Bókai Zoltán: „Zenekart és mozdonyt is vezetek – számomra mindkettő szenvedély”

Légy jó mindhalálig, A padlás, Anconai szerelmesek, Abigél, Rudolf, Muzsika hangja,
Elfújta a szél, János Vitéz, Csárdáskirálynő, Marica grófnő, — mindössze néhány
gyöngyszem a zeneirodalom legszebb előadásaiból, amelyek a Budapesti
Operettszínházban és a Pécsi Nemzeti Színházban Bókai Zoltán vezényletével
csendülnek fel. Művészként fontosnak tartja, hogy előadásmódja szuggesztív legyen.
A zenekarra csapatként tekint, tagjainak nem felülről dirigál, hanem velük együtt
játszik. Hivatását tekintve két világ vonzásában él: „öröm a mindennapi zajban a
szimfonikus hangzás” – vallja, ha pedig egy kis időre szeretne mindent maga mögött
hagyni, ahogy mondja: „a régi, már bevált terápiához fordulok: mozdonyra ülök.” A
családjával Pécsett élő művész a 2021-es évet két új zenei projekttel indítja, Bókai
Zoltán interjúnkban többek között ezekről is szót ejtett.

– A kottát egyelőre a pandémiás helyzet írja, de ez nem gátol abban, hogy előre
tekints. Milyen munkálatok folynak a kulisszák mögött?
– Jelenleg a Pécsi Harmadik Színházzal az Ájlávju, de jó vagy, légy más című
előadáson dolgozunk. Ez egy négyszereplős Broadway-musical, amelyben a
színészek – két férfi és két nő – játékát egy apró zenekar kíséri zongora,
nagybőgő, hegedű felállásban. A színészek mindennapi élethelyzeteket,
párkapcsolati szituációkat jelenítenek meg a színpadon. Jó hangulatú,
könnyed, humoros darab, ahol a sztorik duettekben, kvartettekben, dalban
elmondva kelnek életre. Bízom benne, hogy a közönség is szeretettel fogadja
majd, akár online formában, akár idővel a színházi nézőtér soraiban.

– A Pécsi Nemzeti Színházzal is készültök már a vírushelyzet utáni időszakra?
– Igen, óvatosan, de bizakodva bontogatjuk a szárnyainkat, jelenleg a Valahol
Európában színpadra állításán dolgozunk. Számomra külön érdekesség, hogy
2002-ben ennek a darabnak a kapcsán – zongoristaként – kerültem a Pécsi
Nemzeti Színházhoz, most pedig újra szembejött velem ez a musical, úgy
látszik, van még dolgunk egymással. Reményeink szerint tavasszal
elkezdhetjük a gyermekszereplők válogatását.

– A castingok során milyen szempontokat tartasz szem előtt?
– Alapelvárás a megfelelő énektudás, a hangszín, a muzikalitás, de ez
önmagában nem elég. A koreográfus a mozgás dinamikáját,
összeszedettségét, a rendező a színpadi jelenlétet, a karaktert vizsgálja,
hiszen a gyerekeknek egyszerre kell énekelni, táncolni, rögzíteni az
instrukciókat és együttműködni a többiekkel.

– Mikorra tervezitek a bemutatót?
– Jelen körülmények között ezt nagyon nehéz megmondani, sok tényezőtől
függ. Ahhoz például, hogy végül úgy szólaljon meg a musical, ahogy
szeretnénk, élőben, szimfonikus és rockzenekarral, túl kell lennünk a
pandémián. A zenekari árokban szűkös a hely, távolságtartásról nem is
beszélhetünk. Az oltás lehet megoldás. A színpad és a próbaterem is
veszélyes üzem, nagy létszám, éneklés, mozgás… Mindenesetre mi
készülünk, és várjuk a pillanatot, amikor végre újra a közönség elé léphetünk.

– Hogy élted, éled meg a pandémiás helyzetet, a karanént, a korlátozásokat?
– A tavalyi év mindenkit próbára tett. Karmesterként számomra szürreális
élmény volt, hogy a személyes koncertek helyett csak az online próbák
maradtak. A Rail Cargo Hungaria mozdonyvezetőjeként szerencsére
folyamatosan tudtam, tudom biztosítani a családom számára a szükséges
anyagi forrásokat, ráadásul érzem, hogy van értelme a munkámnak, hiszen
fontos küldeményeket juttathatok célba ebben a nehéz időszakban is.
Művészként azonban teljes blokk alá kerültem, nincs recept, hogy hogyan
tovább. A lehetőségekhez képest igyekeztem hasznosítani az időmet, például
nagyzenekari felvételek utómunkáin dolgoztam, többek közt a Pécsi Vasutas
Koncertfúvós zenekar 75 éves jubileumi kiadványához, stúdiómban pedig
nyelvkönyvek hangzóanyagait vettük fel színészkollégáimmal, így nekik is
tudtam egy kis keresetet biztosítani. Mindent összegezve, nehéz hónapok
vannak mögöttünk, és bár már látszik némi reménysugár az alagút végén, úgy
tapasztalom, hogy döcögős az újrakezdés. Kicsit olyan, mint egy öreg motor,
amit többszöri nekifutás után tudsz csak berúgni. Eleinte többünknél éreztem
az Ájlávju próbáin is egy kis bénultságot, fásultságot, de aztán természetesen
beszippantott minket az alkotói folyamat.

Mesélj a pályád kezdetéről. Hogyan indult e két egymástól teljesen eltérő út, a
zenei hivatás és a mozdonyvezetés?
– Már kiskoromban mozdonyt és orgonát rajzoltam, mikor ábrázolni kellett az
iskolában, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Egyaránt monumentálisak,
elérhetetlenek, ugyanakkor nagyon vonzóak voltak számomra. Vasutas
dinasztia tagjaként hamar „megcsapott a mozdony füstje”. Nagyapám, és
édesapám egyaránt mozdonyvezetők voltak, így folyamatosan értek az
impulzusok. Emlékszem, az orosz nyelv tanulására is úgy lehetett leginkább
ösztönözi, ha apám azt mondta: „Gyere fiam, megyünk a 224-es púpossal.” A
vasút kötelékébe először 1987-ben léptem mozdonyvezető-gyakornokként.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de 25 év kihagyás után, a Rail Cargo Hungaria,
jelenleg főállású mozdonyvezetője vagyok.

– A zene mikor vált az életed állandó részévé?
– Kisgyermekként derült ki rólam, hogy abszolút hallásom van, a zenei pálya így
magától értetődő választás volt. Kisfiúként már hegedültem és zongoráztam,
az érettségi után, a katonazenész évek alatt pedig harsonázni is megtanultam.
Mérföldkőnek bizonyult, amikor 1993-ban barátaimmal megalapítottuk a Zsűri
zenekart, amelynek tíz éves fennállása alatt közel ezer koncertet adtunk
bulizenekarként, illetve hazai rocklegendák, többek közt Somló Tamás
kísérőzenekaraként. Új zenei világ nyílt ki számomra, amikor 2002-ben a
Pécsi Nemzeti Színházhoz kerültem. Szimfonikus- és korábbi rockzenekari
rutinom a crossover műfaja felé terelt, így karmestere voltam például Caramel,
az Omega, vagy a Ghymes nagyszabású koncertjeinek. A színház világa
azonban meghatározóvá vált számomra.

A Pécsi Nemzeti Színház más vonatkozásban is teljessé tette az életedet,
hiszen itt ismerkedtél meg a kiváló színművésznővel, Stubendek Katalinnal,
aki azóta már feleségedként is társad a mindennapokban. A családi kötelék
nehezíti, vagy könnyíti a közös szakmai munkát?
– Nagyon szeretek Katival együtt dolgozni, elsőrangú primadonna, szinte
elképzelhetetlen nélküle zenés darab a Pécsi Nemzetiben. Jó érzés, ha játszik

abban az előadásban, amit épp vezénylek. Szerelmünk is a közös munka
során bontakozott ki. Természetesen előfordul, hogy szakmailag nem értünk
egyet. Ő színészként, én zenészként máshogy ítéljük meg az adott helyzetet,
de ezeket általában a próbák szünetében megbeszéljük. Előfordul, hogy
otthon is szóba kerülnek színházi témák, de azért törekszünk arra, hogy a
családi körben töltött idő valóban egymásról és a családról szóljon.

– Milyen szabadidős programok jelentnek számotokra feltöltődést,
kikapcsolódást?
– Ha pihenni vágyunk, általában nem színházba, vagy koncertre megyünk.
Igyekszünk inkább olyan programot választani, amely kizökkent a
mindennapokból. Például bepattanunk a gyerekekkel a negyvenéves Ford
Capri veteránautónkba, és járjuk az országot, elmegyünk Villányba egy jó
ebédre, vacsorára, vagy éppen körbejárjuk a közeli termálfürdőket.

A veteránautok  sok törődést igényelnek. A Ford Caprit te magad
bütykölgeted?
– A kisebb karbantartásokat magam végzem, a nagyobb javításokhoz az
időhiány miatt inkább igénybe veszek külső segítséget is. Számomra fontos,
hogy a kocsi szépen muzsikáljon; a V6-os 2,8i motornak és a két kipufogónak
kifogástalanul kell szólnia. A 90-es évek elején volt egy nagyon hasonló
autóm. Konzis zenész barátaimmal azzal jártuk be a számunkra épp megnyílt
Nyugat-Európát. Utaztunk, utcazenéltünk, pénzt kerestünk, világot láttunk. Az
akkor hallgatott és játszott zenék most újra szólnak. Sajátos életérzés így
szelni az utat, Pat Metheny és Lyle Mays időgéppé változtatják az öreg Ford
Caprit. A múltba visszatekinteni amúgy is fontos időnként, hogy az egykori
értékek, emlékek ne vesszenek el.

Mozdonyvezető, zenész, zeneszerző, hangmérnök. Dombóváron született, érettségit
a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tett, később pedig a Pécsi
Tudományegyetem Művészeti Karán diplomázott. Volt kántor és katonazenész is.
A Pécsi Harmadik Színház több mesejátékának zeneszerzője. A Pécsi Balett  Bonnie
és Clyde című előadásához is alkotott zenét. Nevéhez fűződik Kocsák Tibor és Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicaljének első élőzenekaros bemutatója.
Jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház zenei vezetője, a Pécsi Vasutas
Koncertfúvószenekar karmestere és a Budapesti Operettszínház karnagya.