Egy RÉM érzékeny polihisztor „kincsesládája”

Tanítónak indult, de tömeggyilkosként vonult be a történelembe. Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték,  mégsem börtönfalak közt fejezte be a pályafutását. Matuska Szilveszter  ellentmondásos alakját és életútját máig is talányok sora övezi. Még a halála is rejtélyesre sikeredett, elvégre az utókor csak annyit tud, hogy szülőfalujában, Csantavéren látták utoljára. Azután – mintegy Houdini-s fordulattal  –  egyszerűen eltűnt.  Anekdotákat és emlékfoszlányokat persze bőven hagyott maga után. No meg egy titokzatos ládát…

Tanár, üzér, katona, feltaláló, művész

• Matuska Szilveszter vagyok, a biatorbágyi rém – mutatkozott be közvetlen nyájassággal a váci patikában várakozó püspöknek és titkárának, miután az orosz csapatok 1944-es bevonulása okozta zűrzavarban kisétált a fegyintézet kapuján. A váratlan szabadulás nem késztette különösebb kapkodásra: akkurátusan időt szánt arra, hogy betérjen a gyógyszertárba valami  hatékony szerért, ami orvosolja  a fejfájását, és közben még szót is váltson a helyi polgárokkal. A püspököt minden bizonnyal megfelelő rangúnak találta ahhoz, hogy megszólítsa,  ellentétben a börtönfalak közt vele együtt raboskodó köztörvényes bűnözőkkel, akikkel soha nem állt szóba. A velük való bizalmaskodást ugyanis méltóságon alulinak tartotta. Ezen nincs is semmi csodálkoznivaló. Elvégre „tanult” ember volt, aki korábban már számos műfajban  megmutatta a maga tehetségét. Kántortanítóként, fűszer,- szén,- és borkereskedőként, mezőgazdasági vállalkozóként, részvényesként, ingatlan-spekulánsként és feltalálóként is. Ez utóbbi minőségében  saját szabadalmai közé tartozott az elektromos áram termelésére alkalmas lassú víz hajtotta turbina, valamint az a jelzőkészülék, ami nagyobb távolságról is figyelmeztetni tudta a mozdonyvezetőket a vasúti sínen lévő akadályra. Leglátványosabb alkotását természetesen az a sajátos performansz jelentette, amikor saját készítésű, utazóládába rejtett robbantószerkezetével levegőbe röpítette a Bia és Torbágy közti vasúti hidat, a rajta átrobogó vonatszerelvénnyel együtt. Matuska emelkedett ihletettséggel  tervezte meg, hajtotta végre és élte át a rombolást, a fegyházban pedig művészi  fensőbbségtudattal élte mindennapjait. Hangszeren játszott, kórusban énekelt – és nem vegyült az átlaggal…
•     Őrült, de romantikus„Matuskának nem volt érdeke a merénylet. Valamilyen gigantikus kéjgyilkosság lehetett Matuska számára (…) Az elnöknek igaza van, mikor feltételezi, hogy Matuska komédiázik… Matuska valóban szimulál. Ugyanakkor… Matuska komoly, száz százalékos bolond is… Matuska tudathasadásban szenvedő lélek-e szexuális kényszerképzetekben őrjöngő fenevad,Nem ő volt az egyetlen író, aki érdeklődéssel figyelte Matuska bonyolult személyiségét. A merényletet követő tárgyalás életszerű krónikájába Kosztolányi Dezső jóvoltából pillanthatott be a nagyközönség:  “Itt áll, kifogástalanul vasalt sötétkék nadrágjában, melyet folytonosan emelget a bokájáig és a térdéig is, hogy “legyen mibe fogózni” ebben az űrben, ebben a kimondhatatlan zűrzavarban, ebben a semmiben. Lakkcipő van rajta. Feszeng, tipeg. Arca hamuszürke, homloka zöldes a börtönlevegőtől. Szeme hideglelősen lobog. Hüvelykujjaival kétségbeesett tornagyakorlatot végzett, s attól lehet tartani, hogy kificamítja őket. Ajkai folyton mozognak. Két kezét összetéve imádkozik. A földig hajol. Iszonyú indulatait alázatba burkolja. Most egyszerre talpraesett, tréfás, meghökkentő válaszokat ad, s kötekedő, szinte szemtelen.”Őrült vagy sem  – ezt későbbi fogva tartói is csak találgatni tudták. Elmebetegségének ténye közszájon forgott ugyan, de gyógyszeres kezelést egyetlen bíró sem rendelt el számára. Az viszonyt korántsem meglepő, hogy a hajdani fegyőrök még a holmijával szemben is bizalmatlanok voltak, annál is inkább, mivel a börtönből távozó  Matuska egy lezárt bőröndöt hagyott hátra maga után azzal az ígérettel, hogy még visszajön érte.

  A szóban forgó, egykori tulajdonosa által nagy becsben tartott  ládát sokáig nem merték kinyitni. Aztán idővel mégis megtették, s döbbenten konstatálták, hogy dinamit rudak helyett  Matuska érzelmes hangulattól csöpögő, féltve őrzött, szignózott festményei rejlenek benne.  Melankolikus táj, békebeli csendélet – mint a mesében…

  ezt bonyolult vizsgálatok s csak idegorvosi vizsgálatok dönthetik el. Kétségtelen… paranoiás… Az őrült, aki az őrületet szimulálja, hogy rögeszméinek következményei elől megmeneküljön, éppen nem ritkaság. Valahol itt lesz a szimuláns Matuska körül az igazság…” –írta Márai Sándor az Újság 1934. november 6-i számában.

• A tökéletesség megszállottjaA váci „Modern Művészeti Gyűjtemény” kiállítótermében Szabó Vladimir és Sholz Erik képeinek társaságában bárki megcsodálhatja a különös atmoszférájú alkotások két darabját. Az egyiken – amelyre a „Vidám gyermekszoba”  címet pingálta oda nagy műgonddal a festő –  egy negédes jelenet látható, kiscicákkal.  A kölykök és az anya precíz ábrázolása mellett a legszembetűnőbb az, hogy vidámságnak halvány nyoma sincs a képen. Az állatok jól kidolgozott arckifejezése legalább olyan komor, mintha éppen miskárolni vagy vízbe fojtani vinnék őket. A másik festmény egy századvégi romantikát idéző, álomszerűen elvarázsolt tájkép.  A rácsok mögött festegető Matuska számára valóságos terápiát jelenthetett, amint hosszú heteken, hónapokon át bevonhatta magát annak a világnak a megalkotásába, amely a vágyott szépséget, harmóniát és az oda való menekülést testesítette meg. Ezen a festményen különösen látványos a szinte rögeszmés részletgazdagság. Papp László galériatulajdonos és gyűjtő szerint Matuska  „csak tökéletes alkotást tudott elképzelni. Képeit hosszú hónapokig festette, minden egyes falevelet külön árnyékolt (mert volt rá ideje), s mert jól megtanulta: a tervezés és az apró részletek nagyon fontosak”.  Akár véres merényletről, akár romantikus festményről van szó.No persze nem véletlen beszéltünk Matuska személyiségének ellentmondásosságáról: ha az alkalom úgy hozta,  spontán  is  tudott „tökéleteset”  alakítani, még akkor is, amikor az élet éppen  minden előkészítés nélkül kínált lehetőséget a megmutatkozásra. Mielőtt elhagyta volna a felbolydult és felügyelet nélkül hagyott fegyintézetet, felvette makulátlan öltönyét és helyet foglalt a parancsnoki székben. Egyes visszaemlékezések szerint két hétig játszotta a börtönigazgató szerepét, a legnagyobb hitelességgel.

A biatorbágyi  merénylet néven elhíresült robbantás 1931. szeptember 13-án történt, melynek következtében a Budapestről Bécs felé közlekedő gyorsvonat mozdonya és öt kocsija a mélybe zuhant. A magát túlélő utasnak kiadó Matuska Szilveszterre a helyszínen figyeltek fel, majd a tragédia másnapján országos statáriumot vezettek be. Az eset számos részlete máig tisztázatlan.