PÁRTELNÖKÖK – KULTÚRA ÉS MŰVÉSZETEK

Juhász Péter: „Én a szabadság híve vagyok!”
Komoly kultúratámogatási rendszerrel készül az Együtt
Juhász Péter nem állítja, hogy ma ő a kultúra messiása Magyarországon, mindenesetre aktív fogyasztója a művészeteknek. Az Együtt elnökével az irodájában beszélgettünk, ahol a sok zöld növény között azonnal szembetűnt néhány antik berendezés is. Hamar kiderült: a pártelnököt mindig is vonzották a régiségek és szívesen újít fel bútorokat.
– Ezek szerint az Ön életében aktívan jelen vannak a művészetek?
– Világéletemben végigkísértek. A gimnázium után egy komolyzenei hanglemezboltnál kezdtem el dolgozni, ahol sok komolyzenét hallgattam, koncertekre jártam, a főnököm pedig – aki szinte a második apám – óriási Mahler-gyűjtő volt! Rendszeresen állított össze például listákat komolyzenei gyűjtőknek és küldte ki a kuriózumokat, amiket a rendszerváltás után nálunk lehetett kapni, Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban viszont nem fértek hozzá a gyűjtők. E tekintetben tehát a komolyzene nagyon is hatott rám. Az olvasással periodikus a kapcsolatom, most sajnos egyáltalán nincs időm a szépirodalomra.
– Ha olvasás, akkor szépirodalom?
– A versek fognak meg leginkább, azt hiszem, hogy egy átlagemberhez képest viszonylag sokat tudok fejből, ami azért meglepő, mert nem is tanulom őket. Amikor vidékre jártam, rengeteg hangos könyvet hallgattam a kocsiban. De szeretem a koncerteket is: Bródy Jánostól a GetCloser előadásain át, jöhet minden. Tágan értelmezem a kultúrát a goa partitól egészen a fesztiválokig – ahol egyébként minden évben ott vagyok.
– 46 évesen fesztiválozni nem kuriózum egy kicsit?
– A Sziget első éveiben mindig ott voltam, de egy-egy napra most is kinézek, indulásától kezdve talán csak két évet hagytam ki. Szerettem a szabadtéri partikat is, de azért nem voltam „fesztiválállat”. Tavaly is megfordultam egy-két helyen, azt látom, hogy akár a gyerekeimmel is bulizhatnék együtt.
– Ön is foglalkozik valamilyen szinten művészetekkel?
– Nagyon hangosan énekelek a kocsiban! A fürdőszobában nem merek, mert ott tudom, hogy áthallatszik. Viccet félre téve, 13 évesen volt egy együttesünk, de azt nem tekintem igazi zenélésnek. Nem is festek, játszani persze szoktam, mint egy apa a gyerekével, de komolyabb művészeti értelemben nem foglalkozom ilyesmivel.
– Mi a helyzet a színházzal?
– Legközelebb ez áll hozzám: fiatal korom óta járok, egy-egy évadban 10-15 előadásra biztosan eljutok. Nem állítom, hogy én vagyok a kultúra messiása Magyarországon, de aktívan fogyasztom. A színházban is az alternatív vonalat kedvelem Pintér Bélától Hajdu Szabolcsig, vagy a Táp Színháztól a Krétakörig. Többet járok a Katonába, vagy az Örkénybe, mint mondjuk a Vígszínházba, vagy a Madáchba. Ráadásul egy színésznővel élek együtt, így a színház területe erősen megjelenik a mindennapjainkban: kicsit belülről is látom, hogy hogyan működik egy próbafolyamat, vagy, hogy milyen egy színész viszonya a rendezővel.
– És mit lát, milyen helyzetben vannak a színházak ma Magyarországon?
– Azt látom, hogy ami nekem kedves, a valóban szabad kultúra, az alternatív színházak és darabok visszaszorulnak. Számomra jó érzés, hogy ott lehetek a Trafóban a Slam Poetry bajnokság döntőjén és hallhatok tehetséges fiatalokat. Természetesen minden évben elviszem a gyerekeim az Operaházba is, mondjuk A diótörőre, de a két oldal nincs egyensúlyban. Az alternatív oldalt is támogatni kellene. Én inkább rendezőre, darabra megyek, mintsem épületre, s ettől fogva nem az érdekel, hogy melyik épület mekkora támogatást kap, hanem, hogy egy-egy rendező, aki szabadon gondolkodik, vagy egy-egy társulat, amely körül akár kőszínház sincs, meg tud-e élni. Azt látom, hogy sajnos nem.
– Milyen támogatásokra lenne szükség?
– Az alkotáshoz szükséges források után, ha megvan az adott mű, annak a terjesztésére kellene még erőforrásokat, vagy pályázatokat biztosítani, hogy el is jusson emberekhez. A TASZ Romaprogrammal rengeteget jártam a vidéket és azt tapasztaltam, hogy nem jut el a kultúra nemhogy a falvakba, hanem egy kisebb városba sem, sőt, megkockáztatom, hogy nagyobb városba is csak ritkán. Az emberek kiéhezettek egy színházi darabra, vagy akár egy mozira, egy könyvtári felolvasó estre, vagy író-olvasó találkozóra. Azt gondolom, nemcsak marketingre lenne szükség, hanem olyan támogatási rendszer bevezetésére, amivel eljuttatjuk az emberekhez ezeket a produkciókat. Ha az Együtt megnyeri a választásokat és nálunk lesz a kultúrpolitika alakításának lehetősége, tenni fogunk ezért. A művészeket ösztöndíj programokkal támogatnánk, s már az óriási támogatás, ha a kultúra terjesztésében részt veszünk, hiszen így eljut a fizetőképes kereslethez. Továbbá azt szeretnénk, ha az MMA valóban művészeket támogatna és az ő előrejutásukat szolgálná.
– Ha már szóba kerültek a vidéki mozik, nemcsak azok zártak be, megszűntek fővárosi mozik is.
– Szükség lenne rájuk. Meg kell dicsérni az előző szisztémát, amikor még a Budapest Film által külön finanszírozás működött a művész mozik számára. Ma már nagyon nehéz eljutni művész moziba. Mi célzott támogatásokat foganatosítanánk, fel kell karolni a magaskultúrát. Az Operaházat is támogatják a rock koncertekkel szemben. Értjük, hogy egyszerűen más minőségű kulturális előadáshoz több pénzre van szükség, vagy lehet, hogy kisebb szegmenst érint fizetőképes keresletként, de ugyanez igaz valószínűleg a hollywoodi szuperprodukciók és a művész filmek vonalán. Az utóbbit is támogatni kellene és szükség lenne művész mozikra.
– Nagy különbségeket lát a kultúra egyes szegmenseiben?
– Én a szabadság híve vagyok. Jó kérdés, hogy ma például a képzőművészeket jobban támogatják-e a kelleténél, szemben a színházakkal. Én inkább a művészeti ágakon belül látom azt, hogy a preferált intézmények kapnak pénzt, kiváló művészek viszont nem. Sokszor elhangzik, hogy fotómúzeum miért nincs ma Magyarországon, amikor olyan tehetségek és művészek élnek köztünk, akik egyszerűen megérdemelnék, hogy legyen. Nem vagyok biztos abban, hogy még egy sokadik népművészeti múzeumra lenne szükség, sokkal progresszívebb hozzáállást valósítanék meg, de mindezt a szakmára bízva. Ha egy Múzeumi Negyedet szeretnénk megvalósítani Budapesten, az hosszú évek munkája. Egy társadalmi egyeztetés után egy szakmai egyeztetés következne, hogy mégis milyen múzeumok legyenek, mihez van megfelelő szaktudás, mire van igény, mihez van forrás.
– Mit gondol, a kultúra, a művészetek területén lehet együttműködés a pártok között?
– A politika felelőssége nem a kézzel vezérelt végrehajtás, hanem az, hogy kereteket biztosítson jó szándékú, szakmailag elismert, az adott ügyet napi szinten művelők számára. A pártok együttműködésére maximum abban van szükség, hogy hagyjuk békén a kultúrát! A politika ne befolyásolja, de adjon tervezhető finanszírozást az egyes kulturális intézményeknek, ami nemcsak a színházakat jelenti, hanem a kiállítótermektől kezdve mindenre terjedjen ki, mert évekkel előre kell tudni tervezni, ha nívós, színvonalas darabokat, előadásokat, kiállításokat akarunk idehozni. A kiszámíthatóságot fontosnak tartjuk és azt is, hogy egy szakmai közeg mondja meg, hogy mire áldozna az egyes területeken. A másik fontos pontunk pedig a transzparencia: a pályázatok legyenek nyilvánosak, a színházi igazgatók kinevezését is vissza kellene adni a szakmának.
– A támogatásokat miből finanszíroznák?
– A TAO támogatások rendszere helyett az emberek szándékait közvetlenebbül kifejező személyi jövedelemadó egy százalékos kiterjesztését valósítanánk meg. A civil szervezetek és az egyházak mellé behoznánk az oktatási szervezeteket, vagy a kultúra támogatását.
– Tehát fontos az oktatás támogatása is?
– Úgy gondoljuk, hogy a művészeti képzést már középfokon be lehetne vezetni az iskolákba. Láttam, hogy mire képes a kultúra, hogy a művészetterápia a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózásában mennyit segít, egyszerűen a művészet behozza őket egy közösségbe, ami szívet melengető. Sokkal hamarabb és mélyebben oktatnánk a kultúrát és több lehetőséget biztosítanánk fiataloknak arra, hogy valamilyen módon kiteljesedhessenek, hiszen ennek össztársadalmi hatása is van. Azt kell látni, hogy minél kulturáltabb egy társadalom, vagy az egyén maga, annál versenyképesebb, annál tágabb lesz a világlátása, annál szofisztikáltabban tud megoldani problémákat, egyszerűen fejlődik az érzelmi intelligenciája, szociális képessége. Mindez egyéni szinten és a közvetlen környezetének is nagyon fontos, nem beszélve arról, milyen jelentősége van nemzetgazdasági szempontból. Jól látszik, hogy azok a társadalmak, amelyek áldoznak a kultúrára és szabadon hagyják, egyszerűen hatékonyabban is működnek. Ezek az egyének jobban el tudják magukat helyezni a világban, értik mi a világ működése és ebben nagyon nagy szerepe van a művészeteknek. Rendszeresen megnyilvánulunk a témában, de úgy gondoljuk, még többet kellene beszélni a kultúráról.
– Önt szó szerint körülveszik a művészetek. A bútorokon túl gyűjt egyéb régiségeket is?
– Régen gyűjtöttem lemezeket, körülbelül 500 darab van is otthon, de ezt nem tartom jelentős számnak. Körülbelül 2000 könyvem gyűlt össze az évek során és van egy Szurcsik képem, amit még az édesanyámnak vettem, később pedig megörököltem tőle.
– Szóval szereti, ha a falat minőségi képek díszítik.
– Van még néhány rézkarcom és egy ajándékba kapott Tereskova képem is Orbán Viktorról. Na és persze a gyerekrajzok, amiket mindig megőrzök. Igen, szeretem, ha bármerre is vagyok, körülvesz a kultúra.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.