„A cirkusz egy életforma” Arany Bohóc-díj Monte-Carlóból

Ifj. Richter József cirkusztörténelmet írt és az eddigi legsikeresebb magyar artista művésszé avanzsált.  A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója Stephanie monacói hercegnőtől vehette át az Arany Bohóc-díjat a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol a magyar csapat a cirkusz világ „Oscar-díja” mellett három különdíjat és a közönségdíjat is megkapta a több mint négyezer ember előtt bemutatott produkcióiért.  

– A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválra több mint száz artista érkezett a világ minden tájáról. Mit szóltatok hozzá, amikor kiderült, hogy a legrangosabb nemzetközi cirkuszi eseményen ti nyertétek el az Arany Bohóc-díjat?

– Nagyon boldogok voltunk! Sok éve készültünk erre a megmérettetésre. Természetesen reménykedtünk, hogy így alakul, de nem hittük el egészen az utolsó pillanatig, sőt! Még utána is kellett egy kis idő, mire felfogtuk. Nehezítette a helyzetet, hogy elég nagy volt rajtunk a nyomás; úgy éreztem, mindenki azt várja el tőlünk, hogy ezzel a díjjal térjünk haza. Hála istennek sikerült.

– A cirkuszvilág „Oscar-díja” mellett három különdíjat és a közönségdíjat is ti kaptátok. Mi volt a sikeretek titka? Mit pontozott a zsűri?

– Egy hattagú szakmai zsűri pontozott, amelynek az elnöke Stephanie monacói hercegnő volt. A verseny eredményénél a körülbelül 3500 fős közönség véleménye is számított. Négy nap alatt három különböző produkciót mutattunk be – összesen nyolcszor léptünk porondra –, és mindegyik előadásunk után állva ünnepelt és tapsolt minket mind a közönség, mind pedig a zsűri. Ez már nagyon jó előjele volt a sikerünknek. Hogy mi a titok nyitja? Én mindig azt mondom, hogy rengeteg munka és kitartás, ezután pedig jönnek az eredmények is maguktól. A négy nap alatt kellett százszázalékosan teljesítenünk, amíg az esemény tartott. Az egészet egy sportversenyhez tudnám hasonlítani: lehetsz a világ leggyorsabb futója, ha aznap nem vagy gyors, amikor kell… Nagyon fontos az aznapi forma!

– Mennyi ideig készültetek és hogy néz ki a próbaidőszak a cirkuszban?

– Ezeket a produkciókat már több éve előadjuk, de az ember folyamatosan gyűjti a tapasztalatokat. Monte-Carlóban mindenki még többet szeretne mutatni. Ezért voltak olyan trükkök, amiket eddig soha nem mutattunk be biztonsági öv nélkül a feleségemmel, ott azonban megtettük, és sikerült. Le kell győzni a szellemi határokat, a félelmet, hogy leeshetsz a lóról. Megnyertük a közönségdíjat is, ami úgy gondolom, rámutat arra, hogy a tradicionális cirkusznak van jövője. Mindhárom produkciónkban szerepeltek állatok, ami pedig jó jele annak, hogy a közönség továbbra is szeretne állatokat látni a cirkuszban.

– Nem ez volt az első Arany Bohóc-díj a családban.

– Az édesapám 44 évvel ezelőtt ezüst díjat nyert, utána a bátyám következett, aki először ezüstöt, majd tíz évvel ezelőtt Arany Bohóc-díjat kapott. Ő volt az első magyar, aki elnyerte ezt az elismerést, s most, tíz évvel később nekünk sikerült hazahozni ezt a díjat Magyarországra.

– Te hogyan kerültél a cirkusz világába? Mindig is artista akartál lenni?

– Nem, de amikor beleszületik az ember, természetessé válik számára ez a világ. A cirkuszban nőttem fel. 12 évesen azonban úgy döntöttem, teniszezőként folytatom a pályafutásomat: el is kezdtem versenyszerűen űzni a sportot és a korosztályomon belül bejutottam a legjobb nyolc közé Magyarországon. Valahogy azonban mégis azt éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, így visszatértem a cirkusz világába. Senki sem kényszerített erre a pályára, megvolt a választási lehetőségem. Ahogy a híres cirkuszi mondás tartja: „Akinek egyszer a forgács a talpához tapad, azt nem tudja többé onnan levakarni”.  Én vagyok erre az élő példa.

– Nemcsak a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója vagy, de egyben a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója is.

– Ez nem egy olyan munkahely, ahová bejár az ember és ledolgozza a nyolc óráját, majd pedig hazamegy. A cirkusz egy életforma, 24 órában itt él az ember, miközben minden évben rengeteget utazik és sok új embert ismer meg. Az ember folyamatosan új dolgokat csinál. Cseppet sem monoton, sokkal inkább bohém ez az élet, amit ha megszoksz, nagyon nehéz egy helyben maradni.

– Milyen háttér szükséges ahhoz, hogy egy ilyen szintű produkcióval ki tudjatok állni a közönség elé? Mennyit edz egy artista?

– Ez függ attól is, hogy épp egy cirkuszfesztiválra készülünk fel, új produkciókat gyakorlunk, vagy épp a meglévő előadásunkat tartjuk szinten. Általában minden reggel gyakorlunk az állatokkal, illetve az akrobatákkal 8-tól 11-ig. Utána van egy kis szabadidő, este pedig előadás. Teljesen más a menetrend, amikor utazik a társulat – 70 főről és 100 idomított állatról van szó –, mert akkor hétvégén általában két-két előadásunk van egy helyen, majd vasárnap este lebontjuk a sátrat, és hétfő reggel már utazik a cirkusz a következő állomásra. Ott ismét felépül a sátor és kedden már a következő előadásunkat tartjuk.

– A feleséged is szakmabeli. Így könnyebb összehangolni a magánéletet és a munkát?

– Ennek vannak előnyei és hátrányai is. Azt mondják, az ember mindig onnan házasodik, ahol a legtöbb időt tölti el, és mi a cirkuszban vagyunk leginkább, ott is ismerkedtünk meg. Azért jó, hogy mindketten ebből a világból jövünk, mert jobban ismerjük a másikat, tisztában vagyunk a másik képességeivel, ugyanakkor az ember a feleségétől, vagy a rokonától mindig többet vár el, mint egy kívülálló embertől.

– Ahogy már utaltál is rá, sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy az állatoknak vajon a cirkuszban van-e a helyük. Mi a véleményed erről?

– Úgy gondolom, hogy lehet jól tartani az állatokat a cirkuszban. Hosszú évek óta dolgozunk azon, hogy ezt Magyarországon bebizonyítsuk. Nyílt napokat szervezünk, ahova ingyen bejöhet a közönség, és megnézheti, hogyan tartjuk az állatokat, hogyan gyakorlunk velük. A közösségi oldalainkon folyamatosan posztolunk olyan fényképeket, videókat, amelyek nem a produkciókról, hanem az állatok mindennapjairól szólnak. Sokan mondják, hogy az állatok helye a vadonban van, miközben az emberi populáció annyira növekszik és fejlődik, hogy elveszi az állatok életterét. Ha nem lennének állatkertek, cirkuszok, rezervátumok, rengeteg állatfaj kihalna.

– Te milyen állatokkal dolgozol?

– Monte-Carlóban például bemutattuk a világ legnagyobb egzotikus állat számát is: 32 állat volt egyszerre a porondon, zsiráfok, zebrák, tevék, elefántok, lámák, lovak… Noé bárkájához is szokták hasonlítani ezt a produkciót.

– Hogyan utazik egy ilyen nagy produkció? Bizonyára nagy logisztikai szervezéssel jár.

– 23 fős stábbal, családtagokkal és mindösszesen 60 állattal utazott ki Monte-Carlóba a Magyar Nemzeti Cirkusz. Én magam vezettem a zsiráfok állatszállítóját. Ez volt a legspeciálisabb transzport: 8 kamionnal mentünk ki, és amikor megérkeztünk, a fél várost lezárták, rendőri felvezetéssel tudtunk bemenni Monte-Carlóba. Nemcsak arra készültünk éveken át, hogy a produkcióink sikerüljenek ezen a versenyen, hanem arra is, hogy eljussunk odáig, és az út során minden rendben legyen.

– Márciusban a Magyar Nemzeti Cirkuszban a hazai közönségnek is bemutattátok a győztes produkciótokat, hol látható majd még az „Aranybohóc a porondon” névre keresztelt műsorotok?

– A lovas akrobata számunkat hungarikummá is nyilvánították. Ezt mutattuk be először Budapesten, de az ország nagyvárosaiban is láthatóak leszünk a Magyar Nemzeti Cirkusszal.

Borsos Zsuzsanna