Amikor az érzékeid vezetnek. Különleges tárlat egy láthatatlan világban
Mi is az a Braille–írás? Hogyan tájékozódnak a látássérültek? Hogyan segíthetünk nekik az utcán és mi az, amit jobb, ha elfejtünk? A Láthatatlan Kiállítás egy szemünkkel nem felfedezhető, ám annál inkább tapintható, hallható interaktív utazásra hív, ahol az érzékeink mellett nincs erősebb kapaszkodó, mint a vak bizalom.
„Láthatatlan Kiállítás – amikor az érzékeid vezetnek” – nem véletlenül kapta ezt a nevet a Millenárison kialakított, s immár évek óta nagyon népszerű állandó tárlat, hiszen a bő egy órás túránk valóban vaksötétségben történik.
Beszélő óra, braille-írógép, beszélő mérleg – a Láthatatlan Kiállítás Budapest látható részén bemutatják azokat az eszközöket és használati tárgyakat, melyeket a vak emberek nap mint nap használnak. Megismerkedünk néhány kommunikációs eszközzel, s amikor már a saját nevünket is le tudjuk írni a domború „betűkkel”, elindulunk a függönyön túlra, ahol már csak vak vagy látássérült idegenvezetőnkre, hallásunkra, na és szaglásunkra, tapintásunkra hagyatkozhatunk. Az első pillanatokban félelmetesen hat ránk a teljes feketeség, ám kísérőnk, Csilla megnyugtató szavai és kifogyhatatlan történetei mellett, szinte észrevétlenül telik el az idő és a valóság felfedező kalanddá válik.
A látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is megtapasztalhatjuk, hogy a szem, mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ. A Láthatatlan Kiállítás Budapest a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük, s miképpen érthetjük meg őket.
Tanulságos a zebránál álldogálni és várni, hogy vajon a forgalmas úton áthaladhatunk-e. Az első dolog, amit jó tudni: ha segíteni szeretnénk valakinek átkelni az úttesten, először meg kell kérdeznünk, hogy ő egyáltalán szeretné-e, hogy segítsünk. Ha a válasz igen, akkor pedig az a jó, ha a látássérült gyalogos karol belénk, hiszen így jobban tudjuk irányítani, mint ellenkező esetben, amikor magunk előtt tolnánk séta közben. De vajon, hogy történik a bevásárlás egy piacon és miben más egy boltban válogatni az áruk között? Hogyan tudnak különbséget tenni a papírpénzek és a pénzérmék között, amikor fizetnek? Csupa kérdés és válasz egy speciálisan berendezett és teljesen besötétített helyszínen, ahol egyedi hanghatások és helyszínre szabott illatok segítik, hogy igazán életszerű élményben legyen részünk. A hangos utca után megérkezünk egy lakásba, ahol a letapogatott tárgyak segítségével újra felfedezzük a mindennapokban minket körülvevő bútorokat, eszközöket. Mit jelent a védőtartás és miért fontos alkalmazni? Haladtunk a fal mentén és kapaszkodás nélkül is, s miután felismertünk minden szobát, gyűjtöttünk annyi bátorságot, hogy nekivágtunk az erdőnek is. Madárcsicsergés, vadetető, kishíd, egyedül a napsütés hiányzott. A tárlatvezetőnk, Csilla azt mondja, ő vakon született, egyedül a fényt érzékeli, de mindent el tud végezni: vezeti a háztartást, dolgozik és férjével négy gyermeküket nevelik, akik mind egészségesen jöttek a világra. Ezek hallatán, persze, hogy felbátorodunk és nekivágunk egy láthatatlan szobormúzeumnak is, ám mielőtt végigtapogatnánk ezt a tárlatot, újabb fontos felvilágosítást kapunk, miért nem szabad hajolni és miért jobb guggolni a látássérült embernek.
Közben ismét felmerül egy kérdés is: vajon színes képekben álmodik egy vak ember? Csilla elárulja, ő mélységet és hosszúságot sem tud felbecsülni, hiszen nem látja. Majd azt kérdezi tőlünk: milyen a mennyország? El tudjuk-e valósághűen képzelni? Nem igazán, hiszen nem láttuk, hát ő is így van a színekkel és a tárgyakkal, majd hozzáteszi: azoknak, akik korábban látók voltak, sokkal nehezebb megszokniuk a láthatatlant, mint azoknak, akik már így születtek. Múzeumi látogatásunk után végül a láthatatlan büféhez vezet utunk, ahol az interaktív tárlat részeként kipróbáljuk, hogyan vehetünk például egy szelet csokit, vagy egy csésze kávét magunknak.
Hogyan változik a világ körülöttünk és hogyan változtunk benne mi magunk? Túránk végéhez közelítve egyre inkább rájövünk, hogy aki nem próbálta, elképzelni sem tudja, milyen az, amikor egy óra vakság után, egyszer csak felnyílik a szeme.
A Láthatatlan Kiállítás további érdekes programokat kínál. A Láthatatlan Vacsorán szaglásukat és ízlésüket tehetik próbára a látogatók. Ízek és illatok vesznek körbe, édes, keserű, érett, ropogós, fűszeres, borsos – teljes sötétségben, minden vizuális segítség nélkül ízlelhetjük meg az ételeket. A Láthatatlan Borkóstolón látássérültek szolgálják fel a borokat. Szőlő, dió, különböző fajtájú sajtok, kolbászkülönlegességek kerülnek az asztalra, így válik teljessé az egyedülálló Láthatatlan Borkóstoló kulináris élménye. Amikor egy fárasztó nap végén minden lámpát lekapcsolunk, azt jelenti, eljött a lazítás, pihenés ideje – ezt szolgálja a Láthatatlan Masszázs, ahol a vizuális ingerek kizárásával könnyebben adhatjuk át magunkat az érintés erejének, a sötétben távolabbra kerülünk a világ “zajától”, előtérbe kerül a bizalom is. A Láthatatlan Kiállítás csapatépítő tréningekkel is várja a látogatókat, akiknek élmény- és kalandtréningekben is részük lehet.
A Láthatatlan Kiállítás Budapest egyik leglátogatottabb programja, 2007-es nyitása óta több mint 250 000 látogatója volt. A kiállítás 2011-ben Prágában és Varsóban is megnyitotta kapuit, majd 2012 augusztusában a budapesti kiállítás új helyszínre, a Millenáris B épületébe költözött. Az eddigi sikerek alapján, várhatóan további városokban is bemutatkozik majd a tárlat, ahol az érdeklődők feledhetetlen kirándulást tehetnek a láthatatlan világban.
