Főiskoláról a Katonába Ifjú tehetségek a világot jelentő deszkákon

Mennyire nehéz a fiatal színészek helyzete, ha kikerülnek az iskolából? Miért választják ma is ezt a hivatást és hogyan szerződhet egy kezdő egy fővárosi színházhoz? A budapesti Katona József Színház két legfrissebben szerződtetett színészével, Rujder Viviennel és Dér Zsolttal beszélgettünk.

Vajon ma is sokan választják a szakmát? Mindketten hasonlóan válaszolnak. Vivien azt mondja, amikor ők felvételiztek, körülbelül hatszázötvenen adták be a jelentkezésüket, ami ugyan soknak hangzik ahhoz képest, hogy végül az osztály 14 fős lett, régen azonban a jelentkezők száma ennek a duplája is bőven megvolt. Zsolt szerint is egyre kevesebben választják ezt a pályát.

Vivi két évig volt szakmai gyakorlaton a Katona József Színházban, Zsolt pedig szintén főiskolásként érkezett a fővárosi színházba, amelynek mindketten tagjai lesznek a következő évtől. A színház „legfrissebb” színészei egyben a legfiatalabbak is, Vivien decemberben lesz 24. A 27 éves Zsolt viccelődve hozzáteszi: már jönnek a frissebbek, izmosabbak, szőkébbek. Mindketten most végeztek, a diplomaosztós sírás-rívás után azonban következő évadtól csakis a munka világa vár rájuk. Zsolt azt mondja, állandóan rohan, ami nem jó, abban bízik, egy kicsit lassabban él majd az új évadban. Vivien pedig a nyári szünetben való apró szusszanást várja. A fiatal színésznő elárulta: szerencsés fél év elé néz, sokat fog forgatni, a nyarat is ez teszi majd ki és lesz néhány előadása fesztiválokon is.

A Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor tanít is, Vivien és Zsolt is az ő osztályába járt, s, hogy mit kaptak tőle? Ötöst. Na és a gyümölcsöt mindketten rávágják, a vizsgák ugyanis mindig egy szatyor naranccsal indultak.

Rujder Vivien: Komolyra fordítva a szót, nem igazán lehet ezt így összefoglalni. Szakmailag és emberileg is sokat kaptunk tőle, folyton tanított, érezni rajta, hogy nagyon szeret nevelni. Jobb ember lettem tőle, és az osztályszellem is irigylésre méltó.

Dér Zsolt: Ezt nem igazán tudom megfogalmazni. Le kellene vetíteni, lepörgetni… Be kellene ülni a moziba, ahogy Ottlik mondja és hagyni, hogy peregjen ennek az öt évnek a mozija.

– Mennyire volt egyértelmű számotokra a színészi pálya? Hogy indult?

R. V.: Nem készültem színésznőnek soha. Táncos szerettem volna lenni, de a Balettintézetbe nem vettek fel. 15 fős lett az osztály, a listán én voltam a 16. név. A gimnázium végéhez közeledve pedig úgy döntöttem, hogy beadom a Színműre a jelentkezésemet ,,miért is ne?” alapon. Egyik rosta követte a másikat és azon kaptam magam, hogy felvettek. 

D. Zs.: Édesapám rendező, édesanyám színésznő, a nővérem dokufilmrendező, a húgom pedig szintén színész. Úgyhogy vérszerinti várkirálykisasszony vagyok. Hogy hogyan indult? Igazából nem tudom. Apukám vitt forgatásra, aztán Vidovszky Gyuritól kaptam rengeteget a Bárka Színházban, aztán dolgoztunk még sokat együtt. Jött egyik a másik után, én jól éreztem magam, fontos dolgok történtek velem és most itt tartok.

– Voltak félelmeitek kezdőként? Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek?

R. V.: Még most is kezdő vagyok és az is maradok. Maximum tapasztaltabb leszek idővel. A félelmeim folyton változnak, alakulnak. 

D. Zs.: Én is kezdőnek érzem magam. Az is vagyok. A félelmeim velem alakulnak, fejlődnek. Mik a nehézségek? Nem hazudni. Nekem. Kinyitogatni magam. Rejtőzködő vagyok.

– Hogy kerültetek a Katonába?

R. V.: Máté Gábor szólt, hogy Gothár Péter rendezésében, a Részegekben benne lennénk Zsolttal. Remegtem, amikor lesétáltam a Kamrába. Jobban, mint egy kocsonya.

D. Zs.: Szatyorban. Tényleg! Egy darabban be kell másznom egy szatyorba. Amikor ezt az előadást próbáltuk, akkor éreztem, hogy lassan megérkezem.

– Mi volt az első szerepetek?

R. V.: A Részegekben játszottam Lindát. Elek Feri felesége vagyok, végig egy elemmel működő játékhallal és egy akváriummal a kezemben.

D. Zs.: Nekem a Schilling rendezte Faustban a diák, később doktorandusz volt az első szerepem. 

– Van bennetek izgalom, stressz a folytatás miatt?

R. V.: Most már nincs, ha két hónapja kérdezed, valószínű rávágom, hogy persze. Megnyugodtam. Most már csak kíváncsi vagyok, és várom a változást.

D. Zs.: Azt hiszem nincs. A stressz állandó része az életemnek… A küzdelem, hogy ne legyek stresszes. 

– Számíthattatok segítségre a tapasztaltabb kollégáktól? Milyen benyomásaitok vannak?

R. V.: Bezerédi Zolinak mindig van egy-két nevelő jellegű mondata a takarásban, amik nagyon jól esnek. Nekem mindig feladat, és örülök neki, hogy gondol rám, foglalkozik velem. Egyébként mindenkivel nagyon jól kijövök, akivel eddig dolgoztam a társulatból. Igazán jó odabent a hangulat, szeretek velük lenni.

D. Zs.: Bezerédi Zoli csodálatos hajóskapitány. A Borisz Godunov első jelenete nekem olyan, mint nyílt vízen lenni. A horizonton már gyülekeznek a viharfelhők. Csak ketten a színpadon, mi kezdjük a darabot. Mindig elrontok valamit, Zoli meg mindig kielemzi utána, és mond valami jót. Dankó Pisti, Elek Feri, Béla, Anna, mindenki ötletel. Ez nem segítség igazából, hanem munka. Hogy mindig jobb legyen. Hogy szöszöljünk rajta tovább.

– Van példaképetek? Honnan tudtok ihletet meríteni egy-egy szerephez?

R. V.: Van! Elsősorban a szüleim, a családom. Utánuk rengetegen vannak: időszakonként változik bennem, kiért rajongok szakmailag erősen. Most épp a Cate Blanchett időszakomat élem.

D. Zs.: Van ! Miles Davis, Boris Vian, Naruto a ninja harcos,  Max von Sidow, Ben Gazzara, Balogh Péter a kung fu tanárom… Valójában rengeteg van. Sokszor az osztálytársaim is azok. Hopp egy mozdulat, csinál valamit, Úristen ez honnan jön? Azonnal el kell lesni! Ihletet pedig az ihletboltból merítek, ha van időm elmenni és bevásárolni. Úgy értem, hogy leülni a Blahára két órát és nézni az embereket: megtalálni a modellt, aki alapján dolgozhatok.

– Van bennetek megfelelési vágy?

R. V.: Van, de úgy érzem, egyre egészségesebb ez a vágy. Nem görcsölöm már szét az egész

színpadot.

D. Zs.: Igen. Sok.

– Szakítotok időt a magánéletre is?

R. V.: Igyekszem. Kell is, nagyon. Múltkor nem tudtam aludni reggel és hiába tudtam, hogy délután nehéz dolgom van, kivonatoztam Velencére a vízhez. Az feltöltődés, ha csak pár óra is jut belőle.

D. Zs.: A szerelmem… Neki köszönhetek mindent. Felébresztett egy régóta tartó lelki halottságból. Belső puha punnyadtságból. Ő az én Dumbledore-om: Rossz úton jár, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni, Harry!

Rujder Vivien
Fotó: Horváth Judit

Dér Zsolt
Fotó : Horváth Judit