Minden időzítés kérdése: A klasszikus opera művészete

A társulatban mindenki munkájára egyformán szükség van ahhoz, hogy a darab működjön

Az opera az a művészeti ág, amiben a precizitás mindennek a kulcsa. Legyen szó akár a színpadról, akár a zenekari árokról, az előadóknak olyan pontos idő, jobban mondva időzítési érzéket kell kifejleszteniük, ami átsegíti őket a komplex akadályokon, különösen a performansz pillanatában – ugyanis ez garantálja, hogy minden óramű pontossággal zajlik majd és a közreműködők egymásrautaltsága miatt nem is lehet másképp.

Wyn Davies, az Új Zéland–i Opera zeneigazgatója vezényelte már a Wales–i és az Angol Nemzeti Operát is, számos más zenekarral, társulattal egyetemben, szerte a világon. „Egy színész a hagyományos színházban és színdarabban az időzítést a rendezővel közösen dolgozza ki és ehhez igazítja szövegét. Ezzel szemben, az operában a zeneszerző az, aki már előre kidolgozta az időzítést és ezen már nincs mit egyezkedni.” – mondja.

„Előadóként, a saját mentális működésed, tevékenységed kell a zeneszerző igényeihez igazítanod. Ez mondhatni a lehető legfontosabb, mert ha félreértelmezed a zeneszerző időzítését, akkor csúszik és ezáltal szét fog esni az egész.”

Minden az előkészületekben rejlik

Ahhoz, hogy a fent említett csúszás ne fordulhasson elő, emberfeletti mennyiségű előkészületre és próbára van szükség – a művészek szinte minden szabadidejüket fel kell, hogy áldozzák az ügy érdekében. Lee Blakeley, a Glyndebourne és a Királyi Opera társigazgatója a következőképp vélekedik: „Az a szabály, – és ezt szó szerint értem, mert általában még a szerződésükben is benne foglaltatik– hogy szöveg és hang tekintetében sem hibázhatnak az előadók, ez pedig már a próbák legelső alkalmától érvénybe lép. Ez azért fontos, mert akkor a rendező(k) koncentrálhatnak a másik legfontosabb részére a dolognak, az egész műnek a színpadra állítására. A próbák arról szólnak, hogy az előadók hogy tudnak a rendezővel együttműködni, és hogy a produkciós csapat hogy értelmezi, állítja színpadra a karaktereket. Természetesen ahány rendező és stáb, annyi látásmód, tehát ez is egy bonyolult és egyéni folyamat.

Mikor a produkció már létrejön a próbateremben, megint csak az időzítés kerül kulcsszerepbe. Martin Constantine a Walesi Királyi Zene– és Drámaakadémia elnöke, aki a Walesi Nemzeti Opera, a Királyi Opera és még számos, a legrangosabbak közé sorolható operaház színpadára rendezett darabot. „A lényeg, hogy a gondolatok időzítésén keresztül kell dolgozniuk a művészeknek, ezt az időzítést pedig a zeneszerzőnek kell, akárcsak a darabot, megkomponálnia. A zene ugyanis gyakran a kivetülése, megfogalmazása a karakter gondolkodásmódja és lelkivilága belső folyamatainak. Amit próbálunk feltérképezni, hogy ez hogyan közvetít valamit érzelmi szinten a közönség felé. Tehát voltaképpen mi éppen, hogy visszafelé dolgozunk – először el kell vonatkoztatnunk a zeneszerző időzítésétől, hogy kibogozzuk, mire gondolhatott a karakter.

A közös munka fontossága

Egy előadás alatt, az egész operatársulatnak egy finomra hangolt mechanizmus szerint kell együtt dolgoznia. És bármennyire is légiesnek, kecsesnek, szinte improvizáltnak tűnhet egy előadás, ez a láthatatlan erőfeszítés pont a rendkívül merev időkorlátok betartása miatt jöhet csak létre.

„A súgó jelenléte a súgólyukban pótolhatatlan” –mondja Blakey. Ők a fizikailag megvalósuló előadás agyai, ők mutatják a zenei betétek súgómásolatát (ami az előadás Bibliája) és gyakorlatilag mindent, amit a közönség lát. Ehhez a feladathoz több, mint tehetségesnek és rendkívül sokoldalúnak kell lenni. Nézzük csak; a karmester a zene vezényléséért felelős, ha ez felgyorsul, a súgónak is felgyorsítva kell a szövegkönyvet mutatnia. Muszáj minden, a darabbal kapcsolatos és egyszerre magával az aktuális előadással kapcsolatos dologra is odafigyelnie.

Mint Nagy–Britannia egyik vezető konzervatóriumának oktatója, Constantine feladatai közé tartozik, hogy az említett időzítési képességet oktassa és kifejlessze a jövő zenészeiben és előadóiban.

„Ez tulajdonképpen nem másról szól, mint bátorításról az előadók számára, miszerint figyeljenek oda egymásra – nem csak olyan értelemben, hogy mit mondanak vagy énekelnek, hanem hogy fizikai értelemben is hallgassák, hallják egymást. Mivel együtt, egy csapatban, mint zenekar dolgoznak és nem egyéni előadókként, így mindegyikőjüknek egyformán kell érteniük a történetet, amit közös munkával mesélnek el.

.