Faorgonát a Fatemplomba!
A Magyarföldi Fatemplom faorgonájának megépítéséért tartanak jótékonysági gálaestet október 2-án a Nemzeti Színházban.
Annak idején, 2009-ben a Fatemplom felépítéséért rendezett gála nagy erőket mozgatott meg, lélekmelegítő, igazi összefogás volt! Eredményeként 2010-ben a templomot a három egyház képviselői felszentelték, és aztán – az eredeti álmoknak megfelelően – nem csak egyházi, hanem kulturális és lelki-szellemi élmények színterévé vált.
2009-hez hasonlóan az idén is sok művészre, hazai sztár fellépőre számíthat a közönség, akiknek garantáltan felejthetetlen estében lesz részük.
A jótékonysági est fellépői:
Bakos-Kiss Gábor, Balázs Fecó, Balázs János, Bogányi Tibor,
Borbás Marcsi, Funtek Frigyes, Gulyás Dénes, György-Rózsa Sándor,
Herczku Ági – Nikola Parov, Kaláka együttes,
Juhász Gábor Trió J.G.-Jeszenszky György – Kovács Zoltán,
Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla, Jávori Ferenc, Benkő László,
Nemcsák Károly, Ókovács Szilveszter, Rákász Gergely,
Rátóti Zoltán, Rost Andrea, Sándor György, Szarvas József,
Szikora Róbert, Szirtes Edina Mókus, Tóth Auguszta,
Vecsei H. Miklós, Wolf Kati, Zséda
Az esemény fővédnöke Marton Éva, a Nemzet Művésze és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az est házigazdája, műsorvezetője: Borbás Marcsi.