90 éves olimpiai bajnok bokszoló – Ringbe lép
Ján Zachara személye lesz az idei KO BOKSZ Maraton egyik kuriózuma. A legidősebb élő szlovákiai olimpiai bajnok idén tölti be a 90. életévét, ám még mindig aktív a ringben, s ha egészsége engedi, az észak-komáromi bokszgálán egy rövid bemutatót is tart a kötelek között február 16-án.
Ján Zachara élete során sokszor nem a könnyebbik utat választotta, mégsem szeretné, ha hősként beszélnének róla. Nem tartja magát angyalnak, ugyanakkor fontos számára, hogy jó példát mutasson a sportolni vágyó fiataloknak. Gyerekkori emlékei máig élnek benne, szerinte az erdőjárás, a favágás, a kerti munkák mind hozzájárultak ahhoz, hogy szervezete edzett legyen, ez lehet a titka annak is, hogy máig ilyen jó formában van.
„Gyerekkoromban esetlen kisfiú voltam, ha fociztunk, csak a kapuban kaptam helyet. Az első bokszedzések után éreztem belül, hogy valójában ez az, ami érdekel, ezt akarom csinálni! 70-80 évvel ezelőtt nekem távolról sem volt annyi lehetőségem, mint a mai fiataloknak, de kemény munkával, kitartással és akarattal bárkiből sikeres sportoló válhat. Minden mérkőzésemen (430-ból 365 győztes) tisztelettel léptem a szorítóba, soha nem becsültem le senkit. A boksz valójában olyan, mint a vívás: sok lábmunka, elhajlások, a kezünkkel pedig vívunk. De a boksz a legtisztább sport, mert kesztyűs kézzel bánunk az ellenfelünkkel. Az egykori edzőm, Torma Gyuszi (London 1948, olimpiai bajnok), Papp Laci nagyon jó barátja mindig azt hangoztatta: Tiszteld az ellenfelet, légy alázatos, de soha ne feledd, miért léptél a szorítóba…”
Ján Zachara elárulta: minden ringbeli győzelmére örömmel emlékszik vissza, de az 1952-es helsinki aranymeccs áll szívéhez legközelebb. Az ökölvívó azt azonban a mai napig nem érti, hogy az 1948-as londoni olimpiai játékokra – amelyre ő is kvalifikált -, miért mást küldött ki helyette az akkori sportvezetés. Ahogy mondta: még mindig emlékeiben él, amikor a ’48-as olimpia után meglátogatta őt barátja, Torma Gyula, kezében az aranyéremmel és közölte: „Julko, nem lett volna esélyed az olimpián, mert a magyar Csík Tibor mindenkit leiskolázott, szétzúzta a mezőnyt és első lett a súlycsoportodban.” Ez az őszinte vélemény aztán tovább ösztönözte a sportolót arra, hogy még többet eddzen és gyakoroljon.
„Szakmunkásként végeztem, géplakatosnak tanultam, majd a trencséni vasműveknél dolgoztam. Aktív sportpályafutásom alatt megkaptam a sportmesteri címet, az edzői tevékenységem alatt nagyon sok országos bajnokot, sikeres ökölvívót neveltünk ki néhai R. Gondas edző barátommal. Csapatban négyszeres országos bajnoki címet szereztünk, de talán mégis az olimpiai aranyéremre vagyok a legbüszkébb!” – árulta el Ján Zachara, aki 2010-ben elsőként kapta meg a szlovákiai sportújságírók által alapított Sportlegenda címet.
„Egy kis községből, Kubráról származom, Trencsén mellől. Meglepődtem, hogy épp én kaptam meg ezt a sportkitüntetést! Persze jó érzés volt, amikor az utcán idegen emberek megállítottak, gratuláltak a sikereimhez, de sajnos voltak néhányan, akik a hátam mögött azt mondták, beképzelt vagyok. Pedig soha nem éltem vissza a sportsikereimmel és mindig a fair play küzdelmet tartottam szem előtt. Az ökölvívás viszont rengeteget változott az utóbbi évtizedekben. A boksz gyorsabb lett, keményebb felkészülések, verejtékes edzések előzik meg a meccseket, sok taktikai utasítás hangzik el a mérkőzések során és szinte hihetetlen összegekért vívnak meg egymással az ellenfelek. Félő, hogy többé nem lesznek olyan sikeres amatőr egyéniségek, mint Papp Laci és Teófilo Stevenson, háromszoros olimpiai bajnokok.”
Ján Zachara fiatalabb korában azt kívánta, bárcsak hosszabbak lennének a napjai. A legidősebb élő szlovákiai olimpiai bajnok viszont mostanság sem unatkozik: hétfő-szerda-péntek a dubnicai (Vágtölgyes) ökölvívókat edzi. A háza körüli teendők is lefoglalják: télen havat lapátol, nyáron a kerti munka, vagy a barkácsolás köti le, esténként pedig természetesen sportközvetítéseket néz a tévében. Felesége öt éve hunyt el. Ján szinte mindennap kimegy hozzá a temetőbe: megköszöni a hűségét, hogy kitartott mellette, és mindazt a jót, amit tőle kapott, különösen azt, hogy hódolhatott szenvedélyének, a boksznak. A temetőbe 105 lépcső vezet, ahogy mondta: ez is része a mindennapi aktív sportprogramjának. Az idén 90. életévét betöltő sportoló kisebb egészségügyi problémákkal küzd, de azt ígéri, ha az egészsége engedi, akkor tart egy rövid bemutatót is a kötelek között február 16-án, a KO BOKSZ Maraton Szlovákia – Magyarország nemzetközi bokszgálán.
„Szívesen megyek az észak-komáromi Sportcsarnokba és várom a pillanatot, amikor beszámolót tarthatok a sportéletemről, a sikereimről. A mai napig sokan megkeresnek, különböző meghívásoknak teszek eleget, főleg iskolákba, sportrendezvényekre és sportklubokba járok,hogy megosszam a fiatalokkal, milyen is egy sikeres sportolói életút
