Nemcsák Károly: „A színpadon való létezésem ma már egy terápia számomra”

Közel hét éve, nehéz időszakban vette át a József Attila Színház vezetését Nemcsák Károly. A Jászai Mari-díjas, érdemes művészt mindig is vonzották a kihívások, a társadalmi szerepvállalás, ezért színigazgatóként is arra törekszik, hogy a színház nyugodt és biztonságos körülmények között működjön, előadásaik által ne csak szórakoztassanak, de értéket is teremtsenek.

– 2011 óta a József Attila Színház igazgatója, s ez idő alatt több szempontból is változásokon ment át az intézmény. Mely jelentősebb fordulópontokat emelné ki?

– A 2010–2011-es változások nem azért történtek, mert a színház művészeti programja rossz irányt vett volna, hanem azért, mert gazdaságilag nehéz helyzetbe került az intézmény. Igazgatóként az volt az elsődleges feladatom, hogy nyugodt körülményeket, stabil gazdasági hátteret teremtve működtessük a teátrumot. Az épület nagyon rossz állapotban volt, a nézőtéri résztől kezdve az öltözőkön át szinte mindent fel kellett újítani. 2013-ban kaptunk egy nagyobb összeget a színház renoválására, és hároméves ütemezésben felújítottuk az intézményt. Kicseréltük a nyílászárókat, mivel a külső zajok igen hangossá tették a házat. A külső homlokzatot leszigeteltük, új dizájnt kapott az épület. Rendbe tettük az öltözőket, felújítottuk az előcsarnokot, kifestettük az egész házat, leszigeteltük a lapostetőt is, és kicseréltük az összes széket a nézőtéren. Közel 700 millió forintot fordítottunk a házra az elmúlt négy év alatt. A munkák nagyobb részét a főváros segítségével tudtuk elvégezni, de nagyon sok mindent saját erőből és a gazdálkodásunknak köszönhetően valósíthattunk meg. Büszke vagyok a legutóbbi nagy újításunkra: a főbejáraton belépve, az épület bal oldalán kialakíthattunk egy kávéházat. Ez az új közösségi tér komoly segítséget jelent a színház működése szempontjából, hiszen egy olyan hely született meg, amely nemcsak előadások megtartására alkalmas, de találkozási pontként is funkcionál. A kávézóban le lehet ülni beszélgetni, le lehet folytatni egy üzleti tárgyalást, nincs is hasonló hely a közelünkben. Azonkívül rendkívül praktikus tér, hiszen sokan érkeznek hozzánk vidékről, akik a budapesti közlekedés kiszámíthatatlansága miatt gyakran korábban érnek a színházunkba, így az előadás megkezdéséig kényelmes helyen várakozhatnak. Természetesen volna még mit csinálni a színházban, de az alapokat rendbe tettük, a ház biztonságosan működik.

– Figyelemreméltó az a program, amit az elmúlt hét év alatt végigvittek. Ami a kulturális célokat illeti, mire helyez hangsúlyt?

– Látom, hogy a nézőink nagy örömmel jönnek el az előadásainkra, számomra nagyon fontos, hogy egy pici érték mindegyik produkciónkban megjelenjen. Szeretem a szórakoztató előadásokat, fantasztikus, ha hozzánk szórakozni jönnek el az emberek, de azt gondolom, hogy a színház feladata ennél több, az életben fellelhető visszásságokra is rá kell mutatnunk, figyelmeztetnünk kell egymást. Sokat dolgozunk azon, hogy nálunk a fiatalok színházi nevelése kiemelt szerepet kapjon. Vannak gyerekbérleteink, amelyekkel az alsó tagozatosokat és az óvodásokat szeretnénk megszólítani, valamint van egy beavató színházi programunk, amely keretében elsősorban középiskolásoknak szóló alapműveket állítunk színpadra egy-másfélórás előadásokban. Ezek a színművek interaktív előadások, a gyerekek ugyanúgy részesei a történetnek, miközben a rendező vagy moderátor olyan izgalmas dolgokra hívja fel a figyelmüket, amiket lehet, hogy a darab olvasása közben észre sem vettek volna, ha pedig nem olvasták, talán épp emiatt veszik kezükbe a könyvet. Nagyon sok segítséget ad ez a program: a visszajelzések alapján azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok is szeretik ezeket az előadásokat.

– Nemcsak a gyerekekről szól az életük, hiszen a műsoruk a felnőttek körében is népszerű.

– Természetesen, akárcsak a többi színház, mi is sokat dolgozunk és küzdünk azért, hogy nyugodt körülmények között dolgozva megtaláljuk a darabjaink nézőit. Ez nem egyszerű feladat. 2017-ben 107 ezren látogattak el hozzánk, és 362 előadást játszottunk. Azt gondolom, hogy ezek a számok mindenképpen beszédesek, és nem is biztos, hogy 2018-ban túl kell szárnyalnunk ezt a teljesítményt, hisz a lehetőségeink szűk mezsgyén mozognak. Nem zsigerelhetjük ki a kollégáinkat – és itt elsősorban nem a színészekre gondolok, hiszen ők mindennap játszanának –, igazgatóként figyelnem kell a színházat működtető apparátusra is.

– Nehéz volt belerázódni az igazgatói szerepbe? Másfajta életmódot követel meg ez a titulus, mintha „csak” színészként járna be a színházba?

– Nézze, elég sok mindennel foglalkoztam életem során addig is, míg nem lettem igazgató, de valóban teljesen más a két dolog. A Magyar Színészválogatott kapitánya vagyok 24 éve. Jól hangzik, hogy futballozgatunk, de ezzel együtt egy nagy hagyományú egyesületet is kaptam, amelynek szervezése az én feladatom. A támogatók megtalálása, a mérkőzések lekötése, a színész kollégáink toborzása mind-mind komoly szervezőmunkát igényel. Továbbá közel 20 évig voltam a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja, később pedig alelnöke. Azonkívül öt éven keresztül működtettük a Színészek Világjátékát: 152 országba juttattuk el felhívásunkat, és azt szerettük volna, ha nyaranként minél többen érkeznének hozzánk sportolni. Ennek az eseménynek is én teremtettem meg a gazdasági hátterét és anyagi bázisát a kapcsolataim révén. Ilyen értelemben volt már „előéletem”, a társadalmi szerepvállalás mindig is bennem volt. Ezek a feladatok olyan helyzeteket hoztak az életembe, amelyekkel színészként nem találkozhattam volna.

– Ma is jól működnek ezek a kapcsolatok?

– Azt gondolom, hogy jól működtetem a kapcsolataimat, tudom ápolni őket, és nem használom ki a partnereimet. Tudom, hogyha odafigyelek rájuk, azt pozitív irányban én is visszakapom. Igazgatóként is jól használom ezeket az ismeretségeket, ráadásul a pozíció felelősséggel is jár: ha elmegyek valahová tárgyalni, nem magamat, hanem az intézményt képviselem, ami nagyobb súlyt ad a beszélgetéseknek. Látva az eddigi eredményeket, azt hiszem, jól csinálom. Szeretem ezeket a helyzeteket.

– De azért megmaradt a színpad is, hiszen láthatjuk egy-egy előadásban.

– Játszom, de most már csak egy bemutatót vállalok egy évadban. Nagyon nehéz a próbaidőszak, mert az a napjaimat délelőtt 10 órától 14 óráig leköti, miközben az igazgatói feladatok egész embert kívánnak. Ilyenkor egy kicsit félembernek érzem magam, ugyanakkor azt is gondolom, hogy egy igazgató akkor működik igazán jól, ha megtalálja azokat a munkatársakat, akik profik a szakterületükön, és ha magát kivenné a rendszerből, akkor a színház nélküle is nagyszerűen működne. A szakembereink mind nagyszerű kollégák, kiválóak a saját területükön.

– Sztárszínészek is játszanak a József Attila Színházban, bár tudom, ön nem igazán szereti a „sztár” kifejezést…

– Azért nem szeretem, mert azt gondolom, hogy a sztárság nemcsak a népszerűségről szól. Egy sztárnak vannak közszolgálati kötelezettségei is, amik azonban kiadással járnak. Mögöttünk nincs olyan gazdasági bázis, hogy ezt biztosíthatnánk. Ha nálunk egy filmért lehet kapni 100 ezer dollárt, akkor azt mondom, oké, lehet, hogy sztárok vagyunk. De amíg csak 100 ezer forintot vagy 1-2 milliót lehet ezért a munkáért kérni, addig csak ismertek vagyunk. Hála istennek, egyre több színész keres jól, de ha az átlagot nézzük, a mi hivatásunk nincs a top szakmák között.

– Az elmúlt évek során sem változott a színészek helyzete ebből a szempontból?

– Valamit változik, de az is kérdés, hogy kit tekintünk színésznek. Rengeteg olyan ember kerül be a rendszerünkbe, akiknek nem lenne szabad. Gyorstalpalón, OKJ-s képzéseken végeznek… Sőt, sokszor még ezt sem teszik meg, hanem egy-két televíziós szereplés által vesznek el munkát azoktól, akik professzionális szinten művelik a szakmát. Ők a rossz értelemben vett celebek. Ezzel a jelenséggel nagyon nehéz megküzdenünk. Ma már a nagyobb filmek többségében is amatőr színészeket vagy szereplőket láthatunk. A színészek megítélése is más lett. Mindenki szórakozik, bulizni jár… A mi szakmánk azért ennél több, nekünk a szórakoztatáson túl más jellegű feladataink is vannak még.

– Ha már szóba került, valóban, színészeket látunk ma már a televíziós sorozatokban is, és mintha egyre több ilyen film készülne. Ön nem vágyik képernyőre? A Szomszédokat például ma is ismeri szinte mindenki…

– Gondban vagyok a napi sorozatokkal, de szerintem ott a szereplők fele nem színész. Ha nem lennék igazgató, akkor sem tudnék elvállalni egy napi sorozatot. Szeretem a színházat. A Szomszédok egyszerű volt, mert kéthetente forgattunk, a stáb elképesztően figyelt a színházi munkánkra. Örömmel vártuk a forgatásokat, nem éreztük azt, hogy sok értékes dologtól venné el az időnket. Akárhogy is nézzük, egy napi sorozat „favágó munka”. Miközben tudom azt is, hogy a televíziónak iszonyatos ereje és hatása van.

– A szoros időbeosztása mellett mikor pihen? Ha már a foci sem jelent teljes kikapcsolódást…

– A foci pihenés, de a Színészválogatottal való törődés már kevésbé. Ez a labdarúgó-válogatott 1926 óta létezik, s mint említettem, 24 éve vagyok a kapitánya. Évente 35–40 alkalommal járunk különböző rendezvényekre, jótékonysági eseményekre, utcabálokra, falunapokra, egy-egy sportrendezvényre is. Az csak plusz öröm, ha heti két alkalommal reggelenként futballozhatunk is a csapattal. Az utóbbi időben a hétvégék értékelődtek fel. Hétfőtől péntekig hivatalnok vagyok, és ha nincs előadásom, akkor szombaton és vasárnap otthon lehetek. Színészként hiába tudom, hogy mondjuk, szombaton csak este állok színpadra, az érzés reggeltől bennem van, az ember ilyenkor nem tudja elengedni magát. De a sok adminisztratív munka után a színpadon való létezésem ma már egy terápia számomra, örömmel csinálom! Általában havonta tíz előadásban játszom.

– Az év további része hogyan alakul a József Attila Színházban?

– A színház működése keresztféléves, de a gazdálkodásunk egyéves, ezért komoly tervezés folyt arról, mit tudunk megvalósítani 2018-ban. Február 23-án mutattuk be A pillangók szabadok című előadásunkat, március 3-tól pedig Nagy András Tolsztoj-értelmezését, a Karenina, Annát rendezte Telihay Péter a nagyszínpadon. Továbbá több olyan programunk van még, amelyekre szintén büszkék vagyunk. A Nemzetpolitikai Államtitkárságnak köszönhetően fogadni tudjuk a határon túli magyar színházakat is: közülük legalább egy intézmény minden hónapban vendégszerepel a József Attila Színházban, amivel lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa magát a nézőinknek. Ez a programunk is sok izgalmas előadást tartogat az évben.

Borsos Zsuzsanna