Nemzeti Színház poszterei
A Nemzeti Színház archívumából nyílt most kiállítás, mely az elmúlt évek élőadás plakátjait gyűjtötte össze.
A színházi plakátok definíció szerint átmenetiek, csak addig van rájuk szükség, míg az éppen futó darabot hirdetik. De van, hogy a plakát már önmagában is egy műalkotás, ilyenkor érdemes megőrizni őket. A Nemzeti Színház most 1700 poszterből nyitott kiállítást az Olivier Színház Wolfson Galériájában. De ez még csak a kezdet: még ennél is több kép található egy könyvben, mely „Nemzeti Színházi Poszterek” címmel jelent meg és Rick Poynor követi nyomon benne a design alakulásának történetét.
Az elmúlt 5 és fél évtized alatt a plakátok rengeteget változtak. Van, hogy egy pillanatkép az előadásból, vagy pusztán egy grafika. De pl. Don Quijote és Sancho Panza gyönyörűen reprodukált Picasso rajza is helyet kapott egyen. A poszterek a folytonosság és a változás keverékét mutatják be.
A színház 1963-ban kezdte meg működését, de a hosszú évek alatt csak néhány neves plakáttervezővel dolgozott együtt. Michael Mayhew 1976 és 2009 között volt felelős a poszterek megjelenéséért.
A plakátok nem csak elősegítették az előadások népszerűsítését, de vizuális tartalmat adtak neki. A plakátokról a nézők informálódhattak az előadásról, hogy ki írta, rendezte, és ki játszik benne. Mind a könyv, mind a kiállítás nagyon érdekes, hiszen a képek gyakran indítják be az emberek fantáziáját és késztetik asszociációra.
A kiállítás „Nemzeti Színház Poszterei” címmel 2018. március 31-ig tekinthető meg.