálunk beletenni mindent, amit a gyerek mellett lehet.

Milyen az igazi szupervumen?

Olyan, mint a feleségem. Aki képes a földtől elrepíteni, vagy éppen vissza tud hozni, amikor nekem arra a legnagyobb szükségem van. Érzi a görbéimet, a hullámzásaimat, felerősíti azokat, vagy csitítja, ha kell. Ha valaki az utadon előre tud vinni, akkor az jó partner. Amúgy hiszem, hogy mindenkinek van valahol egy párja, csak nem biztos, hogy már ráakadt.

Tételezzük fel, hogy egy mondattal kell segítened a felismerésben a férfitársaidnak; mit mondanál?

Ha olyan érzéssel tudsz ránézni a feleségedre, párodra, ahogy én tudok minden reggel, akkor azt hiszem, te is megtaláltad.

Összegezzünk egyet.

Lehet, hogy túlbeszéltem a dolgot, mert minden úgy jó, ahogy van!